Mikor elkezdtem játszani, még sok mindent nem vártam el. Eleve csoda volt, hogy én leülhettem egy "film" elé (vagy inkább rajzfilm, ha a grafikát nézzük), és én ebben részt vehettem. Első játékom egy Prince-szerű, C64-es platform volt, kb. 4 éves koromban, de azért igazából hardcore módon kb. 5 évesen kezdtem el igazából a játszást, a Wolfenstein játék remake-jével, a Wolfenstein 3D-vel, az id klasszikusával. Hatalmas élvezet volt lődözni a nácikat (akármekkora klisé is lett ez mára a II. Vh-s játékokkal), kincseket felszedni, labirintusokban botorkálni akár órákig (akkoriban még nem voltam valami rutinos, na). Utána meg jött a Doom 1-2, Mario, Prince of Persia, Aladdin, Asterix, Duke Nukem 1-2, és Need for Speed 1 stb. S valahogy kezdett bennem kialakulni egy vágy, hogy egy játékban egy élő nagyvárosban randalírozhassak, kocsikkal, vagy gyalogosan (ekkor még nem ismertem a GTA-t). Szinte fizikai fájdalom volt, hogy egyszerűen e téren eléggé kielégületlenül hagyott a játékvilág. Pedig én akkori ésszel abszolút nem tartottam lehetetlennek, hogy ilyet megcsináljanak.


Azonban eme vágyam is teljesült szerencsére, s gyakorlatilag '97-'98-tól egyre több ilyen darabbal játszhattam. Az elsők egyike a Carmageddon volt, mely ugyan pályákra volt osztva, és igazából a randalírozáson kívül nem sok mindent lehetett benne csinálni, de szabadság volt, szabad rombolás, és végre nem kellett célba érni egy autós játékban!

A játékkal igen fura módon kerültem kapcsolatba. Ugye mindenki tudja, hogy vannak hatalmas kínai piacok Budapesten. Tele sárgákkal, és az ő igencsak fos minőségű árujaikkal. Ma már egyre több a kínai bolt, de akkoriban a kínai szar még nagy "unikum" volt, errefelé, vidéken mindenképp. Így hétvégenként örökké mentünk ezekre az igénytelen szar piacokra vásárolni minden ócskaságot. S hogy-hogynem, e piacokon nemcsak a kínai szutykot, hanem a jó öreg másolt játékokat is be lehetett szerezni. Akkoriban ez még rohadt nagy biznisz volt, itthon a '90-es évek közepén-végén nem nagyon volt internet, még annyira sem, mint manapság, így aki játékot akart, annak biztos kapcsolatok kellettek - vagy pénz dögivel, mert  akkoriban a Diablo is stabilan 12 000 Ft-ba került még, jó pár évig. Én akkoriban, 12-13 éves fejjel azt sem tudtam, hogy a játékokat boltban árusítják. Annyira evidens volt, hogy valahonnan apám szerezte munkatársaktól, vagy pedig az ilyen piacokról. A zenéket is. Kinn volt a csókának a fogas, meg a pelenka, alatta meg hatalmas aktatáskákban a rengeteg másolt CD 8D. 1500 Ft-ért elég szép mennyiségű játékot lehetett venni (s a vicc az volt az egészben, hogy a kapuk nem voltak messze, ahol rendőrök álltak, meg a "vámosok", ahogy mi hívtuk őket). Na, de a poén: itt volt szerencsém beszerezni a Carmageddon-t. 1 CD-re volt ráírva, számos másik játékkal, meg Windows alkalmazással, s azt hiszem, még pornóképek is voltak a CD-n LOL (amit valószínűleg tök véletlenül írt rá az ipse). Na, ezek között volt egy "Carnaged" nevű játék LOOOL. A faszi kurvára nem értett a játékokhoz, mondanom sem kell, az angol nyelvvel meg köszönőviszonyban sem volt, ráadásul még a szeme is rossz volt, ahogy emlékszem. Így a Carmageddonból "Carnage" lett 8D. (A legjobban a Daikatana elnevezése tetszett nála: Die Katona névre keresztelte.)

Szidtam is a busszal való 2 órás hazautat, mert már játszani akartam a játékokkal. Akkor még fogalmam sem volt, hogy mik vannak rajta. Mikor hazamentünk, elsőként a Carnage-t raktam fel, természetesen. Az én gépemen szaggatott, mint disznó, ezért apám gépére raktam fel (persze ő meg izélt, mert direkt azért lett nekem véve másik PC, hogy azt nyüstöljem, ne az övét, amin dolgozni akart).

