Tudom, ma már hihetetlen, de volt időszak, amikor egy-egy doboz LEGO státusszimbólum volt. A pult alól, ismerősöknek árulták. Esetleg Karácsony előtt jött egy kisebb szállítmány a kijelölt üzletekbe, és kilométeres sorokat kellett végigállni egyetlen dobozért… Legalábbis ez volt az én gyerekoromban, az áldott-átkozott ’80-as évek elején. Szüleim minden követ megmozgattak, ráadásul Budapesten éltünk, így Duplotól felfelé volt (majdnem) mindenem. Sima alapkészlet, tűzoltóállomás, benzinkút (ezeket különösen szerettem, mert volt hozzájuk „városlap” is, amit egymás mellé rakva már egy mini-városom volt!), végül a kamaszkor elején lett Technicsem is: egy elektromotoros, mozgóképes teherautó. Rettenetesen szerettem legózni: az általános iskolában azért gyakori, klasszik kéthetes betegségek alatt napokat tudtam átjátszani, teljes csendben, full koncentrációval. Nekem ez volt A fantáziavilág – persze, a könyvek mellett. De a papírban egy virtuális világot tudtam meglátni, a LEGO-val meg egy igazit építeni. Oké, majdnem igazit. Ja, és hajlamos voltam pillanatragasztóval az egyes átlátszó, kék vagy piros elemeket a szintén ritkaságszámba menő Matchboxokra felragasztani, hogy így legyen rendőrautóm.
Szerintem mindenki úgy volt vele, hogy az új „nagydobozos” készletből megépíted a hivatalos cuccokat, aztán úgyis szétkapod és nekiállsz saját fejből építeni dolgokat. Bevallom, a dolog ezen része még ma is képes órákra lefoglalni, ha van valami kiskorú a környéken, mint ürügy. Ugye, felnőttként már nem magamnak, hanem a gyereknek építünk, tökre nagylelkűen, feláldozva magunkat. Soha nem rajzolgattam tervrajzokat vagy összeállítási sorozatokat: egyszerűen emlékeztem dolgokra, vagy „adták magukat”, mit és hova építek, amikor dolgozok. Érdekes, de a cikkírás előtt leszedtem a féltve őrzött, persze ömlesztett legós kartondobozt egy messzi szekrény tetejéről. Kiborítottam és már ez a hang visszarepített vagy 30 évet, alaphangon. Elkezdtem csak úgy ösztönből építeni. Én lepődtem meg a legjobban, hogy vannak olyan dolgok, amik a „kezemben maradtak”. Simán megépítettem a saját mentőautómat, hordággyal, villogóval, celluxszal és cérnával felspécizett infúziós állvánnyal – bocs, haver, Békáson nem végtermékkel gurigáztunk már akkor sem! Így lehetett számítógépet is csinálni, csak egy darab fehér matrica, vékony filctollak, és némi kézügyesség kellett hozzá.
Ehhez képest nekem a számítógépes LEGO-játékok nagyon mások. Olyanok, mint a papíralapú könyv és a Kindle: olyan, de nem ugyanaz. Valahogy pont az alkotás tapintásos-gondolkodásos-építéses része tűnik el belőle. Steril lesz. Személytelen. Pedig anno, még a ’90-es évek végén egészen sokat játszottam a LEGO Creator-ral, hiszen itt is a szabad építési rész volt az, amit lehetett szeretni. Engem ott veszítettek el ennél a sorozatnál, amikor elkezdett éppen ebből a fantázia alapú építgetős cuccból egy marketing diktálta, herripotterizált irányba menni – kösz, de nem, kösz. Utoljára a LEGO City Undercover-rel próbálkoztam, talán 2018-19 körül, tehát már bőven a piacra dobás után. Itt inkább arra voltam kíváncsi, hogy lehet-e működőképes, épkézláb sztorit összehozni úgy, hogy mondjuk nem csak azért LEGO, mert az van ráírva a kezdőképernyőre, hanem hangulata is van – tudjátok, olyan legós-romantikus, visszaemlékezős. Szavamra, egészen aranyos volt! Voltak benne nekem kifejezetten tetsző poénok, és bírtam magaménak érezni a szegény, jobb sorsra érdemes Chase McCain karakterét. Kevesebb szuperhős, vagy varázslat – több önfeledt ökörködés, és pont ez hiányzott anno. Most, hogy így eszembe jutott, lehet, hogy a hosszú hétvégén megint elkezdem kergetni az átkozott Rex Fury-t – vagy inkább megnézem, milyen ömlesztett LEGO-ajánlatok vannak a Marketplace-en…
Szívem szerint nagyon szívesen játszanék egy nyílt, co-op Legós világban – amolyan Minecraft-módra lehessen építeni hasonszőrű elvetemült társakkal mindenféle izgalmas dolgot. Legyen benne az összes építőelem, amit csak jelenleg meg lehetne venni a boltokban és bízzák ránk, mire megyün k ezzel és a fantáziánkkal. Ehhez persze adja magát a VR-szemüveg támogatás, de ha nagyon bátor vagyok a kívánságlista összeállításával, akkor legyen benne AR is. Szeretném megépíteni a kecskeméti repülőteret a nagyszobám közepére, például. Meg tök jó lenne, ha lenne egyfajta "börze", ahol a játékosok által alkotott összeállítási anyagokat lehetne publikálni – azaz ha valaki már kitalálta a tökéletes tűzoltóautót, meg is építette és rendesen dokumentálta, akkor lépésről lépésre végigvezető képek alapján magam is össze tudjam virtuálisan pattintani az imádott kockákat.
Szerkesztőségünk többi tagjának álom LEGO-játékáról erre a linkre kattintva olvashatsz!
