A Stephen King Az-univerzumában játszódó Welcome to Derry King Az (It) című regényén alapul, és tovább tágítja azt a világot, amelyet Andy Muschietti rendező megalapozott Az és Az: Második fejezet című filmjeiben. A Max idei évre vonatkozó ajánlójában nemrég kaptunk egy rövidke bepillantást az előzménysorozatba, noha Bill Skarsgard, vagyis Pennywise továbbra sincs sehol – őt szándékosan nem mutogatják a marketing-anyagokban. Muschietti korábban az Entertainment Weeklynek adott interjújában mesélt egy kicsit a sorozatról és ebből több érdekes részlet kiderült.

Például az, hogy a sorozat alapja az a történet, amit Mike Hanlon apja, Will mesél el King eredeti regényében, csak éppen úgy képzelték újra, hogy a történet a '30-as évek helyett a '60-as években játszódik. Ahogy Will felidézi fiának, ő és a légierőnél szolgáló bajtársai egykor megnyitották a Black Spotot, egy bárt és éjszakai klubot, ahová fehér ember nem tehette be a lábát. Az épületet viszont egy éjszaka felgyújtották, Mike pedig a regényben arra a következtetésre jut, hogy azon a végzetes estén jelen volt Pennywise, aki óriási madárként jelent meg, aki a káoszban elragadta áldozatát. A köztes történeteket meséljük el, Mike Hanlon írásait, amelyek az ő nyomozásán alapulnak, és ami magában foglalja a város idős embereivel készített interjúkat is – mondta Muschietti. Kiemelte, hogy a félelem sokkal hangsúlyosabban jelen lesz, mint a két filmben eddig bármikor. A Welcome to Derryben a szokásos témákat érintjük, amelyekről a filmben is szó esett – barátság, veszteség, az egységes hit ereje –, de ez a történet a félelem fegyverként való használatára is fókuszál, ami szintén aktuális napjainkban – tette hozzá.

Borítókép forrása: Entertainment Weekly