Igazából eddig a játékig nem nevezhettem magam igazán hardcore gamer-nek, mert 1-2 órára töltöttem csak be játékokat, a többit azt "valós" játékkal töltöttük haverokkal. De, mikor ezt a játékot megízleltem, kb. 6 óra múlva sem sikerült elrobbantani a gép elől. Hihetetlen módon magával ragadott. Eleinte persze nem értettem, mi van. Az autós játékokban azt szoktam meg, hogy menni kell köröket. De itt le lehetett menni a pályáról, sokkal több időnk volt, és, ha nekem jöttek, a kocsi roncsolódott!!! Mikor már untam, hogy a köcsög A.I. párszor nekem zúz, gondoltam, "a kurva szádat, akkor legyen, leszarom, hogy győzök-e". S pont, hogy győztem, mert szarrá törtem a kocsiját az ellenfelemnek. Egy csoda volt, hogy versenyzős játékban meg tudtam fordulni, és 300-zal belevágódni az ellenfelembe. Majd egy szép robbanás kíséretében kigyulladt, és látszott, hogy kiesett a játékból.

Azonban letelt az idő, a játék meg kidobott... MIVAAAAAN?????? Nem hittem el. Majdnem egy éven keresztül úgy játszottam, hogy az idő letelt, igaz, néha később. Persze feltűnt, hogy embereket lehet gázolni, hiszen a városokban, tájakon tényleg szabadon lehetett kocsikázni, totális káoszt és frászt létrehozva ezzel. Sőt, ugye annyira fittyet kellett hányni a versenyre, hogy még a rajtjelző embert is aszfaltfestékké lehetett varázsolni. De az sokáig nem tűnt fel, hogy időpontokat lehet vele nyerni, meghosszabbítva így az őrületünket.

Mikor rájöttem végre, már tudatosan vadásztam a civilekre. Persze nagyon undorítónak találtam, hogy véresre lehetett trancsírozni embereket, meg néha még enni sem bírtam pár óra játszás után, annyira gyomorforgatónak hatott az egész (pedig a Doom sokkal véresebb volt - de ugye ott szörnyeket irtottunk, nem embereket). De élveztem! A legnagyobb az volt, mikor az egyik városban egy sportpályára is be lehetett rombolni, s az amerikai focistákat szét lehetett kenni a pályán! Hatalmas volt.

De eleve az, hogy a városban szabadon lehetett garázdálkodni. Leírhatatlan volt számomra az öröm, hogy végre megkaptam, amit akartam. Nincsenek idióta körök, nincsenek korlátok, nem csak megyünk előre egy csőben. Ráadásul az ellenfeleinket is szarrá lehet törni. Sőt, ez a fő cél a játékban, aki nem ismerné. Ha csak körözünk, nem megyünk semmire vele. Ha nem törjük szét az ellenfelünket, olajfolyásig, akkor gyakorlatilag a végtelenségig játszhatunk, hacsak nem telik le az idő, vagy nem törnek szét ők minket. Mert nagyon agresszív volt a gép, ha nem is az a "hú-de-okos" fajtából való volt. S a későbbi pályákon kaptunk a nyakunkba olyan böszöm nagy teherautókat, vagy a GTA: San Andreasban is megismert hatalmas kerekű kocsikat, hogy még. Én mindig a "Gotcha!" nevűtől rettegtem, ha megjelent a pályán, mert ugye a kis sportkocsinkkal azt enyhén nehéz volt eltolni. Persze nem kellett aggódni, voltak a pályákon "fegyverek" (power-up-ok), melyekkel rá lehetett segíteni pusztulásukra. Ilyen volt a böszöm nagy láncos buzogány, melyet az autónkra erősíthettünk, vagy a bombák, melyeket kidobálhattunk a kocsinkon.

Érdekes módon a játék, most olvasom, elvileg zombikból állt volna emberek helyett. Hát LOL. Koránt sem lett volna ekkora poén. Mondjuk engem annyira nem érdekelt végülis a hányingeren kívül, hogy kiket ütöttem el, csak az, hogy kinyírjam a mocsadékokat, akik az úton száguldoznak.

Ugye két kocsi közül lehetett választani a játék elején: Max Damage, a vörös fejű, vörös sportkocsijú őrült (így utólag Jason Statham ugrik be, ha már készül a Death Race 2000 remake-je, ami a játékot is inspirálta), meg a sárga kocsis, nem kevésbé kattant csaj.
Akkoriban fel sem tűnt, hogy ez egy posztapokaliptikus világ igazából. Bár rohadtul nem értettem, mi ez a sok sivatag, meg miért folyik zöld lötty a folyókban víz helyett, de végülis elfogadtam. Ja, meg az egyik pálya egy atomreaktorban játszódott, ahol a nukleáris szarban lehetett jókat ticsung-ticsungolni, olykor idegesítő módon bele zuhanni a mélységbe, ahonnan csak az "INSERT" lenyomásával lehetett visszatérni.

