Bár az utóbbi időkben nem igazán panaszkodhattak a PC-s játékosok, hogy túl sok konzol-exkluzív címről kell lemondaniuk, nem mindig volt ilyen rózsás a helyzet. Különösen rossz szemmel néztünk a Microsoftra, akik a hihetetlenül sikeres HALO-sorozat mellett úgy döntöttek, hogy az eredetileg PC-re is fejlesztett Alan Wake-t sem adják ki személyi számítógépekre.

Pénz beszél

Az okokat nem nehéz kitalálni, valószínűleg az óriáscég osztott-szorzott, aztán kijött nekik egy olyan szám, ami mögött túl kevés volt a nulla. Egy bizonyos szinten persze érthető ez a döntés, hiszen ők is csak egy cég, akik szeretik a profitot, valamint nem akarják, hogy termékeiket különféle torrent-oldalakon ingyen letöltögesse bárki, de az ok, amivel mindezt megmagyarázták, már sok embernél kicsapta a biztosítékot. A kérdésre, hogy miért nem lesz PC-s változat, úgy válaszoltak, hogy az Alan Wake-t a legjobb kanapéról, kontrollerrel, nagyképernyős TV-n játszani, nem pedig a PC előtt ülve. Aha, na persze…

Akármennyire is dühítő volt a Microsoft hozzáállása a PC-s verzióhoz, a fejlesztőstúdió, a Remedy, kénytelen volt fejet hajtani a döntés előtt, ugyanis a kiadás jogai a Microsoftot illették. Mindez két évvel ezelőtt történt, azóta a Remedy folyamatosan győzködte a Microsoftot, hogy hadd adhassák ki PC-re is a játékot, 8-9 hónappal ezelőtt pedig végül a Microsoft beadta a derekát – döntésüket valószínűleg sokban befolyásolta a nemrégiben elkészült Xbox Live Arcade exkluzív játék, az Alan Wake: American Nightmare is. Egyszóval idén februárban a Steam digitális szoftverterjesztő rendszerén keresztül megjelentették PC-re is az Alan Wake-t, ami két nap alatt behozta a PC-s fejlesztés költségeit, azóta pedig folyamatosan profitot termel a cégnek. Ez történik akkor, ha egy igényes játékot tesznek le a játékosok elé: hihetetlen, de megveszik azt. 

Horror-vakáció a hegyekben

Hogy mitől jó játék az Alan Wake, azt nem nehéz megmondani. Több eleme is kiemeli a tucatjátékok soraiból, kezdve a történettel, amely talán úgy tűnhet, hogy nem túl eredeti, mégis magával ragadó eseménysorozatot bont ki előttünk. A főszerepben Alan Wake, bestselleríró áll, aki épp alkotói válságban szenved. Két éve nem írt egy sort sem, pedig egykoron olyan nagyágyúkkal említették egy lapon, mint Stephen King. Ahhoz, hogy kilendítsék ebből az állapotból, felesége és barátja unszolására elmegy feltöltődni egy Bright Falls nevű kisvárosba, ahol egy hangulatos tóparti házat bérelnek ki kedvesével.

Sajnos nem kell sokat várni arra, hogy a dolgok rosszra forduljanak, a sötétségben eltűnik Alan felesége, a kunyhó melletti kiszakadt korlát pedig azt sejteti, hogy valószínűleg a közeli tóba esett. Alan azonnal utána veti magát, de elájul, s egy autóban ébred, ami egy sziklaperem szélén egyensúlyozik. Hősünk hamar rájön, hogy egy hét teljesen kiesett az életéből, s nem elég a rettenetes fejfájás, ami gyötri, különös, sötét figurák jelennek meg az erdőben, akik mindenféle éles szerszámot szeretnének a testébe helyezni.  

Innentől a hangulat azonnal magába szippantja a játékost. A történet, ahogy szépen lassan kibontakozik előttünk, szinte megállás nélküli végigjátszást követel tőlünk, az egész olyan, mint amikor egy izgalmas sorozatot nézünk a TV-ben. Bright Falls és környéke aprólékosan kidolgozott, gyönyörű hely. Fenyvesek, magas sziklák és barátságosnak tűnő folyók/tavak tarkítják, tipikus idilli észak-amerikai kisvárosi környezet, amely telis-tele van szörnyű titkokkal. A helyszínek egytől-egyig jól illeszkednek az adott szituációkba, a készítők jól érezték, hogy mikor kell kicsit engedni a fojtogató szorongás-sorozaton, mikor kell egy-egy világos helyszínt beiktatni a rengeteg sötét közé, majd amikor a történet végére érünk, szomorúan vesszük le kezünket az egérről, nincs kedvünk más játékot keresni.

Arra viszont már jobb előre felkészülni, hogy ez a játék nem kisgyerekeknek való. Félni, rettegni fogunk, méghozzá nem is keveset. Az Alan Wake egy tipikusan olyan horror-játék, amelyben a sötétség valóban megrémít, ahol nem egyszer fogunk ijedtségünkben a székünkből (vagy Microsoftéknál kényelmes kanapénkról) felugrani, ahol a hangulat tényleg nagybetűs, akármennyire is elcsépelt frázisnak tűnik ez. Ahogy az erdőben a fák koronáit mozgatják a sötét erők, s a nyakunkba ugrik egy favágó, plusz két késes kiránduló, azt kívánjuk, bárcsak ne esteledett volna ránk a végigjátszás alatt, s inkább reggel folytatjuk az egészet. Ha pedig becsukjuk a szemünket, akkor sem menekülünk, ugyanis a hangok hallatán még a legkeményebb horrorfilm-kedvelők ereiben is meghűl a vér. A hörgés, ami megelőzi azt, mielőtt ránk ront a sötétségből valami ijesztő figura, a madarak szárnycsattogása, a repkedő tárgyak zümmögése, vagy amikor egyszerűen csak süvít mellettünk a szél, tökéletes hangmérnöki munkáról tesznek tanúbizonyságot.