Smoke! A mostani háborút Izrael és a palesztinok között nem lehet egymagában nézni. Hatvan év alatt Izrael telepesei egy népet tettek hontalanná. elvették a földjeiket, a házaikat és menekült-táborokba kényszerítették őket. Az izraeliek a saját államukat védik. De a palesztinok meg fel akarják szabadítani a '60-as években a nemzetközi jog által biztosított, de azóta is megszállt saját országukat, végre létre akarják hozni a saját, önálló államukat, melyet Izrael semmisített meg. Szóval nem olyan egyszerű ez a téma, hogy sok ronda arab terrorista harcol szegény izraeliek ellen. Jogsértések bőven akadnak mindkét oldalon. Csakhogy az egyik oldalon egy állam követi el azokat, míg a másik oldalon sokszor egymással is szembenálló fegyveres szervezetek.

Én is vártam ezt, és sajnos van benne valami. Egyre nagyobb az elégedetlenség ilyen téren az emberek között. Hornet: Javítsatok ki, de véletlenül nem az arabok kezdték? Tudtommal ők lőtték ki az első rákétákat Izraelre. Amúgy engem az Iráni elnök (neve nem jut eszembe hirtelen) egyik kijelentése gondolkodtatott el: "Izrael nemsokára elpusztul, eltünik a Föld színéről." Közben zajlik az Iráni atomprogram. Hmmm.....bár hivatalosan nem ismerte el Izrael, hogy van atomfegyvere, nagy valószínűséggel van. Egy esetleges támadás esetén nem félne visszavágni. Ezzel pedig felrúgnák a MAD-doktrínát.

Smoke! Ennyi erővel megkérdezhetnéd azt is, hogy miért halnak éhen évről évre sok ezren a világban. Hiszen a fegyverkezésre költött pénzek néhány százalékából végleg meg lehetne szüntetni az éhínséget. Hiába van egy országnak akármekkora értékű ásványkincse, vagy éppen bevétele, ha a pénzt nem arra költik, amire igazán kellene. A pénznek rossz tulajdonsága, hogy a birtokosai egyre többet akarnak belőle. Még akkor is, ha már annyijuk van, amit egész életükben sem tudnak felhasználni. Ebből kifolyólag mindig vannak olyanok is, akik a leggazdagabbak árnyékában egyszerűen az életükért küszködnek. szerk.: Gpety! Igen, én is megtapasztaltam már gyerek fejjel is, hogy vannak anyagi gondok. Attól, hogy valaki nem felnőtt, még elég pontosan ismerheti a szülei helyzetét. És eszemben sincsen elővenni azt a régi szöveget, hogy "majd megtudod, ha felnősz, most még semi gondod sincsen!". A diákoknak is megvannak a maguk saját gondjai, amik az ő életüket teszik nehézzé. Hogy milyen "jó szülőnek" lenni? Sokkal egyszerűbb, mint azt bárki hinné. Csak szeretni kell a gyerekünket, de nem majom-szeretettel. Nem azt kell neki megtanítani, hogy "te bármit teszel, az úgy van jól". Ha valami rosszat tesz, azt tudatosítani kell benne. De azt is, ha valami jót. És sokat kell vele lenni, beszélgetni, játszani. Persze ezt én könnyen mondom, mert a fogyatékos fiam miatt mindig kéznél voltam a másik két fiamnak is.

Érdekes ez az egész téma. Amíg az ember(ke) tanul, egészen más elképzelései vannak az életről. Igen, kemény dolog megfelelni a szülők, a rokonok és az iskola elvárásainak. De ezeken túl az anyagi terheket más viseli helyette. Ha szerelmes lesz, maradéktalanul kiélvezheti a kapcsolat minden percét. Ha viszont az ember felnő, dolgozni kezd, akkor bejön a képbe egy csomó olyan dolog, amit egy tanuló sem tud teljes egészében elképzelni. Mert nem biztos, hogy egy dolgozó dönti el, hogy akar-e dolgozni, vagy sem. A nagy fiam fél évig hiába kilincselt munka után. A kisebbik fiam volt osztálytársát meg egyik napról a másikra úgy rúgták ki, hogy máig sem tudja senki, hogy miért is. Munka mellett egészen más a szerelem és a párkapcsolat is. Egészen más dolog élni egy otthonban, vagy megteremteni egy saját otthont. És a leglényegesebb dolog. Teljesen más megfelelni diákfejjel az elvárásoknak, mint a munka mellett felnevelni a saját gyerekünket és közben megpróbálni olyan körülményeket (lakást, ruházatot és szórakozást) teremteni neki, hogy megfelelhessen az iskola és a haverok elvárásainak. Ilyenkor bizony sokszor jönnek azok a szükségmegoldások, amikre én is rákényszerültem. Nem tudtunk gépet és drága játékokat venni a srácainknak, hát kénytelen voltam kitalálni nekik én magam játékokat. Társasjátékot, meg mindenféle papír vacakot, amivel játszani lehetett.

Érdekes ez az egész téma. Amíg az ember(ke) tanul, egészen más elképzelései vannak az életről. Igen, kemény dolog megfelelni a szülők, a rokonok és az iskola elvárásainak. De ezeken túl az anyagi terheket más viseli helyette. Ha szerelmes lesz, maradéktalanul kiélvezheti a kapcsolat minden percét. Ha viszont az ember felnő, dolgozni kezd, akkor bejön a képbe egy csomó olyan dolog, amit egy tanuló sem tud teljes egészében elképzelni. Mert nem biztos, hogy egy dolgozó dönti el, hogy akar-e dolgozni, vagy sem. A nagy fiam fél évig hiába kilincselt munka után. A kisebbik fiam volt osztálytársát meg egyik napról a másikra úgy rúgták ki, hogy máig sem tudja senki, hogy miért is. Munka mellett egészen más a szerelem és a párkapcsolat is. Egészen más dolog élni egy otthonban, vagy megteremteni egy saját otthont. És a leglényegesebb dolog. Teljesen más megfelelni diákfejjel az elvárásoknak, mint a munka mellett felnevelni a saját gyerekünket és közben megpróbálni olyan körülményeket (lakást, ruházatot és szórakozást) teremteni neki, hogy megfelelhessen az iskola és a haverok elvárásainak. Ilyenkor bizony sokszor jönnek azok a szükségmegoldások, amikre én is rákényszerültem. Nem tudtunk gépet és drága játékokat venni a srácainknak, hát kénytelen voltam kitalálni nekik én magam játékokat. Társasjátékot, meg mindenféle papír vacakot, amivel játszani lehetett.

Még hogy kioktatni. Én is jól tudtam shevcheko. Új avatarom van! Hogy tetszik? szerk: igen Smoke az a legfontosabb, hogy szeresd a munkád. Általában nem szeretem a tantárgyakat, amiket tanítanak.