Értékelések II.

(FIGYELEM! A kiemelt filmek történetére is fogok utalást tenni, tehát SPOILER-ek találhatók egyes bekezdéseknél. Akik nem látták az adott filmet, azok azt ne olvassák el saját érdekükben.)

Minden művészetnek voltak nehéz időszakai. A festészet többször is válságba került: a XIX. század közepe-vége ilyen időszak volt, hiszen megjelentek a realista irányzatból "csökevényesedett" akadémista festők, akik nagyon szép, de művészileg nagyon üres képeket festettek. Elég megnézni a viktoriánus kor "giccseit", és máris megérthetjük, mit jelent ez az üresség. Vagy ott van a magyar irányzat: Benczúr Gyula nagyon szép képeket festett (pl.: Vajk megkeresztelése), de nekem aztán semmi pluszt nem adnak. Egy történelmi korszakot idéznek fel legtöbbször, és ennyi. De jöttek az avantgard művészeti stílusirányzatok, melyek megújulást hoztak, és ismét képes volt a festészet is többet mondani, nem csupán megmutatni.
A film kezdetekben az irodalommal és a színházzal küzdött, nem tudott ezektől sokáig elválni. Majd nagy nehezen művészetté vált, ekkor azonban Hollywood elkezdte "iparrá degradálni" a filmgyártást, s csak a '60-as években kényszerült arra, hogy új irányvonalat vegyen, a diákmozgalmak, és az újhullámok hatására. Kb. a '80-as évek közepétől viszont ismét tanácstalanságba süllyedt véleményem szerint a hollywoodi filmipar, s többi filmgyártás pedig vagy nem tudott nemzetközi piacra menni, vagy a helyi filmgyártás sajátosságai miatt megmaradtak rétegfilmeknek.
Mi lehet ennek az oka? Elfogytak volna az ötletek? Szerintem ez az egyik legfőbb ok. 100 év alatt valóban annyi történetet dolgoztak már fel, hogy már kb. 25 év után is csak történetváltozatok variálásával telt az idő. Manapság nagyon sok film adaptáció, vagy remake, ha megfigyeljük. Hollywoodot ma nagyon uralják a képregényhősök, vagy a regényadaptációk, Keira Knightley állandó főszereplésével.
Illetve állandó szereplők az akciófilmek, sci-fik, és az irtó gyenge vígjátékok (tisztelet a kivételnek: pl. Tropic Thunder). De ezek általában mind egy kaptafára készülnek: mindig valamilyen nagyon-nagyon "húdetitkozatoséssokkoló" trailerrel reklámozzák őket, hogy a néző megtévedjen és esetleg bedőljön a 200000. ilyennek, majd beüljön a filmre. Aztán kiderül, hogy ezt már látta valahol. Ja, igen, legutóbb is ugyanezt a marhaságot adták, csak más címmel és más főszereplővel. A Shia LaBeouf főszereplésével készült Sasszem is ilyen. Egy kis Bourne-koppintás...

Úgyhogy manapság, nekem legalábbis, igen nehéz újat mutatni. Főleg, hogy mostanában villámsebességgel pótlom a lemaradt klasszikusokat, legendás filmeket, illetve legendásan nagy szarságokat is (immáron 2 éve), s látom, hogy milyen isteni filmek készültek akkor, s milyen nagy baklövések vagy csak szimplán unalmas marhaságok jönnek ki manapság. Daniel Craig, mint James Bond? Ugyan már... Ha az ember megnéz egy Humphrey Bogart filmet, azonnal elmegy a kedve talán még a régebbi Bond filmektől is. Vagy majmolják mostanában ezeket az epikus történelmi filmeket, vagy fantasyket (egybegyúrva): Kr. e. 10 000. Önmagában is egy nagy szarság az a film, mert eleve ez is egy másikat másol (Apocalypto, egyértelműen), de, ha megnézünk egy Spartacust (a Kubrick-félére gondolok), vagy egy Ben Hurt, Tízparancsolatot máris elmegy a kedvünk ettől a mai giccsparádétól.
Epigonizmus megy már régóta Hollywoodban véleményem szerint. Amit Griffith, vagy Hawks lefektettek filmjeikben, gyakorlatilag azoknak a variálása megy. Néha jön egy-két kiemelkedő alkotó (mint mondjuk Coppola, vagy Scorsese), de a legtöbb sémákat mixel, nagyokat másol.

