Kezdjük az elején, a Steames leírás nagyon el lett találva, ahol naplószerűen vannak listázva a játék eseményei, ahol az utolsó napon valami szerencsétlen dolog történik, majd a leírás végén az áll, hogy ennek nem muszáj így végződnie.
A történet szerint mi vagyunk Yama Ishimoto, 17 éves középiskolás, aki belebotlik egy sor rejtélyes eltűnés esetébe, amikről aztán kiderül, hogy brutális gyilkosságok. Egy sorozatgyilkos pedig szabadon garázdálkodik a történetnek helyet adó Isamu városában.
A játék pedig ennek megfelelően nyit, egy egész frappáns prológussal. Ebben egy rövid epizódot láthatunk, ami a gyilkos szemszögéből játszódik. Itt kiderül az az egyértelműnek vehető tény, hogy elkövetőnknek nincs ki mind a négy kereke, továbbá az az érdekes tény, hogy valójában nem egyedül dolgozik. Sőt, úgy tűnik, hogy valamilyen szinten manipulálják is, mivel tettestársa láthatólag felettesi viszonyban van vele szemben. Ezt csak azért írom le hosszabban, mert még utalni fogok erre a jelenetre.
Szóval a VN egy gyilkossági rejtélynek reklámozza magát, mind leírás, mind trailerek alapján. Márpedig ez nem kis probléma, mivel ez így nem teljesen igaz, ugyanis max az utolsó 8 óra szólt erről, összesen a 28-ból…
Itt pedig felvetődik a kérdés, hogy akkor miről szólt az első 20 óra? Ezen pedig keményen el kellett gondolkodnom, mert én is nehezen tudtam hirtelen megfogalmazni, hogy mégis mi a francról szólt a játék 2/3-a. Nos, ez a rész a karakterépítésről, de leginkábbis a főhős személyes drámájáról szólt. Azonban ez így félrevezető reklámozás, mert a történet elenyésző része szólt csak arról, amiről eredetileg kellett volna. A nagyobbik részben a főhős átlagos középiskolai mindennapjaiba nyerünk betekintést, ahogy az idő nagy részét a barátaival való hülyéskedéssel tölti. Tipikus animés középiskolai slice of life. Amit viszont hozzá kell tennem, hogy önmagában nincs rosszul megírva, és ezt az egész VN-re mondhatom. A karakterek felépítésével rengeteg időt töltenek, és a párbeszédek is egész szórakoztatóak voltak. Viszont cseppet sem eredetiek, hiába tölt annyi időt a sztori a karakterek felépítésével, ha nem tud nekik egyedi vagy érdekesebb személyiségeket adni. Oké, mint mondtam, nem kifejezetten rossz, de semmi érdekeset nem kezdenek velük.
Én valójában elég türelmes vagyok, viszonylag könnyen benyelem, a hosszabb és lassabb, vagy a kelleténél valamivel túlnyújtottabb bevezetőket, azonban a leírásban szereplő eseményleírásnak köszönhetően mindig tudtam, hogy nagyjából hol tartok a történettel, így pedig láttam, hogy hiába tartok elvileg a sztori felénél, mégsem indult be az egész. Márpedig ez a legnagyobb probléma a novellával, hogy valójában sosem indul be. Az egész történet eszméletlenül szét van nyújtva, minden egyes jelenet kétszer olyan hosszú, mint amilyennek lennie kéne. Kb. 5 óra mire egyáltalán említés szintjén előkerülnek az eltűnéses esetek, és még 5 mire egyáltalán értékelhetően folytatják ezt a szálat. Pedig a gyilkossági rejtély önmagában érdekes lett volna, de kvázi csak 5 óránként kapunk 20-30 percet rá. Teljesen ki van szorítva minden más által, akármikor valami érdekes történne a fő történetszálon, azonnal visszatérünk a főhős normál iskolai életébe, hogy mégtöbbet baromkodjunk a barátainkkal. Métöbbet foglalkozzon a főhős drámájával, vagy