Manapság sokan panaszkodnak arra, hogy mostanában nem készülnek jó filmek. Amiben van némi igazság, hiszen Hollywood a nagy költségvetéssel készült blockbuster-aspiránsainak készítése során rendre elfelejti, hogy mit is jelent valójában a minőségi szórakoztatás – de emellett így is van rengeteg olyan szerény büdzséből összehozott, közepesen ismert színészekkel megvalósított alkotás, ami megérdemli a figyelmet, noha a marketingjük nyilván nem mérhető a 100-200 milliós gigafilmekéhez. Eme produkciók általában elkerülik a szélesebb közönség figyelmét, nem tolják úton-útfélen az emberek arcába, és kettőnél többet kell kattintani ahhoz, hogy rájuk találjunk. De attól még bizony léteznek, és mi most összeválogattunk nektek néhány ilyen rejtett gyöngyszemet a 2024-es évből.
Kivérző szerelem (Love Lies Bleeding)
Bár Kristen Stewart instant red flag sokak számára, a színésznő láthatóan még sok-sok évvel az Alkonyat-mánia lecsengése után is agyon igyekszik, hogy bizonyítsa tehetségét a közönség előtt. A Kivérző szerelemben sikerült neki: a ’80-as évek végén játszódó film piszkosul stílusos zsánerkavalkád, idegtépő feszültséggel, forró szenvedéllyel és fájdalmas drámával, arról nem is beszélve, hogy az erőszakos jelenetek is kifejezetten húsbavágóak. Az atmoszféra és a forgatókönyv az első pillanattól kezdve berántja a nézőt, üresjáratot nagyítóval sem lehetne találni a narratívában, és a kicsivel több mint másfél órás játékidő alatt valósággal fürdünk az érzelmek és hangulatok tengerében. Clint Mansell hipnotikus, egyszerre retro és modern zenéje már csak hab a tortán. Sajnos a Kivérző szerelem nem hogy nem kapta meg a neki kijáró figyelmet, de szinte még a legminimálisabb szinten sem kavarta fel az idei termés állóvizét. Kár, mert egy ideális világban kultfilm lenne belőle – de talán egyszer, sok-sok esztendő múlva lehet, hogy valóban az is lesz!
The Apprentice – A Trump-sztori (The Apprentice)
A jelenkor egyik legellentmondásos alakjáról készült film, amiben egyébként olyan színészek villantják meg tehetségüket, mint az MCU-ból ismert Sebastian Stan (igen, ő játssza Donald Trumpot), Jeremy Strong, Roy Cohn és Maria Bakalova képtelen volt elérni azt a két célt, amit a téma választása megkövetelt volna: a figyelmet és az anyagi sikert. Ennek ellenére egy igazi csiszolatlan gyémánttal van dolgunk, ami Trump eredettörténetébe enged betekintést, Ali Abbasi rendező pedig aprólékos stílussal ábrázolja a kisstílű ingatlanügynökből befolyásos üzletemberré avanzsált férfi felemelkedését, akiből végül az Amerikai Egyesült Államok elnöke lett – kétszer is. A filmet egyébként már a bemutatója előtt éles kritikával illette mindkét oldal: a liberálisok attól tartottak, hogy a történet túlságosan is pozitív színben tünteti fel az aktuális elnököt, míg a konzervatívok (köztük maga Trump is) egy innen-onnan összetákolt, jórészt fiktív „fake news’-nak minősítette a The Apprentice-et. Hogy hol leledzik az igazság? Nos, valahol a kettő között: a film merész húzásaival egy alapvetően vidám, de közben mégis húsba markoló szatíraként mutatja be az amerikai álmot és az embert, aki egy félénk, egoista, érzelmileg labilis férfiből egy ugyanolyan egoista és labilis, de a hatalomtól megrészegült, agresszív, másokat lelkiismeret nélkül, ördögien manipuláló mágnássá vált. És hát hol máshol történhetne meg ez, mint a lehetőség hazájában, azaz a jó üreg USA-ban?
Vörös szobák (Les chambres rouges)
Egy film, aminek a megnézése után még hosszú-hosszú hetekig a hideg futkos majd a hátadon. A Vörös szobák egy pszichológiai thrillerbe csomagolva meséli el egy sorozatgyilkos tárgyalását meséli el, akt három kiskorú lány brutális meggyilkolásával és megcsonkításával vádolnak. A történet középpontjából két nő áll, akik minden egyes nap a tárgyaláson ülnek a leghátsó sorban, és akiket valósággal lenyűgöz a férfi, szép lassan a megszállotjává válnak, illetve abban a reménykednek, hogy a férfi legalább egy futó pillantást vesz rájuk. Az egyikük azt hiszi, hogy a vádlott valójában ártatlan, és segíteni akar neki, a másik nő pedig… nos, az legyen meglepetés, mindenesetre az előbb leírt rövid szinopszis még csak a kezdet, ennél jóval durvább és merészebb fordulatokat is tartalmaz a cselekmény. A film a lélek és az abnormális megszállottság legmélyebb bugyraiba ugrik fejest, miközben felkavaró kérdéseket tesz fel, és erre olyan válaszokat ad, ami nem biztos, hogy mindenkinek tetszeni fog.
Valami különös (Oddity)
A Longlegs – A rém idén mindent vitt az indie-horror kategóriában, és egyúttal sajnos rengeteg figyelmet elvont több, ahhoz hasonlóan nagyszerű filmről, amelyek a nyári időszakban kerültek mozikba. Így járt az Oddity is, ami magasan kiemelkedik ebből a mezőnyből: Damian McCarthy halálosan félelmetes éjsötét meséjében a Carolyn Bracken által megformált Darcy egy vak médium, aki elátkozott tárgyakat gyűjt. Egy évvel egypetéjű ikertestvérének rejtélyes meggyilkolása után a nő sógora házába költözik, és egy groteszk faszobrot is visz magával, ami… nos, tulajdonképpen saját életét él, de ez még nem minden. McCarthy egy hátborzongató sztorit hoz ki ebből az alapötletből, és páratlan tehetséggel vezet be minket a saját ördögi és pokoli agyszüleményébe. A Valami különös ilyenformán jogosan tarthat igényt az „év legijesztőbb filmjének” a címére.
Strange Darling
A Strange Darlinggal kapcsolatban jobban járunk, ha nem mondunk semmit. JT Mollner horrorja már a cselekmény legelején tisztázza az alapokat és felvázolja, hogy mivel is állunk szemben – hogy aztán, amikor már azt hittük, hogy értünk mindent, hirtelen kirántsa alólunk a szőnyeget. Willa Fitzgerald karaktere (Az Asszony) egy rémisztő férfi (A Démon) elől menekül, ám a sztori aztán nem várt fordulatot vesz, ami teljesen újra értelmezi az addig látottakat, majd végül a fináléban az utóbbi évek egyik legjobb filmes csavarjával sokkolja a nézőt. Kivétel nélkül mindenki a maximumot nyújtja, a direktor és a színészek is, de leginkább Giovanni Ribisi operatőri munkáját lehet kiemelni. A Strange Darling egy erőteljes film, amelyről minden egyes képkockáján látszik, hogy igazi hozzáértéssel és emberfeletti szenvedéllyel készült. Valahogy így kell horrort csinálni.
A képek forrása: CBR, THR, IMDB