Viszont, mint mondtam, szerencsére nincs minden veszve, jönnek kivételek, akik mindig tudnak valami újat hozni. S nekik a sémákat, az epigonizmust is elnézzük, hiszen, ha stílus megragadó, akkor elnézzük, hogy ugyanazt akarják már megint az orcánkba nyomni. Számomra ilyen a szuperhős-filmek közül, a "reneszánszban", a Batman és a Spiderman (újjá)születése. A Batman: Begins-szel képes volt Christopher Nolan és Christian Bale feledtetni a Schumacher-féle irtó gyenge Batman-filmeket, míg a Spiderman-nel egy teljesen új perspektívából ismerhettük meg a hőst. Mindkét film szerintem mérföldkő volt a képregényfeldolgozások terén, ahogy a Sin City és a 300 is, csak ezek másképp. Míg az előbb említettek a stílusukkal honosították meg a "mozgó képregény" fogalmát, addig a Batman: Begins és a Spiderman tartalmilag hoztak újításokat. Igen is lehet drámát, valószínű problémákat vinni egy ilyen, elég valószerűtlen, inkább fantasy filmekbe. Tehát már a szuperhős-filmek kapcsán is láthattuk, hogy igen is van megújulás (s a Spiderman 3-mal sajnos azt is, hogy azért ezt is el lehet kúrni - igaz, ehhez kellett az is, hogy Sam Raimire ráerőszakolják a 3. rész rendezését).

E hosszú bevezető után bele is vágnék a köcsögdudába (melyben lecsó van)! 2008 milyen volt számomra film szempontjából? Természetesen nem tudok összeszedett, objektív értékelést adni, hiszen nem láttam minden filmet, amit 2008-ban vetítettek (képtelenség is lenne megnézni az összeset), ezért listám erősen szubjektív lesz. Aki ezt esetleg nem bírja, az nyugodtan basszon le :D. De arról nem írhatok, amit nem láttam, ezért előre is elnézést kérek a kiváló filmektől, melyeket nem tudtam megnézni - pótolni fogom ezeket is.
Illetve az alábbi filmeket azért veszem 2008-asnak, mert ekkor láttam őket, vagyis ekkor mutatták be Magyarországon.
Emellett pedig itt is, mint a játékoknál, fogok egy olyan listát is összeállítani, melyen a 2008-ban látott, de jóval korábbi filmek szerepelnek. Ebből kifolyólag DVD-kről is fogok írni, tehát a kettőt nagyjából összevonom (bár megjegyzem, korántsem csak DVD-ről szereztem filmeket, muhahahaha).
2008 már jól kezdődött, és ezzel meg is mutatkozott, hogy igazából nincs itt semmi baj: a film köszöni, jól van, és képes igen is megújulásra, új mutatására. A No country for old man, illetve a Jesse James meggyilkolása mind ilyen filmek voltak. A western műfaja már a '60-as években úgy nézett ki, lecsengett, kész, vége. Aztán persze jött az Unforgiven a '90-es évek elején, melyen megdöbbentünk, majd most, 2008-ban a Jesse James. A film igen egyedi volt, szinte már művészfilmes beütéssel. Igen lírai volt végig, s kiválóan egyensúlyozott a stílus és a műfaji sémák között. Egyszerre volt a film számomra "regény" és "elbeszélő költemény", mozgókép és "zene". Brad Pitt pedig itt megmutatta, hogy ő nem csupán az a nyálas kis pöcs, akinek sokan elképzelték, akinek sokan hitték. Ő igen is nagy színész, s bár már a Harcosok klubjával is bizonyított sokat, vagy a Blöffel, de e filmben aztán véglegesedett róla az a képem, hogy ő bizony nem ilyen "sztárocskák" közé tartozik. Ő valóban színész, művész, nem úgy, mint sok társa, aki csak bambán les vissza a vászonról. Brad Pitt képes játszani, s ezer arca van. De ha nem is ezer, mindenképp kontrasztos, ha Jesse Jamest és Tyler Durdent egymás mellé rakjuk. Két teljesen ellentétes karakter, úgy gondolom, s mégis ugyanaz a színész hozza elő őket. Engem nagyon meggyőzött.
A No country for old man pedig megint egy "más tészta", de hasonló jelleggel. Itt is egy zsánert, az akcióét láttuk egy teljesen más perspektívában. Lassú, vontatott, sajátos nyelvezettel rendelkezett, és szemben a sok hollywoodi társával, itt aztán nem láttunk rengeteg snittet és gyorsvágást. Itt bizony a kamera sokat időzött, pásztázott, s ez is adta a lassúságát. A film pedig teljesen áttolódott a negatív szereplőre. Illetve végig "mászkált", senki mellett nem akarta letenni a voksát. A szerencsétlen tahó cowboyjal kezdődött, majd Anton Chigurh-ral folytatódott, s végül a seriffel fejeződött be. Egészen szokatlan felállást láthattunk itt. Josh Brolin és Javier Bardem pedig kiválóak voltak. Főleg utóbbi, hiszen mindig a gonosz karakter a legérdekesebb (marhaölő fegyver roxxx).
