Nemrégiben újabb játékokkal bővült a Libellud dedukciós felhozatala, méghozzá két vonalon is, elvégre a Mysterium-család a Mysterium Parkkal bővült, miközben a Dixit mellé becsatlakozott a Stella. Mindez persze nem véletlen, hiszen mindkét univerzum nagyon közkedvelt, a siker titka pedig a könnyed játékmechanika mellett abban rejlik, hogy mindenkinek másképpen működik egy kicsit az agya. Más jelenti a szépséget, más a félelmetest, és mivel minden relatív (ezért nem létezik objektív kritika, amíg belső érzetek és érzések is közrejátszanak bizonyos szempontok értékelésében), nagyszerűen lehet erre is külön játékmenetet építeni.
Stella – Dixit univerzum (Stella: Dixit Universe)
- Hazai partner/kiadó: Gémklub
- Tarsasjatekok.com adatlap
- Típus: kompetitív
- Játékosok száma: 3-6 fő
- Játékidő: átlagosan 30 perc
- Korcsoport: 8+
- Nehézség: 1,23/5
- Ajánlott fogyasztói ár: 12 990 forint
A Dixitnél ez ugye annyi, hogy egyvalaki választ egyet a saját kártyái közül, majd azt mondja ki, ami arról eszébe jut. Egy érzést, egy cselekvést, egy filmcímet, egy személyt… majd mindenki más választ egy-egy olyat a saját kártyái közül, ami erre a bemondott dologra emlékezteti, az összes kártyát összekeverik a játékosok, utána pedig megpróbálják kitalálni, hogy ki volt az első, melyik kártyát tette be az, aki magát az érzést fogalmazta meg. Ezután, mint egy dobok-lépek játékban, mindenki előre halad a pontozósávon, és az nyer, aki előbb célba ér. Nos, ezt viszi új irányba, kavarja meg egy kicsit a Stella, melyben a játékosok a csillagokat keresve gyűjtik be a különleges szikrát, ami közöttük terem minden egyes közös asszociációnál.
Tágas égen andalog…
A Stella sem bonyolultabb, mint a normál Dixit, de itt egészen másfajta módon áll össze a játék, illetve más az asztalkép is. Elvégre itt van egy kártyatartó sín, melyen belül három sorba kerül le 5-5 kártya, illetve ennek a sínnek az oldalában van a fordulójelző, illetve egy lépésszámláló, ami minden forduló után visszaáll a kiinduló pontra. A lényeg pedig az, hogy a négy forduló mindegyikében egyformán látja mindenki a 15 kártyát, illetve egy extra kártyán előkerülő szó alapján kell a saját tábláikon bejelölni azokat a lapokat, amik a játékos szerint ehhez kapcsolódnak. Itt jön képe a lépésszámláló, hiszen minden kép egy lépés, és aki a legmesszebb jut, az sötétségbe borul, avagy abban a fordulóban minden jól tippelt kártyánál 1 ponttal kevesebb üti a markát. Kivéve, ha többen “léptek annyit”, mert akkor ezzel sikerül semlegesíteni a negatív hatást.
Pontot pedig akkor szerzünk, ha az egyik választott lapunk másnál is megtalálható. Ha több személynél, akkor ezzel sima szikrát, avagy 2 pontot szereztünk, de ha csak egy másik játékosnál, akkor az már szuperszikra, ami 3 pont. Aztán a második, harmadik és negyedik fordulóban lecseréljük egy-egy sor kártyáit, valamint minden egyes fordulóban megváltozik a szó, ami alapján a kártyákat kiválasztjuk, így kellően sok lehetőséget kapunk, miközben a négy forduló pillanatok alatt lezajlik, és már jöhet is a végső értékelés/pontszámítás.
Megvan köztünk a szikra
A Dixit remek partijáték, nagyszerű látványvilággal, artdizájnnal, ami a kártyákon köszön vissza, miközben néha olyan alkotások elevenednek meg a szemünk előtt, mintha valami trip során festette volna le az alkotó a legvadabb elképzeléseit. A számos kiegészítő ezt még jobbá tette, hiszen még kevésbé megunható a felhozatal, ami alapján asszociálni kell. Más kérdés, hogy természetesen a társaság sem mindegy, elvégre egy intelligens, a popkultúrában is jártas csapattal megsokszorozódik az élvezet, pláne, ha nagyjából a korosztály is egyezik. Mindez pedig igazából a Stella esetében is igaz, egyetlen különbséggel: az előre meghatározott, ráadásul többnyire kifejezetten egyértelmű szavak és érzések hatására a csillagvadászat sokkal jobban nyit en bloc a tömegekre, nem állít falakat az egyéni gondolkodással és agyműködéssel, ami kizárólag a pontozásnál fejti ki hatását.
Más kérdés, hogy egy bizonyos eleme elég kíméletlen: ha ugyanis a felfedésnél (akkor egyesével vesszük sorra a választott lapokat) olyan képet mondunk, amit senki sem választott, akkor arra a fordulóra teljesen kiesünk, még akkor is, ha ez a legelőször bemondott lap, miközben mindenki megkapja a pontjait a mi többi képünkért is. Ez egy kicsit fura számomra egy ilyen jellegű játéknál, túl erősnek érzem a büntetés mértékét. Persze van rá megoldás, elvégre, ahogy a szabályfüzet is mondja, érdemes először azokat a kártyákat bemutatni, amik a legegyértelműbbek, így az esetek többségében ki lehet zárni a hibákat, de pont azért, amit az elején írtam, miszerint mindenkinek másképpen működik az agya, nos, belefuthatunk kellemetlen meglepetésekbe, amik egy ennyire könnyed és a szórakoztatásra összpontosító társasnál szerintem nem mutatnak túl jól. Ellentétben a Stellával, ami viszont szokás szerint varázslatos képekkel operál, nagyon jól működő inzertben tartja a minőségi elemeket, emellett 96 szókártyát tartalmaz, ami kábé a végtelenségig elég (a többség kétoldalú, sőt még mi magunk is kitalálhatunk és kitölthetünk egy-egy darabot). És ha ehhez hozzávesszük, hogy a Dixit-játékok kártyáit is nyugodtan belekeverhetjük a felhozatalba, akkor pláne megéri az árát. Nekem egy fokkal talán a Dixitnél is jobban tetszett, a társaságunk is nagyon élvezte, sőt kisgyerekkel is jól működik. Egy játék pedig olyan gyorsan lemegy, hogy már várjuk is a következő indítását. Dedukciós játékok kedvelőinek mindenképpen ajánlott, maximum a büntetés mértékét kell benne egy kicsit enyhíteni.
(A tesztpéldányt köszönjük partnerünknek, a Gémklubnak!)
