Van abban valami egészen érdekes, hogy az elmúlt évek során milyen sok (és milyen jó!) imitátor érkezett. Az Alien-formulát tökéletesítő Nemesis köröket ver gyakorlatilag bármely, az Aliens-franchise jogait hivatalosan is birtokló adaptációra, az A War of Whispers jobban meg tudta ragadni a Trónok Harca világának ármánykodását, mint az amúgy egészen kiváló, hivatalos társas verzió, az Obsession egy kis tematizálással a Downton Abbey társjátéka is lehetne, a Walking Dead túlélőinek konfliktusait pedig kiválóan imitálta a Holtak tele. Ebbe a gondolatmenetbe kiválóan beleillik az a Jurassic Park-franchise is, amely számos, jobbára nem túl jó társasjátékos adaptációt kapott már az évek során. A legjobb feldolgozása éppen ezért az eredetileg 2017-ben megjelent Dinosaur Island, amely papíron amúgy egyáltalán nem kötődik a több generáció gyerekkorát meghatározó filmsorozathoz.
Dinosaur Island
- Hazai Partner: Gamerna
- Kiadó: Pandasaurus Games
- Tarsasjatekok.com adatlap
- Típus: kompetitív
- Játékosok száma: 1-4 fő
- Játékidő: átlagosan 90-120 perc
- Korcsoport: 8+
- Nehézség: 3,03/5
- Ajánlott fogyasztói ár: a Gamerna webshopjában 22 990 forinttól kapható
Pedig már a leírás egyértelművé teszi, hogy egy és ugyanazon témáról van szó, hiszen ebben a stratégiában is egy park menedzselésének feladatát kapjuk meg: a cél az, hogy dinoszaurusz DNS-ek megszerzésével és a kihalt fajok feltámasztásával emeljük a kezdetben szinte teljesen üres park fényét. Ha pedig ez megvan, újabb és újabb dinoszauruszokkal, valamint különféle attrakciókkal kell bevonzanunk az őslényekre vágyó látogatókat. Az így szerzett bevétel aztán további dínókra, parkbővítésekre és egyebekre fordítható, egészen addig, míg a játék végét ki nem váltják a teljesített célok, ezzel pedig eldől, melyik fél volt a legsikeresebb parkmenedzser.
Ehhez minden játékos megkapja a legfontosabb eszközöket: első körben egy dínóketrecet és egy egyetlen attrakciót tartalmazó, amúgy csupasz parkot, egy olyan vállalattáblát, ahol az események zöme zajlik, na meg persze azokat a munkásokat és tudósokat, akik az eltervezett stratégia kivitelezésén fáradoznak. Feladatuk van bőven, hiszen minden egyes forduló több fázisra oszlik. Az első a kutatásé, melynek során a rendelkezésre álló három tudóssal kell megkísérelni DNS-mintákat szerezni, a DNS-tároló méretét növelni vagy épp dínóreceptet szerezni. A folyamatot azonban nem tudjuk előre megtervezni, mivel a DNS-ek elsődleges forrását a különleges kockák jelentik: a rajtuk található ikonok döntenek a megszerezhető javakról, a megszerzésükhöz használt tudós ereje pedig a ténylegesen betakarítandó mennyiségről.
A második fázis a piacozásé, ekkor a rendelkezésre álló vagyonból tudunk specialistát (passzív extrát biztosító karakterek) felbérelni, attrakciót építeni, új épületekkel (és ezáltal új akcióhelyekkel) bővíteni a laboratóriumot, illetve DNS-mintákat vásárolni. A harmadik fázis a munkásoké, ekkor mindenki úgy és oda rakja munkásait (persze a saját játékostábláján), ahova csak szeretné. Az említett játékostáblák erre alapból számos lehetőséget kínálnak, de a piacozással továbbiakat is szerezhetünk. Ennek révén vagyunk képesek létrehozni a dínókat (felhasználva a hatfajta DNS-mintát), de nem árt vigyázni, ugyanis minden egyes őshüllő növeli a veszély szintjét a parkban – ha pedig ez magasabb, mint az adott park biztonsági szintje, annak bizony a látogatók isszák meg a levét. Vagy épp a dínók, mivel ők azok, akik a ketrecből kiszabadulva felfalnak egy adott számú látogatót.
Hiszen a negyedik, tehát a parkfázis során érkeznek meg a látogatók, hogy betöltsék a látványosságok és ketrecek körüli üres helyeket. A látogatók száma fordulóról fordulóra változik, méghozzá annak fényében, hogy a játékos parkja mekkora izgalmi faktorral bír: ez értelemszerűen dínók létrehozásával és attrakciók lerakásával növelhető, csakhogy ez sem teljesen tervezhető, mert a látogatókat vakon kell kihúzni egy zsákból, melyben huligánok is lehetnek. Ők azok a nem fizető vendégek, akik nem termelnek bevételt, és még a dínók sem falják fel őket (milyen kis válogatósak, nemde?), cserébe viszont feltöltik az üres helyeket, csökkentve a potenciálisan megszerezhető bevételt és győzelmi pontokat.
Mindez egészen addig zajlik, míg már csak egyetlen olyan objektíva kártya marad az asztalon, melyet egy játékos sem teljesített: ezt követően jön az értékelés, melynek során mind a lerakott attrakciók, mind a dínókkal rendelkező ketrecek, mind pedig a teljesített feladatok pontot hozhatnak (az üres ketrecek viszont pontveszteséget), így hamar kiderül, hogy ki volt a legsikeresebb, legrátermettebb menedzser.
A Dinosaur Island mindezt rendkívül közérthető, gyorsan tanulható, a közepes nehézségi szintet alulról nyaldosó szabályrendszerrel tálalja, egy alapvetően gördülékeny, pontvadászós játékmenettel, ahol még épp elfogadható szinten van jelen a szerencsefaktor – pont annyira, hogy ne tudjunk aktívan előre tervezni. A rendkívül rosszul megszerkesztett és a teljes mértékben használhatatlan inzertjétől, a komponensek méretéhez egyáltalán nem hozzáigazított dobozától függetlenül egy lebilincselő, addiktív, rendkívül szórakoztató Jurassic Park-élményt kínál az alkotás, amely dinamikusan skálázható játékidővel, gördülékeny játékmenettel hálálja meg a belé fektetett időt és bizalmat. Nem csoda, hogy a megjelenése után nemcsak finomhangolt újrakiadást és kiegészítőt kapott, de a Dinosaur World képében egy remekül sikerült folytatást is – ez azonban mit sem von le az eredeti értékéből, amely mind a mai napig megállja a helyét.
(A játékot partnerünk, a Gamerna biztosította – köszönjük! A Dinosaur Island közepesen nyelvfüggő, rajongói fordításról nincs tudomásunk.)