építse a karaktereket. Azonban ezek közül egyik sem kifejezetten érdekes, sőt, egy idő után már csak ismétlik ugyanazokat a karakterépítő jeleneteket. Minden el van nyújtva, anélkül, hogy sikerülne bármit is mondani. Jó példa erre a főhős háttérsztorija, amire a történetben elejtett megjegyzésekből és utalásokból egész könnyen rá lehet jönni, mire a VN egyáltalán kifejtené. Viszont ezek után még órákig foglalkozik a főhős háttérével. Volt egy pillanat a történetben, amikor a hősünk leül a gyilkosságokon gondolkodni, hogy megpróbálja összerakni a dolgokat, helyette egy múltbeli esemény jut eszébe. Kapunk egy újabb hosszú visszaemlékezős részt, ami már megint a főhős múltjával foglalkozik, már a sokadik alaklommal, és már megint a gyilkossági szál kárára. Ebben a pillanatban azt hittem otthagyom a francba az egészet, annyira az idegeimre ment az egész a folyamatos egyhelyben topogással. Oké, elvileg 20 óra alatt be lehet fejezni az egészet, talán nem a legreprezentatívabb adat az én 28 órás játékidőm, ennek valószínűleg az az oka, hogy a VN többet futott a háttérben, míg én zenét hallgattam, vagy az internetet böngésztem, mert egyszerűen bármi érdekesebbnek tűnt. A játék közepétől kínszenvedés volt végigmenni a sztorin, mert ekkora már egyértelmű volt, hogy a történet képtelen felgyorsulni.
Továbbá, ami kicsit spoileres, de egyrészt nem fogom nagyon kifejteni, másrészt a történet elejétől lehet rá következtetni, hogy a főszereplő emlékezetében fekete lyukak vannak. Egyfajta speciális mentális problémától szenved, amitől emlékezetkiesései vannak. Ez viszont tovább rontja a sztori sebességét, mert így többször csak annyi van, hogy a főhős megpróbál arra visszaemlékezni, hogy mi történt korábban, ezzel 2-3 lépéssel lemaradva követve az amúgyis csigalassúsággal haladó történetet. Mert hát mi kénytelenek vagyunk az ő szemszögéből nézni az eseményeket, amikor pedig ezek hatására kezdi elveszíteni a realitásérzékét, ezzel minket is arra kárhoztatva, hogy egyre nehezebb legyen az eseményeket követni. Ráadásul pont akkor, amikor a főhős tisztánlátására a leginkább szükség lenne. Ha történik valami, és te azonnal kapcsolsz, a főhősnek meg csak fél óra múlva esik le a tantusz, az kifejezetten idegőrlő tud lenni.
Ami pedig magát a történetet illeti, én nem szoktam előre kitalálni a csavarokat, nem feltétlenül azért, mert nem lennék képes rá, vagy mert nem venném észre az elég nyilvánvaló baljóslatú előreutalásokat, hanem azért, mert ha leköt valami, akkor szimplán nem gondolkodok ezen, hagyom, hogy a történet meglepjen. Azonban ez a novella annyira nem haladt, hogy unalmamban mégiscsak megpróbáltam kitalálni, hogy mi fog történni, és mit ad isten, sikerült kitalálnom, hogy ki lesz a gyilkos. Tudjátok a játék hányadik órájában sikerült megtippelnem a gyilkos személyét? AZ ELSŐBEN! Az egy dolog, hogy ekkor még se bizonyítékom, de még csak halvány nyomaim sem voltak, hogy ekkor igazából még nem untam magam, vagy, hogy még a karaktergárda fele be sem mutatkozott. Nem nagyon szoktam krimiket, vagy egyéb gyilkossági rejtélyeket fogyasztani, de minimális műfaji, vagy épp animés, tapasztalat birtokában is kellemetlenül egyértelmű volt, hogy ki lehet a gyilkos. Mert igazából a történet sem annyira eredeti, vagy épp csavaros, mint amennyire lehetne.
