Birodalomépítést relatíve rövid játékidőbe és fogyasztható mértékű komplexitásba csomagolni nem új keletű dolog, ráadásul már elég sokszor jól is sült el. Ott van például a Birodalmi telepesek újragondolása, az Imperial Settlers: Empires of the North, amely egészen elegánsan oldotta meg ezt a feladatot, de a közelmúltban a Brazil birodalom is teljes áramvonalassággal mutatta be egy ország felfedezését és gazdagodását. Az Imperium: Ókori birodalmak ennél ugyanakkor sokkal tovább megy, hiszen az emberiség történelmének legjelentősebb népeit zsúfolja egyetlen dobozba, és adja azok irányítását a játékosok kezébe.
Imperium: Ókori birodalmak
- Hazai partner/kiadó: Gémklub
- Tarsasjatekok.com adatlap
- Típus: kompetitív
- Játékosok száma: 1-4
- Játékidő: átlagosan 60-120 perc
- Korcsoport: 14+
- Nehézség: 3,52/5
- Ajánlott fogyasztói ár: a kiadó honlapjáról rendelve 13 990 forint
A Nigel Buckle és Turczi Dávid jegyezte Imperium: Ókori birodalmak esetében ez olyan népeket jelent, mint például a rómaiak, a kelták, a görögök, a makedónok, a perzsák, karthágóiak, a vikingek, vagy épp a szkíták (és ez csak az érem egyik oldala: angol nyelven a Legends is elérhető, amely más történelmi népek mellett különlegesebb frakciókat is tartalmaz). Az elsődleges feladat átvezetni őket a barbárok idejéből a birodalmak korszakába, amihez kulturális fejlődést kell teljesíteni, tudományos áttöréseket kell elérni, emellett pedig nem árt új földeket meghódítani és építkezni sem – miközben természetesen a riválisok is ugyanezen dolgoznak. Az Imperium mindezt egy kártyacentrikus, pakliépítős játékként tálalja, ahol ez elsősorban kártyalapokkal és egy kis adag jelölővel elevenedik meg, központi vagy saját játéktábla nélkül, egy több, kisebb-nagyobb paklira osztott kártyarengeteg közepén. Az egyes népcsoportok közti különbség pedig drasztikus – az alkotók a teljes aszimmetria mellett kötelezték el magukat, ami nemcsak azt jelenti, hogy minden frakció egyedi paklival rendelkezik, de alapvetően a győzelem felé vezető optimális út esetében is lehetnek markáns különbségek. Egyedi tulajdonságaik és egyéb paramétereik okán használatuk nehézsége is eltér egymástól, így a komplexebb, különlegesebb nációk – mint például a görögök vagy a vikingek – bevetését érdemesebb inkább a későbbi játékokra tartogatni.
Az alapvető játékmenet és annak kerete azért a választott nemzettől függetlenül megegyezik: a készlet elsősorban egy úgynevezett kétoldalas hatalomkártyából, gyarapodáskártyákból, nemzetlapokból, fejlesztéslapokból áll, na meg egy húzópakliból. Kezdetben az egyik legfontosabb cél az, hogy sikerüljön játékba hozni a nemzetpakli kártyáit, hiszen amint ezek bekerülnek, a nemzet hátrahagyja barbár létét, és birodalommá válik (fontos azonban megjegyeznem, hogy ez csak általánosítás, hiszen a pontos ügymenet folyamatonként és népenként eltérhet!). Ezt követően már a fejlesztéskártyák kerülnek játékba, melyek költséggel is rendelkeznek (alapanyag és népesség adott kombinációja).
