Kezdjük is rögtön a legnagyobb kérdéssel, mennyire is kell az embernek Fate fannak lenni, hogy élvezhesse a játékot? Mennyi előtudás kell a Grálháborúkról, Servant-ekről és miegymásról, hogy bármit értsél a sztoriból? Igazából semmit, az FSR az alapoktól elmagyaráz mindent, amit a dolgok mikéntjéről érdemes tudni. Tehát nagyobb Fate háttértudás nem kell a játékhoz, az univerzumban kevésbé jártas emberek is nyugodtan belevághatnak. Bár azért a szakkifejezések csak úgy repkednek a játék elején, szóval azért a Fate szakzsargont lehetett volna ennél még egy fokkal emészthetőbb módon is tálalni.
Ami talán kevésbé fok sokat mondani az újaknak, az az egyik apróbb csavar a Waxing Moon rituálé során, mivel hogy a hét mester-szolga pároson kívül megjelenik még 9 darab mester nélküli szolga, akik… igazából csak úgy vannak. Túl sok narratív jelentőségük nincs, egy-kettővel ugyan jobban megismerkedünk, és a többiekkel is összefutunk egy-egy rövidebb mellékküldetés erejéig, de jó részüket nagyon megismerni nem fogjuk. Ők igazából inkább csak a játékmenetet színesítik, és inkább a csak a Fate univerzumban jártasabb játékosoknak lesznek ismerősebbek. Persze mindez nem azt jelenti, hogy bármi különösebb baj lenne velük önmagukban, de az újaknak max színesebb háttérszereplők lesznek.
Történetünk főhőse Miyamoto Iori, aki Miyamoto Mushasi fogadott fia és tanítványa. Miyamoto Mushasi japán történelmének egyik legismertebb kardforgatója volt. Őt azért emelem ki, ugyanis kellemes csalódás volt számomra, féltem attól, hogy valami nagyon sablonos shonen főhőst kapunk, de szerencsére nem ez volt a helyzet. Na, nem mintha Iori viselkedése nagyon eltérne a tipikus főszereplőkétől, de a játék végére az egyik legérdekesebb karakterré vált a számomra… márha újrajátszottad az egész játékot, de erről inkább később.
A játék sava borsát pedig a történet és a karakterek adják meg. Helyenként ugyan kicsit belassul, főleg a második fejezet során, de a cselekmény végig leköt minket. A főszereplőnkön kívül pedig külön ismerkedünk a többi mesterrel, az ő motivációikkal és céljaikkal. Ezekbe általában opcionálisan játszható jelenetek engednek betekintést.
Itt külön megjegyezném saját tapasztalatomat, ugyanis pont az FSR mellett játszottam decemberben a Fate/Grand Order akkor futó Tunguska event-jét. A Fate GO a Fate széria mobiljátékos hajtása, ami tekintettel arra, hogy baromira befutott pénzügyileg, mára a sorozat zászlóshajójának tekinthető. Egyben ez a forrása jó ideje mindennek, ami Fate. Ugyanakkor a Fate GO a széria Bosszúállók típusú ágának tekinthető, ahol minden létező karakter megjelenik, és mindig a legnagyobb világot fenyegető veszélyek kerülnek középpontba. Ennyi univerzumot, világot, meg emberiséget fenyegető konfliktus után nekem külön felüdülés volt, hogy a Fate/Samurai Remnant egy pár fokkal földhözragadtabb konfliktust kezel, ahol van valamivel több idő a szereplőkkel ismerkedni.
Ami magát a játékmenetet illeti, az is egész jó. A harcrendszer esetében inkább a szélességre mentek rá, mint a mélységre, ami mondjuk engem abszolút nem zavart. Egy hack-and-slash típusú dologról van szó, ahol irányítani gyakorlatilag minden karaktert ugyanúgy kell egy egyszerű kombórendszerrel. Nagyobbrészt csak hősünkkel, Iorival harcolunk, de neki is van 5 különböző harcstílusa, valamint különböző feltöltődő képességekkel lőhetünk el speckóbb támadásokat, illetve vethetünk be Servant-eket, akiket a cselekmény során máskor hosszabban is irányíthatunk. Tehát változatosság azért az van. Bár azt hozzá kell tenni, hogy helyenként azért hajlamos a játék elárasztani téged egy kaptafára épülő csatákkal és a sima ágyútöltelékkel. Ellenben a bossharcok, melybe a Servant-ek elleni csaták is tartoznak, mind szórakoztatóra sikeredtek.