Szóval egy élmény volt ez a játék számomra, évekig ezzel játszottam. Más a Half Life-ot tolta javában, vagy az Age of Empires-t. Én trancsíroztam az embereket, ronccsá törtem ellenfeleimet a "tökmindegymilyenamerikai" vidékeken. Ja, és az én verziómban nem volt zene akkoriban, de volt szerencsém kipróbálni egy olyat, ahol a fasza Fear Factory nyomatta a "hardmetált", úgymond (tudom, hogy nincs ilyen műfaj, de nekem tetszik az elnevezés).

Így a csávóhoz visszatérve egyszer, azonnal ráharaptam a listájában látható, akkor már helyesen leírt Carmageddon 2-re. Na, ez volt az, amivel talán még jobban szórakoztam, mint a 2. résszel. Akkoriban még számított, hogy sokkal szebb grafika fogadott, illetve sokkal "viccesebb" helyszínek, és a kihívás is nőtt, sokkal nehezebb lett az egész. Ja, és végre kedvencem, az Iron Maiden szólt a játék alatt! A Men on the Edge és a Trooper számokra hatalmas élmény volt trancsírozva ámokfutni!
S hatalmas poén volt, hogy a kocsi még akkor is ment, ha már gyakorlatilg 2D-sítették. Ha nem tört ketté, addig tuti, hogy ment! Bár úgy a dömperes csákót elég nehéz volt megfektetni (fujj, nem úgy).

A TDR2000 volt a 3. rész - ehhez nem volt szerencsém. Túl későn eszméltem rá, hogy van ilyen is, akkor meg már az sem ment XP-n. (Milleniumon meg egyik rész sem indult el nekem 8D.) Ma pedig hiába is szeretnék ismét zúzni, de egyszerűen nem indul el XP alatt. Így e blogbejegyzés is tulajdonképpen egy fájdalom csak, mert felelevenítve a képeket szinte megmarkolnám ismét a kormányt, és Stuntman Mike módjára belebombáznék egy másik kocsiba. Főleg ama frusztrációk után, hogy a valóságban a közutakon viselkedni kell 8D.

Igazából nálam a Carmageddon-t semmi sem tudta helyettesíteni a mai napig. A Crashday egy vicc a köbön, a Mashed nem adja ugyanezt a brutális élményt, a Flatout 1-2 meg végülis csak egy autós játék, semmi több. A GTA-kban ugyan lehet gyalogost gázolni, sokkal realisztikusabban ma már, meg autókat is törni, de amikor már nem ez a játék lényege, nem is akkora poén. A Carmageddon 4-et pedig leállították, úgy tudom, így soha nem fog megjelenni talán egy folytatás, nextgen módra. Pedig lenne rá kereslet szerintem, ha már egy Postal-nak is lehet rajongótábora.

Apropó, ha már a Postal-nál tartunk. A Death Race nevű '76-os játék után talán ez okozta az első igazi XXI. századi hisztériát a videojátékok körül, főleg a sokkal realisztikusabb grafikai megjelenítésnek köszönhetően. Több országban zombikat, robotokat, vagy UFO-kat raktak az emberek helyére. Szóval nem az volt a gond, hogy városokban randalírozunk, meg szarrá törjük ellenfeleinket, méregdrága kocsikkal, hanem az, hogy gyalogosokat is LEHETETT gázolni. Az első megmagyarázhatatlan vicc. Mindenhol a jellegzetes, Photoshop-os grafika volt látható a Carmageddon láttán: halálfejes kerék egy kislány kezén, ami alól folyik a vér. Igaz, hogy a gyalogosok még emberi mivoltukban is eléggé idétlenül néztek ki, de mindegy. Bizonyára az számít, amit Photoshop-pal csinálnak, és nem az, ami a játékban van.
Emlékszem, hogy a Fókusz nevű intellektuális szarműsorban is volt egy ilyen szösszenet a '90-es évek végén, amikor is Batiz András búskutyaképével ecsetelte, hogy "szomorú, hogy gyerekek olyan játékkal játszhatnak, amiben embereket kell gázolni, amiért pontokat kapnak" LOL. Ez persze mind igaz, de egyáltalán nem kellett gázolni embereket, ahogy a Postalban sem kell embereket ölni feltétlenül. Persze a "versenyt" meg lehetett nyerni úgy is, ha kiirtjuk az összes embert a városban. De azt mindenki elfelejti, hogy "szabályosan" is ugyanúgy. Az opció volt ott csak. Bár gondolom, senki sem így játszott vele. Mindenesetre jó támadási pont volt, ideje volt már másra áttérni, mert az akciófilmek folytonos szidalmazásába a buta nép is belefáradt, nemhogy a média.
Bevallom, én is bedőltem egy időben a hülye propagandájuknak, és a játékot kb. 2001 körül letettem, mert megijedtem tényleg, hogy én majd ilyen sátáni gyilkos leszek LOL.

Szóval mindenkit arra szólítok, aki rajongója a játéknak, vagy csak tetszett neki, hogy emlékezzünk meg róla, mert iszonyat "cool" játék volt, és én hatalmasakat szórakoztam rajta.