A február Magyarországon így egy nagyon jó hónap volt filmek szempontjából - s ez folytatódott a Cloverfielddel. Én nagyon szeretem, ha a filmek eredetiségre próbálnak törekedni. Ezt Hollywoodban legtöbbször történet-szinten szokhattuk meg. Azonban a Balir Witch Project vagy a Cloverfield (vagy akár Trier Dogma-filmjeit is említhetjük) a formában hoztak "egyediséget", ha nem is újítást (hiszen Lars von Trier ezt már jóval korábban megtette, de, ha szubjektív kameráról van szó, akkor már a Lady in the Lake is elsőnek tekinthető 1947-ből). Rezgő kamera, dekomponált képek, kézikamerás felvétel, szubjektív nézőpont végig. A totális "amatőrfilmesség" sugárzik a Cloverfieldről, de mégis a profizmust érezzük a film nézésekor. A Cloverfield a legjobb példa volt arra a Blair Witch után, hogyan lehet profi módon "elcseszni" a filmet formailag. S ez a direkt elbaszás az, ami a Cloverfieldet naggyá teszi. Ezzel már Godard is játszott a '60-as években, csak az még kísérletezés volt. Ma ezt az "amatőrfilmes" vonulatot tökélyre fejlesztették. Az ELTE-n a filmkészítési gyakorlaton sokakat meg is ihletett. Még a mi csapatunk is csinált egy hasonlót, bár az inkább a "werkfilm" kategóriába tartozik, de egy másik csoport szinte egy-az-egyben továbbgondolta a Cloverfieldet és a Blair Witch-t. S nagyon jól működött. De ott is látszott, hogy tudatosság van a dologban. S ez nem teszi e filmeket bénává, hanem eredetivé és igazán stílusossá.
A sztori kicsit nyegle volt számomra, igazából a stílus miatt emlékszünk rá. A történetsémát már vagy 1000 Godzilla-filmben láthattuk, vagy mondjuk a Világok harcát is említhetném, mert szerintem arra is hajazott egy kicsit.
A március viszont mindennek odabaszatt, így, szó szerint. Az Into the Wild szerintem alapjaiban rengette meg az egész filmes világot. De legalábbis engem aztán nagyon megváltoztatott, lelkileg, gondolkodásmódban úgy, mint tapasztalatokban. Első olyan film volt, ami tudott úgy tanítani, hogy nem volt mű, nyálas, vagy modoros. Egy tanmese, vagy inkább egy gyönyörű "filmlíra" volt. Alexander Supertramp, vagy Chris MacCandless története tárult elénk, aki elindult egy nap, hogy kilépjen a társadalomból, és a világot maga mögött hagyja. A természet és a nagyváros tökéletes ellentéte tárult elénk, s szerintem minden huszonéves kicsit magáénak is érezte az utazást, amit a filmben láthattunk. Én totálisan azonosultam a gyerekkel, még talán egyidősek is voltunk (ha jól tudom, MacCandless is kb. 21 lehetett, amikor elindult útjára), úgyhogy olyan volt, mintha én jártam volna végig egy utat. A film olyan hatással volt rám, hogy ez részben közrejátszott abban, hogy nyaramat kirándulgatásokkal, természetben való elmélyüléssel töltsem. Gyönyörű, katartikus film. Úgy van tele érzelemmel, hogy nem lesz melodramatikus, ríkatós. Ez keményen az ember "szép-érzékére", a művészi befogadói szellemre hat. A gyönyörű képek, a magával ragadó zene, és a zseniális színészi alakítások (maga a főszereplő, Emile Hirsh előtt le a kalappal - pedig eleinte nyálas képű köcsögnek tartottam) nem hiszem, hogy bárkit is "semlegesen" hagynának. Ez a film magával ragad, és sodor. Két egynéhány óra hosszás, de ez elrepül, és szinte könnyek szöknek a szemünkbe, hogy ki kell lépnünk e világból. Alexander Supertamp története még annak ellenére is katartikus, hogy tulajdonképpen a konklúzió annyi, hogy amit csinált, az egy elbaszás. De nem, ez nem kudarc: ez egy hősies küzdelme volt egy ifjú, forró fejű fiúnak, mely mindannyiunk számára példaértékű, ugyanakkor arra ösztönöz minket, hogy mi jobban gondoljuk át döntéseinket. Illetve nem árt, ha a csajt, aki szeret minket, esetleg közel engedjük magunkhoz. Az elszalasztott lehetőségekről is szól így az Into the Wild.
Sean Penn nagyot alkotott!

Ezek egyértelműen az év filmjei számomra. Viszont az Into the Wild (vagy: Út a vadonba, ha valaki nem ismeri az eredeti címét) mindent visz nálam! AZ év filmje: Into the Wild!
