Életében legalább egyszer mindenki szeretne Indiana Jones-szá válni, de legalábbis valami nagy felfedezővé, aki aztán bejárja a dzsungeleket és csapdákkal, valamint kincsekkel teli barlangokat és ősi romokat. A Gyémántvadászokban pedig valami hasonló a cél, elvégre itt egy egész csapat merészkedik le a sötét járatokba, ahol vagy mesés drágakövek, vagy veszélyes szerkezetek várják őket. Mindezt ráadásul egy kisebb dobozban, meglepően kellemes eszközkészlettel kapjuk meg, de a minőségi szórakozást persze még ez sem garantálja, mert ahhoz kell egy jó mechanika és tematika.
Gyémántvadászok (Diamant)
- Hazai partner/kiadó: Compaya
- Tarsasjatekok.com adatlap
- Típus: kompetitív
- Játékosok száma: 3-8 fő
- Játékidő: átlagosan 30 perc
- Korcsoport: 8+
- Nehézség: 1,11/5
- Ajánlott fogyasztói ár: 8990 forint
Bár a borítórajz alapján valami harcokkal teli dungeon crawlerre is gondolhatnánk, a Gyémántvadászoktól mi sem áll messzebb, mint az erőszak (figyelem, karácsonyra is remek választás lehet!). A Tacora barlang ugyanis ellenfeleket, démonokat és ősi szörnyeket egyáltalán nem, gyémántokat viszont annál inkább tartogat. A sötét járatok mélyén, egyre beljebb haladva, mesés mennyiségű drágakő vár ránk, az út viszont korántsem veszélytelen. Merthogy a tárnákban a fáklyák fényét tükröző értékes kincseken túl veszélyes csapdák is rejlenek, amiknek hála minden egyes őjabb lépést alaposan át kell gondolni. A barlangból ugyanis akár gazdagon, akár üres kézzel is visszatérhetünk, miközben más zsebeli be a nagy értékeket és a dicsőséget.
Drááágaszááág!
A kisebb méretű, de nagyon igényes külsejű dobozt felnyitva nem sok összetevő vár a játékosokra, de azok annál látványosabbak. A saját kezűleg összeillesztendő ládák, a rubinok és gyémántok, a kis felfedezőfigurák, valamint a lapkák egyaránt mutatósak, sőt a ládákban csillogó kis kövek valóban beindítják az emberben a “szerezzük meg az összes kincset”-reflexet. Mert bizony ez a cél. Az asztalra kerülő játéktáblára mennek a felderítéskártyák, mindenki kap egy figurát és ládát, valamint két szavazókártyát, illetve elérhető távolságban a drágaköveket is elhelyezzük. A Gyémántvadászokhoz minimum három játékos kell, de nem kell aggódni, mert a játéknak nincs hatalmas helyigénye, avagy a komponensek viszonylag szűk térben is elhelyezhetők. Ha minden kész, jöhet a gyémántvadászat!
Avagy a kutatás, melynek során mindig felfedünk egy felfedezéskártyát, ami vagy adott számú drágakövet, vagy csapdát rejt. Előbbi esetén a játékosszámnak megfelelően elosztjuk a mennyiséget, mindenki elé kerül a saját “adagja”, ami pedig nem oszthatóként megmarad, az a kártyalapra kerül. A csapdákból minden esetben összesen három található a pakliban, és ha az első előkerül, akkor még nincs gond. Amennyiben azonban a második azonos csapda is megjelenik a játékban, a játékosok pórul járnak, kincsek nélkül térnek vissza a táborba. Éppen ezért vannak a szavazókártyák. Mielőtt ugyanis új felfedezéskártyát hajtanánk fel, mindenki eldönti, hogy szeretne-e kockáztatni. Amennyiben nem, fogja az előtte lévő kincseket, valamint a többi lehetséges távozóval megosztják a kárytákra került drágaköveket, utána pedig visszatérnek a táborba. A saját köveket így kimenekítették, dobozba rakják, de a továbbiakban semmi részesedésük nincs a felfedezésből. Aki pedig kitart, az tovább gyűjtöget, egészen addig, míg (egy második) csapdába nem fut, vagy azt nem mondja, hogy tovább már nem kockáztat. Ha mindenki kijutott a tárnákból, az adott bejárat lezárásra kerül, következik az újabb forduló. Az ötödik forduló befejezésével pedig elérkezik a játék vége, ami egyben a gyémántszámlálás és a győztesnyilvánítás időszaka.
Érdemes kockáztatni
Sem Bruno Faidutti, sem Alan R. Moon nem számít kezdőnek, utóbbi ráadásul a Ticket to Ride után egy évvel (az előző héten bemutatott Európával egy esztendőben) tette le az asztalra ezt a kis visszafogott családi/partijátékot. Lényegében egy laza ujjgyakorlat az egész, annyira egyértelmű és következetes, méghozzá piszkosul egyszerű alappal. Mész vagy nem mész? Mersz vagy nem? Kockáztatsz vagy befejezed? És a drágakövek csak úgy hullanak az ölünkbe, miközben a csapda árnyéka onnantól minden esetben ránk vetül, hogy az első asztalra került. Mindehhez a remek mechanikához kiváló komponensek társulnak: a ládák nagyon mutatósak és funkciójuk is ragyogó kiegészítése az élménynek, miközben az illusztrációk egyszerűségük ellenére is jók, a drágaköveket pedig szó szerint mind begyűjtené az ember. Egyedül talán azt bánom, hogy a kis figurák nem kaptak külső eltéréseket, mert a borítórajzon ugye minden felfedező teljesen más, ami ebben az esetben nem köszön vissza a fizikai másukról. De nagyjából ennyi az ellenvetésem, mert a Gyémántvadászok egy nagyon szórakoztató és nagyon könnyed, nyelvfüggetlen móka, ami mindenkinek ajánlható, főleg 4-5 fős társaságoknál. Nem mellesleg nagyszerűen illik a Compaya izgalmas felhozatalába. Nem vérre menő küzdelem, hanem jó kis felfedezés, aminél a gyémántokért valóban érdemes bevállalni még a bukást is. Megéri kockáztatni? Igen, minden esetben – kivéve akkor, ha arról van szó, hogy kihagyjuk a játékot a repertoárból.
