Nem feltétlenül illik a kelleténél többször és jobban belerúgni a Star Citizenbe, mint amennyiszer az elmúlt évek során megérdemelte (?), de elkerülhetetlen felemlegetni, hiszen az űrhajós játékokat sújtó, most már több évtizedes múltra visszatekintő aszályban csupán kevés reménysugár vagy épp hírvivő maradt, és a Cloud Imperium Games egyszer talán elkészülő játéka az egyik. A másik az az Elite Dangerous, mely a kiadása óta egészen lenyűgöző utat járt be, és már két alkalommal is már-már exponenciálisan bővült. A Frontier ugyanakkor a legkisebb mértékben sem mutatja a jelét annak, hogy 7 év elteltével végeztek volna az Elite Dangerousszal, sőt: olybá tűnik, hogy az mostanra éri el az igazi, "végső" formáját.
PIONÍROK
Persze mindig vannak új ötletek a tarsolyban, amit 2015-ben, elsőként a Horizons bizonyított, amely lehetővé tette a bolygókra való leszállást és a bolygójáró járművek bevetését, majd 2018-ben a Beyond, amely a legalapvetőbb játékmenet-hurkokat szőtte újra, minden addiginál kidolgozottabbá, összetettebbé téve az addig sem éppen az egyszerűségéről híres „űrszimulátort”. Erre húz lapot az Odyssey, amely elsősorban ismét az űrhajóból igyekszik kiterelni.
Teszi mindezt alapvetően két fronton: egyrészt azokon az űrállomásokon, bázisokon, ahol eddig a képzeletben (a képernyőn ikonok formájában megjelenő) létező helyiekkel való kommunikáció kimerült a menükben való barangolásban. Ennek ugyan nincs teljesen vége (csúnya világ lenne), viszont mostantól lehetőség van személyesen is interaktálni az Elite Dangerous relatíve ismeretlen/névtelen karaktereivel, hiszen most már ki lehet szállni az űrhajóból, bejárva bázisokat, űrállomásokat és azok belső tereit, ahol akcióra, de leginkább üzletre kész NPC-k várják, hogy szóba elegyedjünk velük. Személyiségük, történetük jelenleg sajnos nincs, sokkal inkább emlékeztetnek avatarokra, semmint kidolgozott alakokra, de néhány nevesített személy segítségével idővel talán ez is változik.
Jelenleg igazából egy célt szolgálnak, méghozzá küldetéseket adnak, elsősorban abból a fajtából, amely az Odyssey legnagyobb újítása: a lőfegyveres harcokból. Az Elite Dangerous ugyan továbbra is játszható pacifistaként, még mindig órák százait, ezreit el lehet tölteni anélkül, hogy akár csak felszisszenne egy lézer vagy egy gatling, de most már lehetőség van olyan missziókat elvállalni, melyek célpontok likvidálásáról, bázisok elfoglalásáról, tárgyak megkaparintásáról, terminálok feltöréséről szólnak, és ehhez bizony személyesen kell ott lenni, fegyvert ragadni, és úgy harcolni, mint egy FPS-ben. Ez az alfa jelenlegi, harmadik fázisában még sok szempontból nem gördülékeny: az animációk nem túl acélosak, MI szinte egyáltalán nincs, igazából a túlerő és a minél nagyobb sebzés mindennek a kulcsa, de már ez is több és jobb, mint amit eddig lehetett, vagy mint amit egy bizonyos másik játék ígér, de igazán még nem tudott bizonyítani. Az Odyssey viszont megtette.
MINDENRE FELKÉSZÜLVE?
Pedig az eszköztára megvan a "tökéletesség" felé vezető úthoz. A fegyverboltban már most is egy féltucat lőfegyver közül lehet választani, melyek fejlesztésére is van lehetőség, ugyanakkor az ehhez társított rendszer meglehetősen érdekesre sikeredett. Nem csupán a hatékony munkavégzéshez, de bizonyos eszközök használatához is egy specifikus, és nem éppen olcsón mért öltözet kell – azaz a harcban való jeleskedéshez értelemszerűen erre kitalált ruhát kell venni, míg a kutatáshoz egy másikat. Ez még teljesen rendben is van, és nagyban emlékeztet az egyes hajótípusok hardpontjainak elosztására, de az meglehetősen furcsa, hogy például az aprócska, pisztolyszerű szkennelő eszköz esetében is él a korlátozás, pedig ennek azért bőven lenne hely egy katona "zsebében" is, így a hajókhoz hasonlóan a ruhákból is külön, küldetéstípushoz szabott repertoárt kell majd tartani.
Ugyanakkor az Elite egészen új élménnyé vált az univerzum új rétegeinek bevezetésével: most már sokkal inkább hasonlít egy hihető, hitelesebb világra, mint valaha, még ha minden egyes bázis, minden egyes állomás nem is több egy Patyomkin-városnál, ahol igazából senkinek és semminek sincs funkciója. De legalább ott van, be lehet járni, az egyre intenzívebb tűzharcok révén pedig minimálisan még kötődni is lehet hozzájuk, ha mondjuk, egy település elfoglalásáról vagy épp megvédéséről van szó. Ezt az érzést erősíti az is, hogy tulajdonképpen felfedezéseket is lehet tenni, például egy életforma megtalálásával és alapos megvizsgálásával egy bolygón, de persze közel sem olyan szinten és olyan részletességgel, mint a specifikusan erre hangolt No Man’s Sky esetében.
Bár az alfa a legkevésbé sem sikerült felhasználóbarátra (frissíteni csak a launcherből lehet, az pedig akár egy óránál is tovább eltarthat), a bugok folyamatosan megakasztják a küldetések befejezését, a bolygók felfedezéséhez, az új szkennelési metódushoz kötődő minijáték pedig annyira negatív fogadtatásra lelt, hogy a Frontier az alapoktól gondolja újra, de az már most egyértelmű, hogy az Odyssey az Elite Dangerous történetének eddigi egyik, ha nem a legnagyobb toldaléka lesz, amely olyan páratlan űrélményt képes majd nyújtani, mint egyetlen másik játék sem!
(Az Elite Dangerous: Odyssey teljes változata PC-n május 19-én jelenik meg.)