Ami még tetszett, az az Indiana Jones 4. része, vagyis a nagy visszatérés. Tudom, sokaknak ez teljesen szar film volt, és egyik haverom is szinte behányt, mikor visszaadta DVD-t, leginkább a sci-fi vonal miatt. Illetve sokan felhozták rossz elemnek magát azt a jelenetet, mikor az atombomba felrobban, és Indy egy hűtőszekrényben ússza meg. Nekem ezzel semmi bajom nem volt. Ugyanilyen szürrealitások előfordultak a többi részben is. Emlékezzünk csak a II. részre, mikor szíveket tépdestek ki. Vagy pl. az I. rész ereklyéje sem kevésbé "fantasztikus", sőt. A IV. rész ezen része tudományosan indokolva volt. Vagy ez a baj?
Nem tudom. Nekem semmi problémám nem volt vele. Nácik helyett szovjetek, Szent Grál helyett Kristálykoponyák. Egyik sem szürreálisabb a másiknál, illetve egyik sem legendásabb. Mindegyik részbe kellett egy mcguffin, mely köré a sztori épül. Spielberg és Lucas ezúttal a Kristálykoponyákat választották. Kevésbé ismertek? A francba... Nem tudom, a II. rész köveit mennyien ismerték, de mindegy.
Tény, hogy Ford is öreg már, s lehet, hogy negyedszerre már nem annyira ütős a sztori, főleg annyi koppintás után (Múmia, Szahara, vagy a Nicholas Cage-féle "Indy"). De visszatérésnek, illetve remélhetőleg "búcsúnak" ez tökéletes volt. Egyedül Shia LaBeouf volt gyenge pontja a filmnek - remélem, nem csinálnak belőle majd egyszer Indiana Jonest.
Az év visszatérése szerintem a Rambo volt. Sly megcsinálta, másodszor is. Bár elég idegesítő, hogy minden trilógiából tetralógiát csinálnak (így szerintem kicsit "módosítva" is a klasszikusokat), de azért örültem, hogy gyerekkorom nagy kedvence is visszatért. Ugyan már itt sem volt a régi minden, csak az aláfestő zene, de a zúzás meg volt, Rambo is kemény, csak éppen ez így, ebben a formában elég rövid volt sajnos. Illetve Sylvester Stallone is elég öreg, s szerintem kicsit hiteltelen volt a "nagyonkeményvagyok2anégyzeten" szerepében. Valamint itt kissé eltolódott a súlypont Ramboról a megmentendő túszokra. Pedig eddig mindig az volt a tök jó, mikor Rambot, magát szivatták, s így a bosszúja személyesebb, kegyetlenebb és katartikusabb volt. Viszont összességében jól sikerült, s a Rocky Balboához hasonlóan gyönyörű búcsú volt ez egy életműtől. Nem úgy, mint Schwarzi esetében, aki egy gyalázatosan szar Terminator résszel vonult be a seggbekúrt politikusok közé...
Szuperhős-filmek közül a legmeglepőbb egyértelműen az Iron Man volt számomra. Nem számítottam rá, hogy ez ilyen szinten jó lehet. Pedig az volt. Totális érdektelenséggel viseltettem Tony Stark iránt, nem igazán érdekelt ez a szuperhős. Régebben a rajzfilmeket azért néztem, de nem volt valami ütős. A film viszont egészen jóra sikeredett, főleg azért, amit a kritikák is megjegyeztek: humoros volt, s nem vette túl komolyan önmagát. Valóban: ha csak egy szimpla Iron Man filmet csináltak volna, akkor talán egy közepes akciófilm lenne ma. Emellett Robert Downey Jr. itt is tök jól játszik, ezt a szerepet rá szabták. Csak egyedül a főgonosz volt nagyon szar a filmben, pedig szuperhős-filmeknél a másik oldal kidolgozása elengedhetetlen, szerintem. Viszont ezek ellenére számomra az Iron Man az év meglepetése volt, kétszer is megnéztem, annyira tetszett.
A Hulk újabb része újabb LOL-kategória. Hiába Edward Norton vagy Tim Roth: ők egyszerűen nem ilyen filmbe valók, s totálisan hiteltelen lett a film ezáltal. Ráadásul itt meg a motivációs rész nem volt kidolgozva jól, ami alapvetően rontotta el az egész filmet. Nem értettem, minek nyavalyog annyit Hulk, s igazából az egészet túlságosan elhúzzák már. Jó, hogy ezt a részt nem az előző folytatásaként, hanem egyfajta újragondolásként is jegyzik, de ez a "keletkezés-vívódás"-történet már sok ebben a formában. Igazi gonosz itt sincs, s nincs az sem kidomborítva, hogy Hulk miért is szuperhős. Mert az, hiszen a képregényekben is az, márpedig képregény-adaptációról beszélünk. Emellett pedig az egész egy agyatlan akció. Az év legátlagosabb filmje szerintem.
