Ahogy arról a rovat előző részeiben már értekeztünk, több olyan alkotás is született az elmúlt évtizedekben, ami önmagában is képes volt megdobni egy-egy hardver népszerűségét, a cikksorozat utolsó részében pedig elérkeztünk az előző generációs masinákig.

Grand Theft Auto: Liberty City Stories (PSP)

Elég sok ember élte meg csalódásként, amikor kiderült, hogy a PlayStation Portal nem egy hagyományos értelemben vett kézikonzol, hanem egy olyan streaming eszköz, melynek használatához elengedhetetlen, hogy egy PS5 is duruzsoljon a nappaliban. A felháborodásnak pedig elég jó oka van, hiszen a Sonyhoz köthető az egyetlen olyan handheld masina, ami képes volt megingatni a Nintendo egyeduralmát, éppen ezért várták sokan, hogy a japán cég végre visszatér a PSP-vel megkezdett úthoz. A szóban forgó gépezet 2005-ben indult világhódító útjára (bár Japánban már ugye 2004-ben megjelent), karrierje pedig végig felfelé ívelt, hála a rengeteg exkluzív címnek és az acélos komponenseknek.

Noha akár házon belül fejlesztett programot (God of War: Ghost of Sparta, Gran Turismo PSP, Killzone: Liberation) is felrakhattunk volna a listára, pénzügyi szempontból nézve bizony toronymagasan a Grand Theft Auto: Liberty City Stories vitte a prímet a maga 8 milliós eladásával. Bár a Rockstar Games alkotása mára több platformon (például mobileszközökön) is elérhető, 2005-ben még csak a Sony ketyeréjén ugorhattunk fejest a paradigmaváltó GTA 3 előzményébe, amit az újrahasznosított helyszín ellenére is kitörő lelkesedéssel fogadtak a rajongók, ezzel is bizonyítva, hogy mekkora ereje van ennek a franchise-nak.

gta-liberty-city-stories.jpg

PUBG: Battlegrounds (Xbox One)

Az Xbox One első verziója máig vicc tárgyát képezi bizonyos körökben, nem szabad azonban elfeledkezni arról, hogy összességében nézve 57,96 millió példány talált gazdára a Microsoft konzoljából (minden variánst beleértve), így nem mondhatjuk azt, hogy elhasalt volna a gépezet. A Sonyhoz hasonlóan a zöldeknek is van néhány olyan exkluzív sorozata, ami zászlóshajóként szolgálhat az eladások terén, ezt a masinát azonban nem a Halo, a Gears of War vagy a Forza adta el, hanem az a PUBG: Battlegrounds (leánykori nevén Playerunknown’s Battlegrounds), ami megalapozta a battle royale játékok sikerét.

Persze a Microsoftnak bizonyára sejtése sem volt arról, hogy ennyire népszerű lesz a Game Preview (ez lényegében az Xbox korai hozzáférése) keretében debütált lövölde, de a túlélősdi végül annyira betalált a játékosok körében, hogy összesen 9 millió kópia kelt el belőle – a második helyen ücsörgő Halo 5: Guardiansből csupán 5 millió darab talált gazdára, tehát jelentős különbségről beszélünk. Mivel maga az Xbox One 2013-ban került fel a boltok polcaira, a PUBG viszont csak 2018-ban költözött a konzolra (2017-ben indult a Game Preview), mindenképp megemlítenénk még a hardverrel egy esztendőben érkezett Ryse: Son of Rome-ot (1,28 millió) és a Dead Rising 3-at (3,1 millió) is, hiszen ezek nélkül szinte biztosan kisebb lett volna az érdeklődés a fekete bárányként kezelt eszköz iránt.

pubg.jpg

Marvel’s Spider-Man (PlayStation 4)

Mindent egybevetve ugyan a PlayStation 2 a Sony legsikeresebb játékgépe, azonban a PS4-nek sem kell szégyenkeznie, sőt. A 117,2 milliós eladással büszkélkedő dobozra elképesztően sok belsős fejlesztésű remekmű jelent meg a pályafutása során, éppen ezért több olyan produkció is akad, ami már a puszta címével is magához csalogatta a vásárlókat. Ahogy azt a rovat első fejezetének bevezetőjében is megjegyeztem, jómagam a Blodborne miatt adtam be a derekam, de rengetegen voltak, akik a God of War, az Uncharted: A Thief’s End, a The Last of Us Part 2, vagy épp a Horizon Zero Dawn miatt nyitották ki a pénztárcájukat – na meg persze a GTA 5-öt sem szabad kihagyni a szórásból.

A Rockstar Games interaktív pénznyomdájából ugyanis 20 millió példány lelt új otthonra csak PS4-en, ezzel a teljesítménnyel pedig holtversenyben áll (legalábbis a Wikipédia szerint) az Insomniac Games által jegyzett Marvel’s Spider-Mannel. Mivel csak egy programot emelhetünk ki, mi inkább az utóbbi mellett tennénk le a voksunkat, a barátságos és közkedvelt hálószövő kalandja ugyanis nem csupán fantasztikusan sikerült, de emellett rengeteg embert is meggyőzött arról, hogy érdemes benevezni egy PlayStation 4-re – persze 2018-ra azért már eladtak belőle "néhányat", így a korábban felsorolt opuszokra is gond nélkül ráaggatható a system seller jelző.

marvels-spider-man-ps-sony.jpg

The Legend of Zelda: Breath of the Wild (Nintendo Switch)

A Wii U sikertelensége után egy kisebb csodának mondható, hogy a Nintendo ilyen elemi erővel volt képes visszatérni a 2017-ben napvilágot látott Switch segítségével, márpedig ez a helyzet, így utólag belegondolva pedig nem is olyan meglepő a masina sikere. A hibrid megoldás ugyebár eleve vonzóvá tette az eszközt azok számára, akik a TV mellett a szabadban vagy az ágyban is szerették volna nyüstölni a kedvenceiket, ehhez pedig még hozzájött az a rengeteg exkluzív, melyek minősége a tökéletes felé konvergál. Ha a puszta eladásokat nézzük, akkor a Mario Kart 8 Deluxe (62,9 millió) és az Animal Crossing: New Horizons (45,85 millió) került volna fel a listára, ám a konzolra (és úgy magára a játékiparra) gyakorolt hatást tekintve semmi sem érhet a The Legend of Zelda: Breath of the Wild nyomába.

Persze azért a kasszáknál sem teljesített rosszul az "aranyérmesünk" (32,05 millió), ennél azonban sokkal fontosabb, hogy mekkora bravúrt hajtottak végre a fejlesztők technikai fronton, hiszen máig  nem hiszi el mindenki, hogy egy ilyen gyengének mondható hardver képes volt megbirkózni a nyílt világú kaland komplex fizikájával. Mivel a szintén Switch-re megjelent folytatás, a Tears of the Kingdom még lejjebb ejtette az emberek állát, inkább bele sem merünk gondolni, hogy milyen programok érkeznek majd az utódra, mindenesetre biztos, hogy valamiféle feketemágiát használnak a Nintendo szakijai.

the-legend-of-zelda-breath-of-the-wild.jpeg

Ezzel pedig a végére is értünk a nagy system seller körképünknek, amit néhány év múlva már bátran kiegészíthetünk a jelenlegi generációval, egyelőre azonban úgy voltunk vele, hogy biztosan érkezik még néhány olyan gyöngyszem, ami önmagában is képes lesz eladni az adott hardvert.

Veletek előfordult már, hogy egy játék miatt vettetek konzolt, és nem fordítva?