Amiről viszont inkább szólnék, és szólok is, az a Facebook, mint közösségi háló fogalma. Sokan eleve azzal sincsenek tisztában, mi is ez pontosan; azt gondolják, valami regisztrációs oldal, ahová beviszem az adataimat, hogy bárki rám találhasson, mások úgy tartják, egy újabb lehetőség, ahol kapcsolatot tarthatok az ismerőseimmel, márpedig arra ott az MSN meg az e-mail, nem kell még egy média ehhez, ami ráadásként még jobban elidegenít az emberektől, mert a személyes kapcsolattartás helyett még inkább rászoktat a nexusok elektronikus ápolására. Holott ennek, tapasztalatom szerint, épp az ellenkezője igaz.
Tény, hogy amikor én a Facebookra regisztráltam, magam is azt gondoltam, ez olyan, mint az iwiw, csak „kicsivel komolyabb”. Aztán unaloműzésként kipróbáltam pár játékot (igen, a Farmville-t is), majd ráakadtam egyre, ami különösen megfogott, ez volt a Mafia Wars. Ezen játékok közös jellemzője, hogy a fejlődés kulcsa az ismerősök toborzása – az MW-ben például akár 500 fős „családod” is lehet, így aztán elkezdtem keresni a „maffiás” embereket a Facebookon. Szép lassan megismertem egy erős, összetartó közösséget, tagja lettem a MafiaWars.hu szerkesztőségének, rendszeresen blogoltam a játékról. Aztán történt valami: a Mafia Warst fejlesztő Zynga erősebben ráállt a valódi pénzért árult prémiumtartalomra, miközben a játék körüli technikai gondok szaporodtak, így abbahagytam a maffiázást. Ám az igazi csoda csak ezután következett: nem szakadtam el a régi játszótársaktól, sőt kapcsolatunk egyre szorosabb lett, egészen addig, hogy megrendeztük az első, igazán jól sikerült „Mafia Wars.hu találkozót”, amin végre személyesen is megismerhettük egymást, és ami szép: a különböző életkorú és foglalkozású emberek között órák alatt kialakult egy olyan kapcsolat, amely a mai napig él és virágzik; egy olyan kapcsolat, amiért hajlandóak vagyunk bármikor autóba vagy vonatra ülni és elutazni Budapestre, Pécsre, a Balatonra vagy épp a Bánki-tóhoz. Mi, pécsiek immár rendszeresen összejövünk hétfőnként egy törzshelynek kinevezett étteremben egy kis közös vacsorára és beszélgetésre, ahogy a fővárosiak is összejárnak, és közösen ünnepeljük a szülinapokat is. Én, aki eddig nem voltam nagy közösségi ember, ismét „szocializálódom”, és ezt a Facebooknak köszönhetem. Ráadásul hála a „maffiásoknak”, rátaláltam még egy remek „offline” időtöltésre, és ez a geocaching vagy „geoládázás”, ami újfent kimozdít az elefántcsonttoronyból, szobám négy fala közé zárt magányomból, és újra járom a természetet, mint ifjúkoromban.
A szociális vonalon túl persze van még számos előnye a Facebooknak, hiszen nemcsak arról értesülök azonnal, hogy mi történt ismerőseimmel, hanem arról is, mik a legfrissebb hírek kedvenc játékaim, előadóim, sorozataim háza táján. Nem kell tucatnyi oldalt átnéznem rendszeresen, hogy megjelent-e valami újdonság; ahogy egy új bejegyzés születik valamely általam preferált blogban, máris jön az értesítés, sőt a munkámat is jelentősen megkönnyíti az „arckönyv”, hiszen a szakmai oldalak, fejlesztők, kiadók híreit is publikálásuk pillanatában elolvashatom. De mindez számomra már tényleg csak a bónusz, a hab a tortán. Az igazán fontos a közösség és a kapcsolatok, amiket a Facebooknak köszönhetek, és amik reményeim szerint megmaradnak számomra „IRL” is...
