Oliver Stone tisztességgel összerakott történetet dobott össze. Ennek ellenére a film olykor lassabb és vontatottabb ütembe vált át, a megvalósítás pedig színvonalon aluli amatőr kivitelezésről tesz tanúbizonyságot, mely az akkor már nem első filmes De Palma-tól kissé szokatlan.
Ám még ezen hibái ellenére is rengeteg olyan profin kivitelezett elemet és jelenetsort vonultat fel a film, ami az évek során a kult-mozik szintjére emelte.
Valóban remek történet ez, melyben reálisan ábrázolják a '80-as évek drogügyleteit és leszámolásait a napfényes Floridában.
A színészi teljesítmény apróbb hibái ellenére is korrekt, még ha olykor túl is játsszák szerepüket. Mindazonáltal a remekbe szabott jeleneteknek köszönhetően világosan kitűnik Pacino karakterének igencsak ellentétes jelleme; aki ha kell még saját barátját is meggyilkolja, ugyanakkor szereti a családját, akiken segíteni próbál, valamint megkíméli a nőket és a gyerekeket.
Az ismertebb mellékszerepekben pedig olyan színészek tűnnek fel, mint Robert Loggia a komoly erkölcsökkel rendelkező drogbáró, valamint Michelle Pfeiffer mint ügyeletes jó csaj.
A vágás sajnos csak középszerűre sikerül, ami felettébb meglepő, hiszen olyan emberek ültek a vágószobában akiket már valamilyen korábbi munkájukért Oscar-ra jelöltek vagy jutalmaztak. Az operatőr viszont remek munkát végzett az érdekes beállításoknak köszönhetően.
A zenei téren már más a helyzet. A főcímzene dallama többször is hallható a film során, mely különleges hangulatot kölcsönöz a jeleneteknek, ami a 3 Oscar-díjas Giorgo Moroder zeneszerző ismeretében nem is csoda.
A sebhelyesarcú minden hiányossága ellenére is egy remek film, mely valóban megérdemli a kult-mozi jelzőt.
Mindenképpen dicséret illeti Brian De Palma-t, amiért a floridai lakosok és a stúdió kereszttűzében filmre tudta vinni ezt a remek sztorit, mely több támogatással akár még tökéletesebb lehetett volna. Ám még így is nagy élményt nyújtott.
