Csupán egy évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy Uwe Rosenberg folytassa a Virágoskerttel elkezdett trilógiáját, folytatva azt a láncot, amit még a remekbe szabott Patchworkkel indított el. Az Indián nyár ugyanis jogos örököse és továbbgondolása elődeinek, amely jártában-keltében nemcsak egy új témát talált a poliominók pakolgatásához, de számos olyan új elemet is, amit örömmel épített be játékmenetébe.
INDIÁN NYÁR
- Hazai kiadó: Compaya
- Tarsasjatekok.com adatlap
- Típus: kompetitív
- Játékosok száma: 1-4 fő
- Játékidő: játékosonként 15 perc
- Korcsoport: 10+
- Nehézség: 2,15/5
- Ajánlott fogyasztói ár: 9990 forint
Az Indián nyár során ugyanis mindenki egy sétán vesz részt, hogy még a tél beköszönte előtt megcsodálja mindazt, amit az erdő tartogat: a szivárvány színeiben pompázó leveleket, a lombozatban motoszkáló mókusokat és a természet kincseit, a bogyókat, a gombákat, a mogyorókat és a tollakat. Ezeket pedig tulajdonképpen zsebre is kell vágni, hiszen minden játékos rendelkezik egy hátizsákkal, amely mellé a levéllapkákat pakolja, és egy saját erdőtáblával, amit pont ezekkel kell feltölteni. A Virágoskertet követően a játékmenet maga rendkívül ismerős lesz, hiszen a cél a saját játékostábla feltöltése. Csakhogy itt erre csupán egyszer kerül sor, hiszen az nyer, aki a lehető leghamarabb tudja feltölteni saját erdőtáblájának minden mezőjét.
Ehhez egyrészt mindenki kap egy hátizsákot, mellé pedig 5 véletlenszerűen választott levéllapkát. Ezek 3 különböző színre (zöld, narancs, piros) és ezáltal 3 különböző méretre (három-négy-öt kockányi) oszlanak. Ebből jön létre a játékosösvény. Ezen felül a központi játéktábla köré szintén véletlenszerűen kell levéllapkákat lehelyezni, így hozva létre a közös ösvényt.
A kört mindig a kezdőjátékos kezdi, és egy úgynevezett főakciót lehet végrehajtani. Ez lehet 1 levéllapka levétele a saját ösvényről, és annak az erdőtáblára helyezése, vagy 1 mókuslapka elvétele a közös készletből, és annak azonnali lehelyezése. A lapkák mindig csak üres (nem foglalt) mezőre tehetők le, az nem fedhet le más, korábban lerakott lapkát, nem nyúlhat túl az erdő szélén, és a lerakását követően áthelyezni sem lehet. Ugyanakkor le lehet vele takarni a játékostáblára nyomtatott ikonokat... és részben ez is a cél.
Ugyanis minden egyes levéllapkán található egy lyuk: ezt érdemes kihasználni, és a lapot úgy lerakni, hogy lehetőség szerint a lyuk egy előre nyomtatott ikonra, azaz kincsre kerüljön. Az erdőtábla ugyanis fel van osztva hat kisebb régióra: amint sikerül egy ilyet feltölteni, úgy ezen kincsikonokat token formájában át lehet helyezni a saját készletbe.
KISKÖDMÖNÖK
Mire jó a kincs? Elég sok mindenre: a bogyóval már azelőtt fel lehet tölteni a saját játékösvényt, hogy az teljesen elfogyna; a mogyoróval 1 mókuslapkához lehet jutni; a gombával 2 különböző játékostárs első levéllapkáját lehet elcsenni (2 fő esetén az egyik lapkát a közös ösvényből kell vételezni); a tollal 2 levéllapkát is le lehet rakni egyetlen fordulóban. Az első kettő (a bogyó és a mogyoró) különleges akciónak minősül, ebből annyit lehet végrehajtani egy fordulóban, amennyit csak az ember szeretne. A gomba és a toll ezzel szemben módosított fő akciónak minősül, azaz a fő akciót (a lapka lerakását vagy a mókuslapka elvételét) váltják ki. A kincsek között átjárás is van, azokat kötött szabályok mentén át is lehet váltani. Tartogatni viszont nem feltétlen érdemes őket, a játék végén maximum csak a döntetlenbe van beleszólásuk, de győzelmi pontot nem érnek.
Ugyanakkor egy további extra lapkategória is elérhető: ezek az állatlapkák, melyekből 7 különböző van. Ezeket korábban lerakott szabad (nem letakart) lyukakból álló folyamatos, összefüggő területre kell helyezni (ami tehát korábban már ki lett értékelve). Minden egyes ily módon lefedett kincsikonért fel kell venni a típusnak megfelelő kincsjelzőt. Miért is jó ez? Mert ezáltal ezen mezők tulajdonképpen kétszer „termelnek”, és bár egy körben így további területet nem fedünk le, de a megszerzett javak komolyan segíthetik a későbbi fordulókat.
Feltéve persze, ha sikerül ügyesen lavírozni: az Indián nyárban valahogy több a játék vagy legalábbis mélyebb, mint a Virágoskertben, ráadásul optimistább is. Nincsenek büntetőpontok, a potenciális akciók szinte minden esetben csak pozitívummal járnak, maximum csak akkor lehet szorult helyzetbe kerülni, ha olyan elem kerül a saját ösvényre, ami már sehova sem fér el, vagy a riválisok annyira elhúznak, hogy a lemaradás behozása már-már lehetetlennek tűnik. Ehhez pedig vegyük hozzá azt, hogy az Indián nyár valami álomszépen fest: az aprólékosan megrajzolt levelek színtengere, a barátságos állatkák kis boldogságszigete valóságos kis oázist alkot, ahová pont olyan jó bevackolódni, mint az őszi napsugarakban fürdőzve harcolni az elkerülhetetlenül érkező téllel.
