A Netflix az utóbbi években nem csak a filmes és sorozatos szcénában terjeszkedik, hanem a játékpiacon is jókora szeletet akar kihasítani magának: a streaming-szolgáltatásuk részeként egyre több játékot tett elérhetővé, melyekért természetesen nem kell külön fizetni. A cég ezen kívül a mobiljátékok mellett AAA minőségű címeket is szeretne készíteni, ennek érdekében 2022-ben stúdiót alapított Los Angelesben – viszont ez úgy látszik, hogy utóbbi nem volt hosszú életű, ugyanis a Game File ma arról számolt be, hogy a streamingóriás a hónap folyamán bezárta a stúdióit, a fejlesztőket pedig útjára engedte.

netflixgamesmay.png

Az ok egyelőre nem derült ki, azonban ezzel a cég néhány komoly tapasztalattal és szakmai háttérrel rendelkező szakemberről is lemondott. Az egyikük az Overwatch producere, Chacko Sonny, a másik pedig az első három Halo-játék írója, Joseph Staten. Ugyanígy járt Rafael Grassetti is, aki az utolsó két God of War-játék művészeti rendezője volt. A három úriember egy többek közt PC-re megjelenő címen dolgozott, ami egy multiplayer-alapú lövölde lett volna, „monetizáció miatti dizájnmegszorítások” nélkül, azaz valószínűleg egy Netflix-előfizetés segítségével korlátlanul hozzá lehetett volna férni. Staten – ki egyébként a Netflix Games kreatív igazgatója is volt – tavaly azt mondta, hogy egy eredeti IP-n szorgoskodnak, ami több platformra is meg fog jelenni. Viszont ez most a kukában landolt.

Természetesen a bezárás nincs semmiféle komolyabb hatással a Netflix videojátékos ágazatára, a streaming-szolgáltatónál továbbra is több mint 100 játék érhető el, idén nyáron pedig azt mondták, hogy jelenleg 80-nál is több cím áll fejlesztés alatt.

A képek forrása: Netflix