Az évben játszott játékokról úgy összességében nem is tudom mit gondoljak. Egyrészt elégedett vagyok, hogy a 18-as évhez képest sikerült több játékot befejeznem, azonban a mennyiség nem feltétlenül minőség. A 2019-ben fogyasztott játékok úgy összességében kevésbé fogtak meg, mint a múlt éviek. Eleinte csak egy top 5 játékon gondolkoztam, de rájöttem, hogy igazából még azt is nehezen tudnám megtölteni. Nem mintha nem játszottam volna jobb fajta játékokkal, vagy ne sikerült volna végül 10 programot találni, viszont egy elég nagy szakadék van a harmadik és a többi helyezés között. Sőt, igazából már a harmadik és az első kettő közt is igen nagy a távolság.
Na mindegy, annyira ezért nem panaszkodhatok.
Mielőtt azonban a tényleges listára térnék, a futottak még kategória. Itt csak két játékot említenék meg. Az egyik a DOOM (2016), ami egész egyszerűen minden, aminek egy FPS-nek lennie kell. Nagyon mást nem is kéne mondanom, de megemlítem még azt, amit kifejezetten élveztem, mégpedig hogy főszereplőnket, a Doomslayert, mitikus magasságokba emelték, akit pokolszerte félnek a démonok. A másik játék pedig a Hyper Light Drifter. Ugyan a homályos történet nem kifejezetten jött be, minden más viszont pazar volt. Nagyon stílusos tálalás, szórakoztató és kihívást nyújtó játékmenet, egy olyan világban, ami rá tudott venni, hogy letérjek a kitaposott ösvényről és nekiálljak felfedezni (amire csak nagyon kevés játék képes rávenni).
10. Styx
A Styx: Shards of Darknessnek ugyan kifejezetten bántott a befejezetlen sztorija, azonban a játékmenet kitűnő lett. Ilyen nagy, nyitott, vertikalitásra épülő pályákat kevés lopakodós játékban láttam, élvezet rajtuk végigsettenkedni. Nem feltétlenül egy olyan játék, amitől hátast dobsz, de ha kedveled a lopakodós játékokat, akkor egyszerűen nagyszerű élmény. Plusz nekem külön bejött a játék humora, hogy elvitték Styx karakterét egy ilyen fantasy Deadpool irányba.
9. Watch dogs 2
Ahogy arról már írtam, a Watch Dogs masszív előrelépés az első részhez képest, annak ellenére, hogy a saját maga által felvetett érzékenyebb témákat eléggé kerüli. A történet nem egy nagy cucc, de végigvezet egy sor kifejezetten szórakoztató és helyenként igen őrült küldetésen. A játékmenetet pedig nagyon eltalálták, leginkább az újonnan behozott drónjainknak köszönhetően. A különböző másodlagos tevékenységek végre nem merülnek ki egy sor egy kaptafára épülő „győzz le x ellenséges bandát” feladatban. Sőt, nekem még ahhoz is meghozták a kedvem, hogy még a legegyszerűbb taxizós mellékküldetéseket is megcsináljam.
8. Hitman (2016)
A tökéletes Hitman élmény, ami a Blood Money óta nem volt ilyen remekül eltalált. Egyszerűen szinte minden szempontból a tökéletes lopakodós játék. A lehetőségeinkből észbontó mennyiség áll rendelkezésünkre, még az előre scripteltekből is. Ha pedig azokon is túlnézünk, akkor tényleg csak a képzeletünk szabhat határt módszereinknek. Kevés dolog fogható ahhoz, mint megtalálni a tökéletes álruhát és egy jól elhelyezett szabotázzsal balesetnek álcázni célpontunk halálát. A tökéletes terv végrehajtásának élményében a Hitman verhetetlen.
7. Suikoden II
Valahogy így képzelek el egy tökéletes Jrpg-t, ahol egy szinte hibátlanra csiszolt játékmenetet egy olyan történet fog közre, mely egyszerre tud grandiózus lenni és kifejezetten emberközeli. Úgy döntjük el egész birodalmak sorát, hogy a legnagyobb konfliktusok mégis megmaradnak a karakterek személyes drámájában.
6. Valkyria Chronilces 2
Igen, tudom, hogy azt mondtam messze elmarad az első rész mögött, mind sztori és játékmenet tekintetében. Ehhez pedig még mindig tartom magam, rengeteg a probléma vele. Azonban ahogy annak az írásnak a végén is, úgy itt is el kell mondanom: Egyszerűen imádom a Valkyria Chronicles játékmenetét, még akkor is, ha ennyivel rosszabbra sikeredett, mint az előző rész.
