A Destructive Creations neve hallatán a legtöbbeknek elsőre talán a sokak által gyűlölt és/vagy megvetett Hatred ugrik be, de a fejlesztők a “tömeggyilkos-szimulátornak” aposztrofált játék után sem hagytak fel az érzékeny témák piszkálgatásával. Ott volt egyből az IS Defense, majd a komolyabb és nagyobb hangvételű történelmi stratégia, az Ancestors Legacy; most pedig, a War Mongrels-szel, tagadhatatlanul a Commandos nyomdokain indulnak el.
Kutyafuttában
Az előzetes során két pályát volt lehetőségünk kipróbálni, melyek a kampány első küldetései lesznek. És bár ez édeskevés ahhoz, hogy leszűrjük, mennyire jó játék a War Mongrels, a próba kellő betekintést nyújt a játék egyes aspektusaiba. A két küldetés közül az első inkább egy okosan felépített tutorial, mely csak a vége felé engedi el a kezünket, és nagy meglepetéseket sem tartalmaz azoknak, akik valaha is játszottak a Commandos vagy a Desperados bármely részével, vagy a műfajt újraélesztő Shadow Tactics-szal. A második küldetésben már ránk van bízva, hogy különböző képességekkel és felszereléssel rendelkező karaktereink hathatós felhasználásával miként teljesítjük a kitűzött feladatot.
Persze akad pár kisebb-nagyobb különbség az említett címekhez képest, elsőnek rögtön itt a történet, mely a sokszor felemlegetett “másik oldalról” közelíti meg a második világháború eseményeit. A kampány két német dezertőrre fókuszál, akik büntetőszázadba kerülésük után a keleti frontról szöknek meg. A náci ideológiákban csalódott katonák történetét sötét hangulatú, rajzfilmes átvezetők mesélik el, de a pályák teljesítése folyamán is formálódik a narratíva. Ennek kisebb része az egymás közelében ácsorgó karakterek közötti párbeszéd is, mely a bemutató alatt ugyan jóformán csak jelentéktelen és fantáziátlan trécselésben merült ki, de kiváló eszköze lehet a karakterek kibontásához és bemutatásához.
A legjelentősebb újítás azonban az, hogy ha valami nagyon balul sül el az akció során, akkor a megfelelő fegyverekkel rendelkező ember felett közvetlenül is átvehetjük az irányítást, és egy twin-stick shooter formájában megpróbálhatjuk kirambózni magunkat a bukott szituációból. A komplett pálya végigpuffogtatását a rendelkezésre álló készletek szűkössége és a brutális túlerő akadályozza, de hogy a beígért kooperatív módban egy hatékony csapat ellen mit érnek majd ezek a fékek, az egyelőre nagy kérdés. Ahogyan az is, hogy egy 3-4-5 fős osztagnál a többi szereplőre esetlegesen rábukkanó ellenfelekre azok reagálnak-e majd.
A háború pokla
A látvány, ha nem is ér fel egy nagy költségvetéssel rendelkező játékhoz, tökéletesen megfelel a célnak, és kellően részletes: még azt is ki lehet venni, hogy mit ebédelnek a németek. Az ellenfelek intelligenciája viszont hagy némi kívánnivalót maga után: riadózás után például az ellenséges csapat szeme láttára vetődtem be embereimmel a bokorba, mire hátat fordítottak, és csak később rohantak oda "megtalálni". De az irányítás egyes részei is csiszolásra várnak: a látómező kijelölése sűrűn álló csoportoknál minimum nehézkes, de inkább lehetetlen. Mégis, ami a legjobban kikészített, az a menet közbeni mentés teljes hiánya. Az automentés remekül és sűrűn működik persze, de ha bemattolod magad a pálya háromnegyedénél, onnan annyira nem jóleső érzés újrakezdeni mindent elölről.
Persze ezek olyan gondok, melyeket viszonylag könnyen lehet orvosolni, az igazi kérdés az, hogy maguk a küldetések mennyire lesznek jól összerakva, mennyire lesznek emlékezetesek. A Shadow Tactics, majd a Desperados 3 (vagyis a Mimimi Productions) e tekintetben roppant magasra tette a lécet, és lássuk be, hogy a Destructive Creations felhozatala a polgárpukkasztáson és egy lelkes próbálkozáson kívül egyelőre nem afelé mutat, hogy ezt megugorja. De ne legyen igazunk és foyltatódjon felfelé ívelő tendenciájuk! Elvileg szeptemberben meglátjuk!
