Bár senkinek sem javasoljuk, hogy kizárólag a tesztek és a pontszámok alapján ruházzon be egy-egy alkotásra (ahány ember, annyi ízlés, ugyebár), sokak szemében még mindig a Metacriticen található szám a legfontosabb tényező, mielőtt vásárlásra adja a fejét. Az újságírók értékeléseit összesítő portál egy ideje minden évben listába gyűjti az előző esztendő legjobban muzsikáló kiadóit, így könnyedén nyomon tudjuk követni, melyik cég miként teljesített az adott időszakban. Ezt a jó szokását szerencsére idén is megtartotta az oldal, hiszen 15. alkalommal is elkészült az Annual Game Publisher Rankings, ami értelemszerűen a 2024-es termést vette górcső alá.
A sorrend kialakításához használt szisztéma egyébként nem annyira bonyolult, hiszen magától értetődő módon az átlagos Metascore-érték nyomja a legtöbbet a latba, emellett pedig az is fontos, hogy a játékok hány százaléka ért el jó (legalább 75 pont), rossz (maximum 49 pont) vagy épp kiemelkedő (90+ pont) eredményt. Kiemelendő továbbá, hogy minimum öt különálló (értsd: nem kiegészítő vagy DLC) alkotásra van szükség a „nevezéshez”, mobilos címek pedig nem kerülhetnek a szórásba, néhány kiadó legnagyobb bánatára.
Sokak számára talán meglepő lehet, de mindezek fényében a SEGA lett 2024 legjobb kiadója, elorozva ezzel a trónt a tavalyelőtti győztestől (bár ezt akár idézőjelbe is tehetjük, hiszen ez nem egy verseny), az ereje teljében lévő Capcomtól. A cég leginkább az Atlus új IP-jének, a nem kevesebb mint 94 pontot bezsebelő Metaphor: ReFantaziónak köszönheti a koronát, de 89 ponton álló Like a Dragon: Infinite Wealth, illetve a Shin Megami Tensei 5: Vengeance (87 pont) is hozzájárult a sikerhez. A Capcom azért csúszott le a dobogó második fokára, mert 2023-mal ellentétben tavaly nem volt 90 feletti alkotása, így a 88 pontot gyűjtött Dragon's Dogma 2 került a csúcsra a kiadó felhozatalában – vajon mi lett volna, ha 2024-ben jelenik meg a csillagászati értékelésekkel büszkélkedő Monster Hunter Wilds? A harmadik helyre egyébként az Aksys Games (Spirit Hunter: Death Mark 2) került, utána pedig a 2022-ben „aranyérmet szerző” Sony következik, ami leginkább ugyebár az év játéka-díjas Astro Botnak köszönheti, hogy az élvonalban végezte.
A borítóképek forrása: PlayStation Store