Mint oly sokakat, az IllFonic csapatát is megviselte a járvány, amit csak tetézett, hogy még legújabb projektjüket is lefújták. A stúdió menedzsmentje azonban úgy érezte, hogy most valami tényleg szórakoztatót alkotott, és történetében először a kiadói székbe ülve saját kezébe vette a sorsát. Így született meg az egyelőre korai hozzáférésben elstartolt Arcadegeddon.
Gilly, a helyi játékterem tulaja próbálja megmenteni üzletét egy arctalan nagyvállalat karmai közül. Ehhez elhatározza, hogy összegyúrja a legjobb címeket egyetlen szuperjátékká, mikor azonban végre sikerrel jár, azzal kell szembesülnie, hogy a Fun Fun Co. feltörte és vírusokkal árasztotta el a produkciót. Itt kerülünk képbe mi – oldalunkon akár három barátunkkal –, mint a játékterem állandó látogatói, hogy segítségére siessünk, és alaposan kipucoljuk a játékot úgy, ahogy csak egy igazi gamer tudja.
Az Arcadegeddon világát a fejlesztők elmondása szerint a Muppets, a Gorillaz és a ’90-es évek punk-rock kultúrája ihlette, amit egész jól tükröz a játék, meglocsolva mindezt egy elég erős Fortnite-utánérzéssel. Utóbbiban valószínűleg közrejátszik, hogy a grafikai stílus roppant közel áll az említett, meglehetősen népszerű multiplayer-játékhoz, amire rátesz egy lapáttal az élénk színvilág, és pár hasonlóság még a játékmenet tekintetében is tetten érhető.
De mégis miből áll az Arcadegeddon? Azt hiszem, ezt Gilly a legjobb játékok összegyúrásáról szóló ötlete írja le talán a legjobban. Célunk alapvetően az, hogy a szuperjátékba belépve újabb és újabb szinteket és világokat szabadítsunk meg a többnyire robotszerű katonákként megtestesülő vírusok cafatokra lövésével/zúzásával. A különböző szakaszokon azonban az életben maradás mellett más-más feltételeket teljesítve juthatunk tovább. Ez lehet csupán kulcsok felkutatása az utat lezáró kapcsolókhoz, mozgó vagy fix pontok elfoglalása, adott számú ellenfél vagy tereptárgy elpusztítása, vagy akár egy főellenfél legyőzése.
A tisztogatások során többek között érméket és új mordályokat gyűjthetünk, bár nem érdemes hagyni, hogy a szívünkhöz nőjenek, mert az adott kör végén roguelike módra elveszítünk (szinte) mindent. Állandó kezdőarzenálunk egy baseball ütőből és egy kisebb géppisztolyból áll, amiket legfeljebb egyedi festésekkel tudunk feldobni, a játék során szerzett jegyekből. Gilly üzletének megmentése mellett a helyi bandák játékteremben összegyűlt vezéreinek is bizonyítanunk kell rátermettségünket, amiért cserébe többek között képességek és kozmetikai tárgyak üthetik a markunk.
A rohangálás és lövöldözés közepette a köztes pihenőkön frissíthetünk arzenálunkon, lecserélhetjük aktuális képességeinket, feljebb tekerhetjük a nehézséget, vagy akár PvP minijátékokban is összemérhetjük erőnket társainkkal. Mindez egy kisebb műfaji kavalkádot eredményez, ami tényleg kicsit azt a hatást kelti, mintha a készítők több játékot gyúrtak volna egybe.
Az Arcadegeddon végső soron egy kellemes, élénk, stílusos, és a maga nemében sokszínű lövölde. Az említett állandó újrázásból adódóan hosszútávon inkább azok fogják élvezni, akik nem bánják, ha ismerős helyszíneken és ellenfeleken kell rendszeresen újra átverekedniük magukat az újdonságok eléréséhez. Ez a roguelike jelleg ugyan ad egy bizonyos keretet a játéknak, azonban, ha valakit elkap a varázsa, annak könnyedén állandó kedvencévé válhat. Az IllFonic jelenlegi tervei szerint új testreszabási lehetőségek, helyszínek, fegyverek, főellenfelek, PvP módok és sok más érkezik majd még a játékhoz, viszont már most is egész stabil élményt nyújt. Nem innovatív, nem is újító, de a fejlesztők ígéretét beváltja: szórakoztat.