Aztán csak eljött, amire vártam sokáig: a The Dark Knight, a Batman: Begins!-ben megkezdett folyamat folytatása. Sokan a legjobb filmnek tartják, vagy pl. imdb-n is 4. még most is (sokáig 1. volt, ugye), a premier után majdnem fél évvel. Én is ledöbbentem tőle, viszont én "csak" az év legjobb képregény-adaptációjának tartom. Joker elviszi hátán a filmet, ez nem vitás, a történet megfelelően sodró és fordulatos (talán kissé már túlzottan is), illetve mélysége, drámaisága van, ahogy a Beginsnek is. Viszont azért nem lehet "legjobb" film, mert tele van olyan hibákkal, melyek azért csorbítják a szépségét. Például a történet annyira gyors, hogy ugyan sokkot kap az ember tőle, jó értelemben, de kb. az 1/3-ánál el lehet veszteni a fonalat, követhetetlenné válik. Illetve a főhős karaktere az el van hibázva, Batman rendkívül sekélyes, és a Begins!-hez képest ez sajnos kevés. Nem értem: ha egyszer megkezdtek ott egy folyamatot, vagyis azt, hogy Batmant élő figurává teszik, akkor miért kellett ilyen "műfasszá" tenni? Jó-jó, vívódik. Na, persze. Én is ezt mondanám, ha én csináltam volna a filmet (sőt, amit ezévben csináltam, az egy ultraszar valami, de ugye a jegy érdekében belemagyaráztam én is, hogy "vívódik" a főhős - pedig csak nem volt időnk a kidolgozásra, ennyi az egész...). Illetve Harvey Dent "átalakulása" is lehetett volna jobb, ez így eléggé olyan érzetet adott a filmnek, mint a Star Wars III. része esetében Anakinnál. Érződik az egészen, hogy 3 órás filmet nem mertek volna csinálni, de azért meg is akarták tölteni. Így beleestek ugyanabba a hibába, mint a SW III, hogy egyes részeket feláldoztak az idő "oltárán". Összességében nagyon ütős film, és a Sin City és a 300 után a legjobb képregényadaptáció, sőt, továbbgondolás, így az "év képregényfilmje" titulust mindenképp megérdemli. De, hogy minden idők legjobb szuperhős-filmje, vagy egyáltalán: legjobb filmje legyen? Na neee, az azért sok. A Begins! sokkal jobb nála, pedig az sem "all time" (nálam a Tim Burton-féle Batman érdemli meg ezt a kitüntetést, filmnél pedig nem is tudom...)
A vígjátékokat utálom általában, de ebben az évben sikerült kedvemben járniuk az alkotóknak e műfajban is: a Trópusi viharról van szó. Ben Stillert mondjuk annyira nem bírom, de kivételesen ez a film valahogy nagyon üt. Robert Downey Jr. a legnagyobb, szerintem, de azért a többiek is kitettek magukért. Tom Cruise meg igen "érdekes". Ha nem olvasok kritikákat a filmről, fel sem tűnik, hogy ő volt az. Igazából annyit nem röhögtem rajta, viszont izgalmakban sem volt hiány. Ez valójából egy akció-vígjáték, s szerencsére nem azért készült, hogy röhögtessen, hanem azért, hogy megmutasson egy szituációt, amibe öt egynéhány színész és stáb kerül, melyben van akció és humor egyaránt. Úgyhogy a Trópusi vihar azon kevés mai vígjátékok egyike, melyeket megnéztem. Éljen!
Szintén gyűlölt műfaj nálam a musical. Pedig ebben az évben még hasonló témájú kurzusom is volt (legalábbis részben), melyen rengeteg '30-'50-es évekbeli musicalt kellett megnéznem. Ebből az All that Jazz tetszett nagyon és a Sweeney Todd, mely ismét a február színvonalát emelte. Hatalamas film volt! Tim Burton megmutatta, hogy nemcsak kép világban, sztoriban, de műfaji keverésben is igen bizarr tud lenni. Horror-musical-románc? Ki hallott már ilyet? Burton megcsinálta. Sweeney favorittá vált az antihősök között, akit Johny Depp, szintén kedvenc színész, keltett életre nagy zsenialitással. A zenék rohadt jók voltak, az éneklés nem volt fárasztó (ízléses montázsszekvenciákkal találták őket általában), mint a sok bugyuta '30-as Frad Astaire-, Gene Kelly-musicalben. A képi világ a Sin City-t és a Batman-filmeket (mármint Burtonét) idézte, tehát a szokásis Burton-féle gótikus stílus összejött. A sztorit pedig nem is lehetett volna elkúrni: ez is igen szürreális volt. Legalábbis bekattant, bosszúálló, sorozatgyilkos borbélyról nem igen hallottam még Sweeney Todd-on kívül. Egy elmebeteg péknőről pedig aztán végéképp. Mégis velük tudunk azonosulni, s átérezzük gyűlöletüket, amíg a pedáns bíróval, vagy az ifjú párral aligha, pedig ők aztán "patyolatok". De Burtonnél ez megszokott: Jokere vagy Pingvine, vagy Macskanője, Ollókezű Edwardja sokkal szimpatikusabb volt mindig is, mint Batman pl. Úgyhogy 2008 musicalje a Sweeney Todd! (Melyet DVD-n természetesen azonnal beszereztem.)