5. Fire Emblem: The Binding Blade
Az első Fire Emblem játékom, és micsoda élmény volt. Ugyan mind a sztori, mind annak karakterei elég laposra sikeredetek, azonban ezt bőségesen kompenzálja a játékmenet. Valami kegyetlenül szórakoztató tud lenni, és nagyon rá lehet függni, ha elkapja az embert. Nem is nagyon tudok erről a játékról így többet mondani, egyszerűen játszatja magát.
4. Fate/Extella és Link
A legrosszabbak után ezen a listán is van egy duplahelyezés, a Fate Extella és annak folytatása a Link. Amiket azért raktam így össze, mert szinte ugyanarról a játékról beszélünk, vagy legalábbis egy játék két feléről. Az első Extella a sztorija miatt van itt, míg a Link a játékmenete miatt. Igaz, anno azt mondtam, hogy az Extella története helyenként jelentős problémákkal küzd. Azonban amikor működik, akkor tényleg működik. Másrészt, be kell valljam, a Link harmatos sztorija után kissé felértékelődött bennem az előd. A Link viszont a játékmeneten lódított hatalmasat, minden, ami az előzőt repetitívvé és unalmassá tette, azt itt javították. Az eredmény pedig egy nagyon látványos, szórakoztató és addiktív harcrendszer lett.
3. Yakuza 0
Ez a játék szinte tökéletes, látványos harcrendszer és lebilincselő történet. Ugyan az eleje kicsit lassan indul be, amikor azonban beindul, akkor nincs megállás. Elképesztően hype tud lenni az egész, ami nagyon jól és kifejezetten a japánokra jellemző módón képes ugrálni a véresen komoly és a teljesen nevetséges között. Méghozzá úgy, hogy mindkettő teljesen természetesen álljon neki. Ami viszont a legjobb a történetében, az az, ahogyan a karaktereit bemutatja. Még az elsőre utolsó s*ggfejnek tűnő szereplőt is sikerül megszerettetnie az emberrel, mindenkinek ad valami érdekesebb motivációt. Márpedig amikor azt mondom mindenkinek, akkor azt tényleg szó szerint értem, még a legjelentéktelenebb szereplőnek is teljesen hihető és a maga módján kidolgozott személyisége van. Még akkor is, ha csak három jelenetben szerepel, mert a negyedikben megölik. Mindezt pedig többórás visszaemlékezések vagy szájtépések nélkül érik el, egy pár sor dialógussal és egy rövid háttérsztorival. Le a kalappal.
2. Fate/Extra
Na itt érjük el azt a részt, amik tényleg a 2019-es kedvenceim. Igazán csak ettől a két játéktól estem hanyatt, igaz, segíthetett, hogy igazából egyiktől sem vártam semmit. A Fate/Extra ugyan egy idő után kifejezetten unalmas játékmenettel bír, ami még ráadásul kicsit túl nagy arányban is függ a szerencsétől, azonban történetnek köszönhetően az összélmény valami felejthetetlen lett. Klasszisokkal nagyobb élmény volt aktívan részt venni a Szent Grálért folytatott háborúban, mint passzív olvasóként követni azt. Ráadásul sokkal kompaktabb és kevésbé elnyújtott formában, mint az eredeti vizuális novella esetében. Méghozzá úgy, hogy a lényeg megmaradt, a fókusz továbbra is a témáját mindig szem előtt tartó történeten és az azt hajtó karakterek megismerésén van. Ami ugyan helyenként kissé talán túl rövidre is sikeredett, de minden új ellenséges mester és szolga páros a maga módján felejthetetlen lett. Néha még mindig borsódzik a hátam, ha visszaemlékezek bizonyos jelenetekre vagy karaktermomentumra. Igaz, bizonyos szempontból igen kiszámítható utat fut be az egész, és maga a cselekmény sem tartalmaz nagy meglepetéseket, azonban azoknak a szereplőknek a bemutatása, a motivációjuk és személyes drámájuk megismerése hihetetlen élménnyé tette számomra a Fate/Extrát.
1. Subnautica
Ez a játék egyszerűen egy mestermű. Nincs jobb szó rá. Valami elképesztő vízivilágot sikerült létrehozniuk benne, amelynek minden egyes szegletét élvezet felfedezni. Meg legalább olyan ijesztő, mert ugyan a játék nem konkrétan horror, de ha valakinek csak egy kis félelme is van a feneketlen mélységtől, akkor ez a játék nem egy feszült pillanatot tartalmaz. A maga módján viszont zseniálisan vezet le téged a mélységekbe, megfelelő módon adagolva a bátorságot miközben egy kifejezetten érdekfeszítő, ha nem is feltétlenül eredeti, történetet követsz végig. Már korábban részletesen írtam róla, hogy milyen mesterien is vezet végig a játék a világán, így nagyon mást itt nem is tudok írni. Mondanám, hogy ez a túlélő játékok alfája és omegája, de igazából nem nagyon játszottam hasonló játékokkal. Viszont tudjátok mit? Látatlanban is megelőlegezem neki.
