A rajongók nagy reményeket fűztek a Dragon Age: The Veilguard-hoz, hiszen közel egy évtizedig vártak egy új Dragon Age-játékra, viszont a végeredmény messze nem lett olyasmi, amit a BioWare kitehet az ablakba. A játékot egyes kritikusok meglepően (gyanúsan?) pozitívan fogadták, holott az már az első előzeteseknél jól látszott, hogy itt most valami olyasmit fogunk kapni, ami csak nyomokban emlékeztet a Dragon Age-re. Sajnos a The Veilguard semmivel sem emelkedik ki a tucat-szerepjátékok közül, azonban a rendezője szerint a bukás oka mégis a közösség egy hangos része által indított gyűlöletkampány, amely október óta egyre nagyobbra duzzadt.
Corinne Busche, a Dragon Age: The Veilguard (egyik) rendezője az Inverse-nek nyilatkozva elmondta, hogy szerinte a sokszínűség és a befogadás rettentő fontos kellene, hogy legyen a videójátékokban. Légy az, aki lenni akarsz! – ezt a szlogent szem előtt tartva álltak neki a The Veilguard munkálatainak, viszont ma már Busche is elismeri, hogy eléggé túlzásba vitték a dolgot. Azt hiszem, az internetszerte látható diskurzus az erősen polarizált idők eredménye – tette hozzá, célozva arra, hogy az embereket erősen megosztotta az új Dragon Age. Busche szerint ha a sokszínűség és a befogadás nem kap jelentős fókuszt a mai játékokban, akkor az kevésbé átélhető kalandokat eredményezne és ezt ők minden áron el akarták kerülni.
Először is a párbeszédek tényleg nagyon "bugyuták". Eleinte nem volt annyira zavaró, de a játék végefelé már nagyon is feltűnővé vált. Egyszerűen lemászott a képernyőről a sok felesleges, értelmetlen duma. Ennélfogva Tash komplett karakterét hallgatni agyidegbénulást okozott.
Másodszor szinte egyetlen szereplőt sem lehet kedvelni. Valahogy nem tudott egyikük sem meghatni a múltjukkal. A Mass Effect Andromédában milliószor jobban megírt karakterek voltak.
Harmadjára, nincs meztelenkedés. Ez nem zavart annyira, de miután játszottam az összes korábbi DA résszel, baromira feltűnt. Emiatt, amikor jönne a crescendo a szereplők kapcsolatában, valami ótvaros béna átvezetőt kapunk nulla romantikával. DA 3-ban is ez sokkal jobban működött (Iron Bull esetében még baromi vicces is volt).
Negyedjére a folyamatosan újratermelődő ellenfelekről ne is beszéljünk. Sőt egyre erősebbeket kapunk vissza, ahogy haladtunk előre a sztoriban.
Ötödjére a történet. Mindenki a Dreadwolf-ra volt kíváncsi a harmadik rész után, erre tanácsokat osztogat egy börtönből (fade-ből), hogy hogyan győzzük le a két gonosz elf istent, akiknek a háttértörténete az kb összefoglalva, hogy több hatalmat akartak és emiatt a gonosz útra tértek. Váó, micsoda eredetiség.
Igazából még tudnám sorolni, de nem fogom, mert én tényleg akartam szeretni, de nem lehet. Soha többé nem fogom elővenni a negyedik részt, annyira unalmas és semmilyen volt.