Az év legrosszabb filmje nálam a Kr. e. 10 000, de még nem láttam a Max Payne-t, vagy a Disaster Movie-t, szóval utólag lehet, módosítani fogom. De ez a 10 000 B.C. egy kliséhalmaz, ráadásul olyan halmaz ez, amiről ordít, hogy innen-onnan lett ellopva. Van ebben 300, '60-as éveket idéző történelmi-feeling, vagy főként Apocalypto. Eleve az alapötlet is egy faszság: mamutokkal építették a piramisokat. Na neee. Amúgy is utálom, ha jön egy-két, magát okosnak képzelő "történész", és ilyen marhaságokat állít, de azt talán még jobban, ha egy film a hatás érdekében változtat meg történelmi tényeket. Az alakítások sekélyesek ráadásul, és szájukba olyan ciki mondatok vannak adva, melyek már 30 éve is divatjamúltak voltak. Roland Emmerich amúgy sem a kedvencem, ezzel meg abszolút nem lett az.

A legjobb külföldi film, amit idén láttam (és nem hollywoodi), az a Katyn. Ugyan ezt már 2007-ben elkészített Andrzej Wajda, a nagy öreg lengyel filmes, de itthon csak 2008-ra került DVD kiadásra, illetve TV bemutatásra. Méltó emléket állít a lengyel hősöknek, akiket orvul lemészároltak a szovjetek 1940-ben. Amolyan "igazság-felfedő" film ez, mely szembesíti ismét a Nyugatot azzal, hogy ők egy olyan seggfejjel szövetkeztek Hitler ellen, aki még talán Hitlernél is rosszabb volt. Rendkívül megrázó, nagy erővel bíró film Wajdáé, amit tőle már régóta megszokhattunk.
Illetve e kategóriában még érdekes számomra a Mongol című film. Ezt most év végén mutatták be a mozikban (én az Evangelion 1.0 vetítésén láttam a trailerét, ott fogott meg), egy kelet-ázsiai koprodukció. Kiről másról szólna, mint Dzsingisz kánról, a rettegett hódítóról. Kicsit érdekesnek találtam a hollywoodi stílus majmolását, de még ennek ellenére is érződik rajta az egzotikum, a sajátosságok. Nem annyira tetszett mondjuk, hogy Dzsingiszt egy romantikus hős-szerelmesnek tüntették fel benne, sem pedig az, hogy rémtetteiről abszolút elfeledkeztek, na meg arról is, hogy a világ nem annyira szívlelte, hogy ő "hódítgatni" kezdett (bár ez majd a további részekben lesz kifejtve - amelyek remélem, lesznek). De ez érthető, hiszen a mongolok, a távol-keletiek (s itt nem Kínát, vagy Japánt értem) nemzeti hősként tisztelik őt valószínűleg. A Hollywood-majmolás miatt kár, de amúgy jó film, élvezhető, szórakoztató. Viszont a Katynt nem tudta megszorongatni nálam.
Az év DVD kiadása címért sokan versenyeznek nálam. Az egyik az Indiana Jones pack, melyben benne van mind a 4 film. Meg is vettem, természetesen. Rengeteg extrával, jó áron, egybefoglalva az összes Indy-filmet, egy igényes dobozban. Emellett ott a 300-é is, melynek sima kiadása is tengernyi extrát tartalmaz, de az exkluzív, díszdobozos kiadás hatalmas csomagolásban érkezett, melynek megvételét nem bánhattam volna meg. Kár, hogy már előbb megvettem a 2 DVD-s változatot.
Emellett jött természetesen a The Dark Knight, Batman maszk vagy Batpod változattal. Én a maszkosat vettem meg, és irtó jól néz ki. Majdnem ez lett számomra az év DVD-kiadása. Viszont az extrák elég érdektelenek számomra, s nagyon szar a DVD-n levő főmenü képe is (Gordon felügyelő áll, és les az égre... O Rly?).
Az év DVD kiadása viszont egyértelműen a "Vámpírfilmek koprosóban". Nemcsak azért, mert már eleve a kiadás formája is igencsak nyálcsorgató: egy díszkoporsó, ebben vannak a DVD-k; hanem az is közrejátszik, hogy egy olyan filmet adtak ki végre, mely valóban a filmtörténet hőskorával hoz kapcsolatba minket. A Nosferatu 1922-ben készült, s majdnem annyi lett neki, hiszen Bram Stoker özvegye beperelte Murnaut, a rendezőt. A pert meg is nyerte, s Murnauéknak be kellett zúzatni a film kópiáit. Szerencsére azonban a film kiszivárgott már más országokba is, így megmenekült egy -megjegyze: azért jogosan- pusztító nőszemély karmai közül. Ha a Nosferatu nincs, akkor talán ma nincs az a problémája a vámpíroknak, hogy nappal nem járhatnak, csak éjszaka. Darkula ugyanis nem volt napérzékeny, ő járhatott az utcákon (mint azt Coppola feldolgozásában is láthatjuk), illetve Stoker vámpírja egy érzékeny, gyönyörű, viktoriánus úriember volt, nem pedig egy elemi gonosz, egy undorító szörnyeteg, mint Orlok gróf, a Nosferatu főszereplője.