Még egy nagy dolgot meg kell említeni a játék kapcsán, méghozzá az újrajátszhatóságot, vagyis ha egészen pontosak akarunk lenni, akkor a New Game+ módjáról beszélünk a játéknak. Ugyanis a Fate/Samurai Remnant esetében a New Game+ szerepe nem abban merül ki, hogy a játék újrakezdésekor megtarthatod a cuccaidat, pénzedet, meg az elért szintedet. A játék ugyanis új sztoritartalmakat old fel, méghozzá meglepően sokat. Ez nagyrészt új mellékes küldetésekben és mellékszálakban jelentkezik (de helyenként még a főtörténet is kiegészül extra jelenetekkel), ahol még többet tudhatunk meg egyes mellékszereplőkről, láthatjuk ki mit csinált a történet egyes pontjain, miközben mi főhősünket követtük. Egyrészt azt kell mondjam, hogy ezek egy része alapból benne lehetett volna a játékban, főleg ami Archert és mesterét illette. Másrészt viszont el kell ismernem, hogy néha a játék így is túl volt pakolva ezekkel a mellékküldetésekkel, főleg azon az egy ponton a játék vége felé, ahol egyszerre vagy tíz ilyen mellékfeladatot zúdít a nyakadba a játék.
Ami viszont talán még meglepőbb ezekkel az extra tartalmakkal kapcsolatban, az az, hogy nemcsak a mellékkaraktereknek jutott, hanem főszereplőnknek is. Nem kis túlzással főhősünk jellemfejlődése itt ér révbe, az extra jelenetekben és az újonnan megnyitott harmadik fő befejezésben. Mert az FSR-nek alapból van két befejezése egy bizonyos döntésen alapulva a negyedik fejezet során, illetve a New Game+ felold egy harmadikat is. (Na jó, van egy negyedik befejezés is, de az igazából csak egy poén.) Megmondom őszintén ez az új harmadik befejezés tetszett nekem a legjobban, volt valami katartikus és megindító abban a végkimenetelben.
Amit pedig külön kiemelnék a New Game+ módról, azok a kényelmi funkciók, melyek sokban megkönnyítik az újrajátszást. Kapásból a játék enged a második fejezettől kezdeni, azon kívül jelöl minden olyan mellékes tevékenységet, ami új, és a régieket sem kell újrajátszani. Van benne az a vizuális novellákra jellemző megoldás, mely továbbpörget minden olvasott szöveget, és automatikusan megáll az olvasatlannál, ráadásul nem csak továbbpörgetni tudod a jeleneteket, hanem egy az egyben átugrani is, mely esetben a játék külön figyelmeztet, ha az adott jelenet tartalmaz újdonságot. Második végigjátszásomra én visszavettem a nehézséget normálról könnyűre (és ennél is lehet még lejjebb menni), így pedig az első 38 órás végigjátszásom után a második már csak 12 órámba került, és ahogy mondtam, ennek nem kis része új tartalom volt.
Tehát nem csak hogy minden jóval megpakolták a New Game+ módot, de példás mennyiségű kényelmi funkcióval is ellátták. Mindezeket egybevetve azt kell, hogy mondjam, nagyon is megérheti újrajátszani a Fate/Samurai Remnant. Mondjuk azt azért lehet vitatni, hogy minek kell mindehhez az egész játékot újrajátszani, ez valószínűleg nem fog mindenkinek tetszeni, vagy nem is fogja feltétlenül érdekelni a dolog őket annyire, hogy még egyszer nekiüljenek az egésznek. Ha viszont tetszett a játék, és még többre vágysz, akkor nem tehetsz rossz lóra a New Game+ móddal.
Összességében kifejezetten élveztem a Fate/Samurai Remnant. A játékmenet élvezetes, ha nem is túl mély, a karakterek és a történet magával ragadó, és külön pirospont arra, ahogy a New Game+ módot megoldották. Mindezt pedig úgy, hogy a Fate/Samurai Remnant magában is megállja a helyét, nem kell hozzá a Fate széria szakértőjének lenni.