Ami tudjátok miért szomorú igazán? Mert valójában nem lenne rossz, sőt a játék utolsó 5-6 órája kifejezetten izgalmas volt. Amikor a történet végre hajlandó volt arról szólni, amiről már az elejétől kezdve kellett volna. Az utolsó „párviadal” a gyilkossal kifejezetten jó volt. Mert a történet szórakoztató lenne, a szereplők a maguk módján szerethetők, a főhős személyes drámája meg elfogadható, ha az egész nem lenne időben kegyetlenül széthúzva.
Mondjuk ha valami kifejezetten tetszett a VN során akkor az a popkultúrális utalások tömkelege. Tele rakták vele az egész történetet, ami kifejezetten szórakoztató volt. Van itt minden, ami szem szájnak ingere: Anime, videojátékok, más vizuális novellák, filmek, könyvek, de még történelmi és szépirodalmi utalások is.
Az a két dolog, amit még megemlítenék, az a dizájn és a zene. Szerintem a karakterdizájn sem lett valami kiemelkedő, az egész olyan homogén: Amikor először láttam meg a karaktergárdát egymás mellett felsorakozva, biztos voltam benne, hogy nem tudom majd őket megkülönböztetni. Nem is csoda, ha az osztálytársnőinknek nem lenne mindnek különböző színű a haja, akkor tényleg nem lehetne megkülönböztetni őket. Ami viszont a zenei anyagot illeti, az a novella egyetlen tisztán értékelhető része, egy rossz szavam nem lehet rá. Mindenhol sikerült jól eltalált számokat készíteni.
A slusszpoén az egészben pedig a történet vége:
To be continued.
Kapunk egy frankó cliffhanger lezárást, mert a történet nincs befejezve, és valószínűleg csak a folytatásban lesz az egészből valami. A gyilkos ugyan megvan, de hogy ki állt az egész mögött, ahhoz egyáltalán nem vagyunk közelebb. Ez pedig nem spoiler, mert ahogy az elején is írtam, már a VN első tíz perce lelövi, hogy valaki a háttérből mozgatja a szálakat. Az irónia az egészben pedig lehet, hogy az, hogy az egész novella csak egy bevezetés volt a következő részhez. Bár őszintén ekkor már nem tudtam annyira utálni a játékot, még a történet befejezetlensége miatt sem, mert egyrészt az utolsó pár, egyébként kellemes, óra után békülékenyebb hangulatban voltam, másrészt nem hiszem, hogy képes lettem volna egyhuzamban többet játszani vele.
Amiről szintén érdemes szót ejteni az a történet befolyásolhatósága, ugyanis ahogy a leírás is hirdette: „Ennek nem muszáj így végződnie.” Azonban a különböző végkifejletek kimerülnek abban, hogy meghalhatsz. Konkrétan csak egy „jó”, vagy értékelhető befejezése van a játéknak, amihez meg kell tippelni a megfelelő válaszokat a játék fináléja során, ugyanis a lényeges döntéshelyzetek 90%-a a game over itteni megfelelőjébe torkollik, a pirosbetűs Bad End-be. Azok a helyzetek, amikben pedig tényleg szabadon dönthetsz mind kiskaliberű döntés, mint, hogy főhősünk unalmában melyik haverjával chateljen. Persze, ha lineárisabb történetet akartak csinálni szívük joga, csak akkor nem kellett volna azt reklámozni, hogy akkora döntési lehetőségeim lennének. Elvileg ez is olyan dolog, ami majd a folytatásban lesz kiküszöbölve, ha kijön valaha.
Egyszóval elég nagy csalódás volt ez a vizuális novella, ami leginkább azért fáj, mert volt benne potenciál, de egyszerűen túlnyújtottak benne mindent. Nem voltak képesek úgy bemutatni a történetet, ahogy kellett volna. Az egészet leginkább az menti meg, hogy ingyenes, meg talán az a kevés élvezhető rész, ami azért helyenként ott volt.