Aki teheti, nézze meg! Ne riasszon senkit, hogy ez "némafilm" (megjegyzem, szerintem, "igazi film" ezáltal, nem terhes a beszédtől), mert teljesen érthető felesleges hang nélkül is. Én éjszaka néztem meg egy párszor már (még régebben, nem e kiadás jóvoltából), s akkor szabályosan beszartam rajta, annyira félelmetes. Nem is önmagában Max Schreck rondasága, hanem az, amikor csak az árnyékát látjuk az expresszív megvilágítás miatt Orloknak.
A másik film pedig a Shadow of the Vampire, ami a Nosferatu forgatásáról szól, tovább gondolva azt, s a legendának behódolva (miszerint Max Schreck valóban egy erdélyi vámpír volt, akit Murnau lefizetett, hogy szerepeljen filmjében). John Malkovich, mint Murnau és a Pókember "Zöld Manója" Max Schreck szerepében igencsak emlékezetes alkotást nyújtanak, minden Nosferatu-fannak megdobogtatja a szívét, mikor látjuk, hogyan képzelte el a rendező 80 év után a Nosferatu forgatását. Igazi tisztelgés, gyönyörű filmes (ön)reflexiók, és a film önmagában is izgalmas, s azt kell mondjam: művészi is. Egy hozzám hasonló vámpírimádónak ez kötelező vétel ebben vagy az elkövetkező évben.
Szóval telerakhatták a Quo Vadis DVD kiadását minden jóval, vagy a Casablancáét úgyszintén, de Tim Burton zenedobozát is említhetjük: az igazi akkor is ez a DVD kiadás. A fakoporsó eleve egyedi, ami benne van, az pedig mindennél többet ér. Aki csak egy kicsit is rajong a celluloidért és a mozgóképekért, annak legalábbis hatalmas kincs, hogy egy 80 éves "ófilmet" régi pompájában a kezében tarthat!
Amit ebben az évben láttam, de nem 2008-as film. Nos, ebből nagyon sok van. Nem is tudok választani, melyik legyen a legjobb.
Hiszen ebben az évben néztem meg a Grindhouse: Planet Terrort és a Death Proofot. Engem a Halálbiztos jobban megfogott, ez nem kérdés, de a Terrorbolygó is igen jóra sikeredett, többször is megnéztem már március óta, mióta először láttam őket. A Halálbiztost sokan ócsárolták, hogy "lassú, meg sok a fecsegés benne, szar, semmi tartalma stb.", de szerintem a Tarantino-stílus benne van, s ő sem csinált mást, mint a '60-as években Truffaut, vagy Godard: lemásolt klasszikus trashfilmeket (a nagy öregek film noirokat), s ezeket a saját szája íze szerint variálta. Stílusfilm, nem lehet azt mondani rá, hogy paródia, vagy "thriller". Sőt, ez bűn is lenne. Persze erre a stílusra vevő is kell. Kell, hogy ott tudjuk érezni magunkat a bárban, a "bebaszott picsák" között (ahogy Tarantino bármelyik szereplője nevezné őket), vagy esetleg Stuntman Mike kocsijának "nem halálbiztos" ülésén. Eszméletlen féktelensége, és irreális történései (pl.: 300-zal belebombázni a csajokba - nem lehet nem szexuális kielégülésre asszociálni) számomra örökzölddé emelték a filmet, és Tarantino újabb "zsenialitásává" emelték.
Azonban ebben az évben jöttek a "szorongató" tényezők is. Ilyen volt Coppola Darkulája, melyet szintén jónéhányszor láttam. Garry Oldman alakítása lehengerlő ebben, s a sztori továbbgondolása, a forma, a stílus, a narráció, a hangulat - mind-mind egekbe emelték nálam e filmet, mely akkora kultdarab lett, mint a Keresztapa vagy az Apokalipszis most - legalábbis nálam.
Aztán ott volt az All that Jazz, mely ugyan musical, de Roy Scheider, a tényleg kiváló zenék és Bob Fosse rendezése teljesen egyedi alkotást hozotak létre. S bár egy kurzuson kötelezően megnézendő film volt, de ennek ellenére vagy 3X megnéztem, olykor más filmek rovására is.
