Az esztendő végére igazi különlegességgel érkezett a Gémklub, méghozzá a brazil MeepleBR játékával, ami Ricardo Amaral első fejlesztése, és a játékosokat egyből a Holdra küldi vele. Bár a sci-fi és űr téma alapvetően nem az én asztalom, valahogy mind a leírás, mind a látványvilág megfogott, ráadásul a talált infók alapján egy egészen gondolkodós, komoly stratégiát igénylő társas képe kezdett felsejleni előttem. Mikor szóba került a játék, a Gémklub-os kolléga azt is elmesélte, hogy egy üzleti úton sikerült találkozni a brazil kiadóval, így jött képbe mind a Brazil birodalom, mind a Luna Maris, mind pedig a Papírkazamaták (erről majd máskor, esélyesen januárban), és amikor szerettem volna komolyabban utánanézni a holdutazásnak, akkor lepődtem meg leginkább, mivel angol nyelven elég kevés szabálymagyarázatot találtam, avagy születési helyén túl nem annyira ismert játékról beszélünk. Egy rejtett gyöngyszem lenne? Merült fel a kérdés bennem, és igyekeztem gyorsan utánajárni a válasznak, hogy ha az, akkor mielőbb beszámolhassak róla.
Luna Maris
- Hazai partner/kiadó: Gémklub
- Tarsasjatekok.com adatlap
- Típus: kompetitív
- Játékosok száma: 1-4
- Játékidő: átlagosan 30-120 perc
- Korcsoport: 14+
- Nehézség: 3,5/5
- Ajánlott fogyasztói ár: a kiadó honlapjáról rendelve 19 990 forint
A társasjáték története szerint az emberiség magas technikai szintjének hála robbanásszerű fejlődés következett be az űrkutatásban, ahogy pedig elkezdtünk a csillagos ég felé tekintgetni, adta magát, hogy ugyan, meg kéne már zabolázni azt a Holdat is, ha már egyszer itt van a közelben. Így aztán sikerült tudósokat kiküldeni, akik élhető kolóniát rendeznek be, miközben megszerzik a bolygó fontos nyersanyagait, ám ehhez egy vezetőre van szükség, egy koordinátorra, aki irányítja és egységben tartja a csapatot. A misszió ugyanis nem könnyű, számos nehézséggel kell szembenézni. És bizony, amelyik koordinátor, avagy játékos a legjobbnak bizonyul, annak a tervezése és programja lesz a kézenfekvő és általánosan is alkalmazható módszertan, ami aztán a többi planéta és kolónia esetében is bevethető.
A Hold, a Hold, a Hold…
A felkészülés során először a játéktáblát tesszük az asztalra, majd a számos jelölőt helyezzük a helyére, méghozzá több sávon is, elvégre a számsávon (győzelmi pontok) felül a körsorrend, a CO2, a fenntarthatóság-kutatás és a kitermelés is megkapja a maga korongjait. Véletlenszerűen kiteszünk 5 fejlesztett modult a tábla fölé, a tábla mellé a nyersanyagokat, majd a tábla alá, a jelölt helyekre megy a 2-es szintű tudósok paklija, illetve az élelmezési pakli, mindkét esetben három lappal, ami az aktuálisan elérhető helyekre kerül. Van még egy tartalék raktárkészlete mindenkinek (egy energia, egy vas, egy víz), plusz egy szondát is kiküldenek a játékosok, majd elveszik a saját színben lévő 1-es fejlettségű tudóscsapat-paklijukat, rendezik a saját táblájukat, és kezdődhet a versengés a nagyvállalatok kegyeiért.
A játék öt fordulón át zajlik, és minden egyes forduló addig tart, míg minden játékos be nem fejezte minden egyes elérhető akcióját, avagy el nem fogyott az oxigénje, vagy nem passzolt. Amikor valaki passzol, átkerül a következő forduló-sávba (ha az ott foglalt helyen van jutalom, azt begyűjti), majd megvárja, hogy mindenki végezzen, és kezdődhessen a következő forduló. A mechanika közben a következő: amikor valaki sorra kerül, kijátszik egy tudós-kártyát, majd egy modulra lép, aminek akcióját kihasználja; vagy megeteti a tudósait. Ha modul akcióját alkalmazzuk, akkor mindenképpen minimum egy oxigén-egységet költünk, hiszen minden mozgás megerőltető, gyorsan fogy a levegő. Ha több modul között haladunk át, annyi oxigént fogyasztunk, ahány folyosón átmentünk. Ha már valaki áll az adott modulnál és az aktiválva van, csak simán élünk a modul adta lehetőséggel/lehetőségekkel, a másik játékos pedig kap egy győzelmi pontot. Ha azonban senki nincs ott, mi kapcsoljuk be a rendszert, amiért egy energiát el kell költeni – ezután ott maradunk a következő körünkig, szóval, ha valaki pont oda jön, használja a modult, már mi kapjuk a győzelmi pontot. És még egy fontos dolog: ahhoz, hogy egy modult használhassunk, olyan tudóst kell kijátszanunk, amelyiknek a lapján szerepel az adott modul ikonja.