Maga a játék több fordulón át, egészen addig tart, míg vagy egy végső pontozás, vagy egy úgynevezett összeomlás be nem következik – utóbbi azonnal a meccs végét jelenti. Minden fordulóban három opció közül tudunk választani. Az aktiválás az akciók elvégzését jelenti: ehhez akciójelzőre van szükség, melyből alapból mindenki 3-at kap. Ennek felhasználásával lehet a kézben tartott kártyák közül egyet kijátszani (természetesen a saját játékterületre), majd végrehajtani annak hatását. A kártyák egy jelentős része ezt követően a dobópakliba kerül, de van olyan, amely egészen addig a játéktéren marad, míg azt a játékos vagy önként, vagy egy más lap hatására el nem távolítja onnan – akár végleg, akár csak a dobópakliba. A másik lehetőség az úgynevezett "Újítás", melynek során a kézben tartott összes kártyát a dobópakliba helyezzük, majd a piactéren egy úgynevezett áttörést kell végrehajtani, amely egy adott formátumú kártyaszerzést jelent. Az utolsó lehetőség a "Lázadás", ennek során tetszőleges számú Zavargáskártyát van lehetőségünk visszarakni a pakliba. Ezen mozzanatnak azért van jelentősége, mert minden, a játékosnál található zavargáslapka a pontszámításkor mínuszpontot hoz a konyhára – ha pedig a Lázadáslapok paklija esetleg kiürül, akkor bekövetkezik az Összeomlás, amely a játék azonnali, instant lezárást hozza maga után.
A fenti lehetőségek egyikének kiválasztását és végrehajtását követően a forduló véget ér, bekövetkezik a takarítás fázisa, és a következő játékos köre kezdődik. Adott időszakonként ezek közé beékelődik egy úgynevezett Napforduló is, melynek során a tényleges játéktérre kijátszott, "Napforduló" kulcsszóval ellátott kártyák hatásait kell végrehajtani. Ilyen és ehhez hasonló kulcsszavakból az Imperialban elképesztően sok van, a szabálykönyv vagy 6 oldalon bontja ki őket, memorizálásuk, helyes használatuk pedig időt vesz igénybe, méghozzá több okból is. Egyrészt, mert bizonyos kifejezések számos, pontosan meghatározott lépést és teendőt követelnek meg; másrészt, mert van egy-két olyan kifejezés, amely alapvetően ugyanannak a definíciója, csak a vele járó procedúra más. Harmadrészt pedig azért, mert az Imperial szabálykönyve finoman fogalmazva sem túl jó. A játékmenet bemutatását alig pár oldalra zsúfolja össze, egy kifejezetten egyszerű játék benyomását keltve, miközben messze ez az egyik legkomplexebb és legösszetettebb pakliépítős társas. A nemzetek teljes aszimmetriája, a nagy mennyiségű kártyalap, a hihetetlenül sok pontszerzési lehetőség, a láncba fűzhető kártyahatások, az adott korszakhoz kötött lapok és a gazdag piactér okán a tanulási görbe elsőre kifejezetten meredek, amit alapvetően a több játékalkalom, illetve az egyes népcsoportok hatékony használatának kiismerése képes enyhíteni. Egy segédkártya mindehhez hatalmas segítség lett volna, de egy jobb ikonográfia, illetve egy elszeparált játéktereket ábrázoló playmat is sokat tudna javítani a szabályrendszer megértésében és gyakorlati alkalmazásában.
Pedig a játék tálalása nagyon is tetszetős: a kártyalapok alapvetően letisztultak (bár jó lett volna az egyes hatásokat kiemelni, és jobban elválasztani egymástól, hiszen ezek teljes egészében szövegesek), és valami egészen frenetikusan néznek ki, ami annyira nem meglepő, ha tudjuk, hogy az illusztrációkért Mihajlo "The Mico" Dimitrievski felelt – őt a hazai közönség elsősorban a Nyugati-királyság-sorozat epizódjairól ismerheti. Mico minden népnek nagyon karakteres ábrákat álmodott meg, a kártyalapok egy részén pedig a történelem ikonikus szereplői és pillanatai köszönnek vissza régi ismerősként, ezzel is segítve a beleélést.
Van mibe: az Imperial: Ókori birodalmak egy egészen lebilincselő, játékról játékra élvezetesebb, kifejezetten összetett pakliépítős stratégia, amely úgy aknázza ki a történelmi témát, hogy messziről elkerüli a száraz tálalást. Lendületesnek éppenséggel nem nevezhető, hiszen egy nehezen tanulható, lassan beinduló darabról beszélünk, de szerencsére meghálálja a beléfektetett időt. Letenni egyhamar nem fogjuk – főleg, ha a Gémklub idővel nem csupán a fájdalmasan hiányzó társepizódját hozza el a hazai közönségnek, de a hamarosan érkező harmadik felvonást is!
(A játékot partnerünk, a Gémklub biztosította – köszönjük!)