Ebben az évben láttam George A. Romero két klasszikusát is, az Élőholtak éjszakáját és az Élőholtak hajnalát. Az utóbbi, a Dawn of the Dead tetszett jobban, mert abban volt horror, humor és igen tudatos társadalomkritika is, ami nekem a vesszőparipám. Persze az első, a '68-as is nagyon jó, de a '78-as aztán tényleg kiváló Romero-zombifilm lett, intellektussal, és iróniával egyaránt.
De ott van a nagy western, a Django is, melyet egy egyetemi kurzus hatására néztem meg szintén. Semmi magasztosság, vagy mély mondanivaló nincs benne. A hősies, agresszív küzdelem, a mocsaras, sáros vadnyugaton (amit nem nagyon látunk filmekben). Djangó kultfigura lett számomra, hatalmas koporsójával (amiben nem mondom el, mi van - de azért sejthető), s az utolsó jelenettel, mikor szétvert kezekkel intézi el az ellenségeit. Agyatlan, de nagyon stílusos western, én imádtam.
Viszont van egy film, amit kb. novemberben vettem meg, s utána egy héten kétszer is megnéztem december közepéig (még tökrészegen is egyszer, hajnaltájt). Ez lesz az év filmje, amit nem 2008-ban mutattak be, de ekkor láttam. Szerintem kitalálható kulcsszavakból is: Robert De Niro, Scorsese, "megöllek megöllek te rohadt eszelős állat", Jodie Foster, "psss-psss-psss", "Hozzám beszélsz?". Ez a film tényleg alapjaiban rengetett meg engem, igazi, katartikus élmény volt, egyszerűen nem tudtam szabadulni a feelingjétől, a stílusától, s magától, Travis Bickle-től. Az egyik legszimpatikusabb kattant főszereplő, akit valaha láttam filmben. Robert De Niro, mint mindig, egy zseni, egy géniusz. Scorsese pedig kiváló jeleneteket hozott létre, szinte minden mozzanat emlékezetes, ereje, súlya, jelentősége van minden egyes epizódnak. Külön bejegyzést fogok egyszer szentelni neki, ezért nem is magasztalnám tovább. Az év filmje számomra a Taxisofőr és az Into the Wild.
Összegézésképp elmondhatom, hogy 2008 alapján én nagyobb filmrajongó lettem, mint játékrajongó. Sőt, a játékok iránti lelekesedésem kicsit alább is hagyott ezévben, melynek oka a sok csalódás, silányság, vagy üres, csilivili szemfényvesztés, ami kijött 2008-ban. Filmek terén pedig feltámadás volt látható, véleményem szerint. Jesse James, No Country, Into the wild - már három olyan film, melyek igazi értékkel bírnak, s amerikaiak. Véleményem szerint ez valamilyen irányba mutat. S még akkor nem láttam az Amerikai gengszter (belenézés szintjén csak), amiről szintén ódákat zengtek. S magyar filmek terén is elmondható az emelkedő tendencia. Igaz, sajnos nem nagyon nézek magyar filmet, mert meg van a véleményem a sok fos vígjátékról, de idén azért elég komolyságok is kijöttek, sőt egy igazi műfaji próbálkozás is: a Nyomozó (meg sajnos egy hasonszőrű agymosott szemét, Mucsi Zoltán főszereplésével, melyben egy roma zsarut láthatunk - a "fosszuk meg a cigányokat a sztereotípiáktól" jegyében elég érdekes úgy filmet készíteni, miközben a filmben magában a magyar zsaruk sztereotíp alakként jelennek meg: rasszista köcsögként. Felháborító egy film...). Tehát a film megújulásban volt 2008-ban szerintem, is nem panaszkodhatott egyik mozirajongó sem. Volt szerencsére nagyon sok, értékelhető alkotás, melyek megpróbáltak elrugaszkodni a sablonoktól és valami új irányba elindulni. Remélem, ez a tendencia folytatódik 2009-ben is - az esély meg van rá. S én várom a magyar áttörést továbbra is, mert nem hiszem el, hogy nem vagyunk képesek vígjátékokon kívül egy épkézláb műfaji filmet léterhozni (a Szabadság, szerelm sem volt az - az inkább röhejfilm, szerintem). Készül (?) a Sorsvonalak című sci-fi, remélem, hamarosan ünnepelhetjük a magyar fantasztikus film "megszületését". Úgy legyen!
A Játékvilág meg egyelőre a bevezetésben is említett "akadémizmus" béklyóját hordja. Remélem, hamarosan jön majd egy játék, ami leüti ezt a láncot. Nem hiszem, hogy a játékok jövője ennyi lenne: Gears of War és Crysis...
Mindenesetre tény, hogy én korábban a fimeket csak szerettem (kb. 2000-ig), a játékok voltak a fő szórakozásom, azonban ez pár éve gyökeresen megfordult, melynek elsősorban a film megújulása, felfedezéseim, illetve a játékok "elsablonosodása" voltak az okai.