Szóval a saját körünkben bevetjük egy tudósunkat, majd annyit mozgunk, hogy elérjük a kinézett modult, és használjuk az akcióját. Sőt, ha kettes szintű tudósunk van, az nemcsak több modult, avagy technológiát ismer, de egymás után akár kettőbe is ellátogathatunk, amennyiben jártassága van. Persze ennek akkor van leginkább értelme, ha egymás melletti modulokról van szó, amik jó kombinációt jelentenek, mert azért a levegő véges, avagy köreink száma is. Emellett emelkedhet stressz-szintünk, hiszen a szondák kihelyezése nem egyszerű dolog, közben kockáztatjuk az életünket, ha pedig nő a stressz, kevesebb oxigént tudunk fogyasztani. A kijátszott tudósok ráadásul az asztalon maradnak, egészen addig, míg egy kis élelemmel (mindenféle zöldség, mert a Holdon nincs megdönci) meg nem etetjük őket, avagy amekkora a lap tápértéke, annyi tudóst vehetünk vissza a kezünkbe. És bizony még az etetéssel is vigyáznunk kell, mert ami étel kárba vész (6-os kártyával 3 1-es tudóst veszünk fel, avagy 3 a retek fele megy a kukába), az szemétté alakul, márpedig a szemetet hosszabb távon nem érdemes gyűjteni.
És ezen a ponton alakulnak ki a játék fantasztikus kapcsolódási pontjai. Mert az embereket etetni kell, a fel nem használt ételből szemét lesz, sőt a nyersanyagokat is egy sávon gyűjtjük, és bizony egy idő után a titán és a vas is lecsúszik, szemét lesz belőle. Viszont, ha kellően fejlesztjük a fenntarthatóságunkat, akkor a szemetet vízzé, vassá és energiává is átalakíthatjuk. Egyébként pedig nagyjából a szokásos lehetőségeink vannak: szondákat küldünk ki, a szondákkal bányászunk, fejlesztjük egy sávunkat, kitermelünk, energiát gyűjtünk, tudósokat fogadunk fel, élelmet szerzünk, megrendeléseket teljesítünk, csökkentjük a stresszt és a többi. Egy-egy akcióval már játék alatt győzelmi pontokat szerezhetünk (különböző fejlesztések, szondák, megrendelések teljesítése és a többi), végül az ötödik forduló, egyben pedig a játék végén további pontokat zsebelhetünk be, és természetesen az lesz a nyertes, avagy a hónap dolgozója, aki a legjobb eredményeket érte el.
… sápadtan vigasztal
Nos, én elsőre szenvedtem, mint a kutya, nagyon el lettem verve, ez azonban nem a játék hibája, inkább csak egyszerűen rosszul álltam neki, nagyon sokat mozogtam, nem gondoltam át eléggé a következő lépéseimet. Mert itt aztán mindenre kell figyelni: első körben, mielőtt egyáltalán elindulnánk, meg kell nézni, hogy milyen kártya van még a kezünkben, milyen modult aktiválhatunk. Ha nincs megfelelő kártyánk, akkor van-e étel, amivel megetethetjük eldobott tudósainkat? Ha tudunk elérhető modult aktiválni, van-e elég oxigénünk, van-e energiánk, ha nincs ott senki? Ha valamilyen nyersanyag-átalakítást végeznénk vagy megrendelést teljesítenénk, van-e megfelelő nyersanyagunk, ha pedig nincs, tudunk-e időben és megfelelő kártyával/eszközzel szerezni, hogy a megrendelésre is rámehessünk? Mennyi van még a következő fordulóig, mennyire fontos a bónusz, amit általában az első két passzoló játékos gyűjt be? Rengeteg kérdés és feltétel van minden mozgás esetében, és ha kicsit is elszámoljuk magunkat, akkor bizony semmiből nem elég, mindig fogytán vagyunk valaminek, csak kergetjük a többieket. Szóval oda kell figyelni, ezzel együtt pedig könnyű analízis-paralízisbe esni.
A Luna Maris nem egyszerű játék, igazi túlélőkaland, aminél, ha nem vigyázunk, könnyű zsákutcába kerülni, viszont ha odafigyelünk, felfedezzük rétegeit, akkor nagyon adja magát a kombinációs rendszer, amivel dolgozik. Az interaktivitás a játékosok között kimerül annyiban, hogy egymás elől kártyákat, megrendeléseket, bónuszokat, fejlesztést és azért jutalmat vihetünk el, illetve a modulok bekapcsolásánál egymásra is hagyatkozhatunk, de ezen kívül mindenki a saját csapatának menedzselésével foglalkozik, és próbálja gyűjteni azt, amire leginkább szüksége van. Elképesztően jól összerakott, elég mély euró, ami témája ellenére, Diego Sá illusztrációinak köszönhetően kimondottan stílusos (szerintem látványos is, de ezzel nem mindenki ért egyet, hiszen ízlések és pofonok), legyen szó a mindenféle kis aprósággal teli játéktábláról, a tudósokról és ételekről, vagy éppen a tabletekről, amiket a játékostáblák szimbolizálnak. Az év egyik nagyon kellemes meglepetése, ami igényel némi felkészülést, emellett komoly figyelmet, viszont a jól strukturált szabályfüzet bújása után, a Gémklub remek szabálymagyarázó videójának köszönhetően már nem kell az angol nyelvű videókra vadászni. Maximum oxigénre, mert abból mindig kevesebb van az űrben, mint amire szükségünk lenne, stresszből és sikolyból viszont annál több.
(A tesztpéldányt köszönjük partnerünknek, a Gémklubnak!)
