Vannak olyan színészek, akiknek az akciófilmek állnak igazán jól. Vannak olyan színészek, akik idősebb korukra váltak azzá (rád nézek, Liam Neeson) és vannak olyanok, akiket az akciómozik emeltek be az A listás Hollywood-i színészek közé. Keanu Reeves az 1993-as Féktelenüllel robbant be a filmvászonra, majd olyan mára kultfilmekké vált alkotásokban szerepelt, mint a Johnny Mnemonic, vagy a Mátrix, amely mély, többrétegű mondanivalójával mai napig a sci-fi-akció rajongók kedvenc alkotása maradt. Azonban a 2000-es évek elején a Neot eljátszó színész is kissé leépítette hírnevét: a Konstantin, a Démonvadász nem lett egy nagy bumm, a Ház a tónál egy felejthető romantikus film volt, a 47 Ronin meg a kritikusok előtt bukott akkorát, hogy azt nemhogy 47, de 94 szamuráj sem élte volna túl. Aztán eljött 2014, és megjelent a vásznon John Wick.
A minimális költségvetésből készült film az év egyik legnagyobb durranása lett, ráadásul egy olyan bérgyilkos világot mutatott be, amely kellően üde volt ahhoz, hogy azok is beüljenek a filmre, akik egyébként már kívülről ismerik az asszasszinok összes szabályát. Azonban nem a történet adta el a John Wicket, hiszen kiindulópontja ostobább volt, mint bármi, amit az elmúlt években láthattunk. Nem, a rendező Chad Stahelski olyan akcióorgiát mutatott, amelytől azoknak is könnybe lábadt a szeme, akik úgy gondolták, hogy már mindent láttak. Ezen nem is lehet csodálkozni, hiszen a rendező 20 éven keresztül kaszkadőrként és kaszkadőr-koordinátorként dolgozott, így pontosan tudta, hogy mi kell ahhoz, hogy minden robbanjon. Az emberek rohantak a mozikba, a kritikusok is tetszett film, így a második rész garantált volt, ahogy annak sikere után a harmadik is.
Az új rész ott veszi fel a fonalat, ahol az előző abbamaradt. John Wick lövöldözést rendezett a bérgyilkosok New York-i központjában, a Continental szállóban, a szabályok értelmében pedig ezért meg kell halnia. Kitaszítottá válik, nyílt szerződés kerül a fejére: bármelyik New York-i bérgyilkos intézi is el, megkapja a vérdíjat, plusz az örök dicsőséget, hogy megölte a legenás John Wicket. Ehhez azonban neki is lesz egy két szava… Az új rész a hosszabb, több, látványosabb vezérelve mentén készült, ugyanakkor remekül kiegészíti az első két epizódot, igaz, a bérgyilkosok világáról már nem igazán mond újat. Az új felvonásban a lényeg a hihetetlen módon megkoreografált akción van, amely csak azt a célt szolgálja, hogy John Wick eljusson egyik helyről a másikra, miközben persze mindenki rá vadászik. És ezek a jelenetek nagyon látványosak, gyakorlatilag nincs olyan dolog/állat, amelyből a Keanu Reeves alakította karakter ne tudna fegyvert készíteni. És pont ez a baj.
John Wick legendás bérgyilkos – ezt egyik ellensége is kijelenti, majd rögtön közli, hogy éppen emiatt a rajongója. Igaz, hogy csak fikció, de a rendező, Chad Stahelski annyira elvetette a sulykot, hogy az már döbbenetes. Úgy tűnik, mintha az egész világ a Felső Kör által irányított bérgyilkosokból és azok segítőiből állna, a Grand Centralon sétáló embereknek fel sem tűnik, hogy a nyílt színen végeztek ki öt embert, illetve az sem állítja meg a főhőst, hogy egy tucat üvegvitrinen rúgták át. A kezdetben üdítő és látványos akciójelenetek egy idő után átváltanak fárasztó, de látványos akciójelenetekbe: én magam azon gondolkodtam, hogy már régen meg kellett volna halnia John Wicknek. Azonban ebben a nyílegyenes ívvel rendelkező moziban ez nem történhet meg, hiszen John Wick a 2010-es évek filmhőse. Ilyen volt John McClane a 80-as, 90-években, ilyen volt Jason Bourne a 2000-es években. Ez persze nem baj, hiszen mindig kell lennie egy aktuális jófiúnak. Az akciójelenetek között azonban mindig van egy poén, egy beszólás, ami kissé tompítja a tucatnyi gyilkosság és a többszáz kilőtt töltény hatását, sőt, a Parabellum a Matrix egyik legismerteb mondatát is megidézi! Persze a csak hullajelöltek mellett ott vannak azok a karakterek, akik valamilyen módon vagy segítik, vagy gátolják a főhőst, de egyikük sem kap pár percnél több játékidőt, némelyikük pedig nem tud is kibontakozni. Ilyen a Felső Kör által küldött Ítélethozó: Asia Kate Dillon és a sivatagban lakó főnöke is kissé kidolgozatlan. Előbbinek nincs más dolga, mint hogy hideg legyen, az utóbbiról pedig szinte semmit nem lehet megtudni, pedig érdekes lett volna megismerni azt, hogy hogyan került az irányító pozíciójába.
A John Wick 3-ban azonban nemcsak az akció jó, de veszettül látványos is. Van egyfajta időtlen hatása, hiszen a Continental szállóban keveredik a régi és az új, az egész filmet belengő noir hangulat, a neonfények, az üvegszobákban játszódó jelenetek mind-mind arra szolgálnak, hogy kényeztessék az érzékeinket. A képek, a zenék, a harcok egy kivételesen jó, de nem tökéletes akciófilmmé állnak össze, amit minden felnőtt élvezhet. És ezen van a lényeg: a John Wick 3 egyes jelenetei annyira durvák, hogy az R-nél/18+-os korhatárbesorolásnál nem is kaphatott volna alacsonyabb kategóriát. A John Wick 3 bűnös élvezetet nyújt: az élet egy pontján mindenki szeretné, hogy legyen egy-két olyan tulajdonsága, mint Johnnak. Igaz, nem tökéletes a film. Bőven vannak benne logikai bukfencek, hibák, az ok pedig, ami miatt a főhős tovább akar élni, ugyanolyan nevetséges, mint a film végi egyik jelenet. Ugyanakkor a nyitott befejezése azt sugallja, hogy John Wick még visszatér. A nyitott pénzcsap nemcsak az alkotókat sarkallhatja egy újabb film elkészítésére, de Keanu Reeves érdekében is állhat, hiszen a korábbi rossz filmválasztásai után ismét igazi akciósztárként vonulhat a rajongók elé, teljesen megérdemelten.
John Wick: 3. felvonás - Parabellum
Rendezte: Chad Stahelski
Játékidő: 131 perc
Hazai premier időpontja: május 16.
Forgalmazó: Freeman Film
Ezzel pont ellentétes hatást értek el nálam - és remélem másokban is, akik nem rózsaszín szemüvegben látják ezeket a filmeket. Egyszerűen taszító, felesleges, marhaság.
És most ez a kritika is csak megerősíti ezen véleményemet, hogy ez egy még nagyobb marhaság mint az eddigiek, pedig azok se voltak kicsik.
El ne ájuljon már senki ettől a "nagy" John Wicktől, aki a kutyáját bosszulja meg és a többi. Nevetséges hülyeség.