Az ember furcsa egy állat. Bár írásos emlékeink előtti időkből csak régészeti leletek maradtak ránk, és csupán a rájuk épített elméletekre támaszkodhatunk, nincs okunk feltételezni, hogy az emberiség valaha is pacifista lett volna. Valószínű, hogy őseink a „mi” és a „miénk” fogalmainak megszületése óta előszeretettel gyepálták egymást, vélt vagy valós sérelmekért, területért, túlélésért. Visszaolvasva az amúgy könnyed, családi mókának számító Stone Daze társasjátékhoz elég komorra sikerült a felütés, de valahol mégiscsak erre épít – a Fekete Víz és az Arany Lélek klánok kinézték maguknak egymás területét, és nem restek ütőfegyvert ragadni és hajigálni a megszerzése érdekében.
Stone Daze
- Hazai partner: Gamerna
- Kiadó: Tyto Games
- Tarsasjatekok.com adatlap
- Típus: kooperatív/kompetitív
- Játékosok száma: 2-4 fő
- Játékidő: 45-60 perc
- Korcsoport: 10+
- Nehézség: 2,0/5
- Ajánlott fogyasztói ár: a Gamernánál 12 990 Ft
A Stone Daze előkészületeiben mindkét (vagy fél-kooperatív módban mind a négy) játékos aktívan részt vesz, a klán és tartozékainak kiosztása után ugyanis felváltva építjük fel a területet. Egy-egy mocsár, néhány nagyobb és több kisebb szikla elszórása után a nyolc-nyolc törzsi tag (igen, a mamut is teljes értékű családtag) is felkerül a táblára, és indulhat is a harc. Vagy inkább a harccal kevert versenyfutás, a győzelemhez ugyanis a négyzethálósan osztott táblán elegendő egyetlen törzstagnak eljutnia az ellenfél leghátsó sorába. Persze ezt mondani könnyű, kivitelezni már jóval trükkösebb feladat…
Derült égből bunkócsapás
Minden körben minden törzstag egyetlen lépést tehet, vagy kilencven fokban elfordulhat, ezt a mágneses parancslapkájukon jelöljük a fém jelölővel; ezen felül az egész játékra összesen hét extra akcióból gazdálkodhatunk, melyekkel a tagok különleges képességeinek egyikét aktiválhatjuk, szintén mindegyiket csak egyszer. Akad extra lépés, gyógyítás, sőt még egy repülő ősgyíkról is bombázhatjuk a terepet. Mindezt előre, szimultán elvégezzük, majd még mielőtt a mozgásra kerül sor, emberkéink aktuális helyzetét figyelembe véve elvégezzük a bunkódobálást is. Csak ezután kerül sor az esetlegesen kiválasztott különleges akciókra, végül a már megtervezett mozgásra. Ha egy emberkénk ez utóbbi végén van olyan peches, hogy egy megdobott mezőre lépett, akkor egy sérülést szenved el, a második találattal pedig végleg kiesik a kőkori területvitából.
Magyarán előre meg kell sejtenünk, hogy ellenfelünk milyen mozgást próbál végrehajtani, lehetőleg megtorpedózva a megfelelő mezőt, miközben mi magunk igyekszünk elkerülni a felénk záporozó csapásokat. Eközben a sziklák mögé behúzódva védettek vagyunk az átellenes irányú támadásoktól – de ezzel persze a saját dobóterületünket is lekorlátozzuk. Végül a különleges akciók időzítése és megfelelő pillanatban elsütése is kulcsfontosságú lehet a győzelmi esélyek átbillentésében.
Ami roppant kiemelkedő a Stone Daze-ben, az a komponensek anyaga és minősége, de ez nem is csoda, hiszen Kickstartert megjárt projektről van szó. Roppant kevés kartonelemet kapunk, minden egyéb lézervágott vagy megművelt fa, fém és mágneses lemez; a törzstagok parancslapkái mágnesesek, így azokon a kis csavaralátétek (legalábbis nekem annak tűnnek a „gyűrűk”) könnyedén megállnak. Ennek ötletessége akkor válik nyilvánvalóvá, mikor a lapkákat a neki szánt sínbe helyezzük, melyet aztán megbillentve könnyedén fel tudjuk fedni a lépéseinket anélkül, hogy bármit is forgatni, kivenni vagy igazgatni kellene. A lézervágott tereptárgyak és figurák vastagok, jópofa illusztrációval nyomtatottak – utóbbiak ugyan elég eltérőek, mégis gyakran zavarban voltam, hogy most melyik szaki melyik.
Maga a játék roppant egyszerű alapokon nyugszik, ám szabálykönyve finoman fogalmazva is pongyola, bizonyos eseteket nem tisztáz, sőt akad, amit nem is tárgyal, így első nekifutásra legalább három házszabályt kellett hoznunk. Például a tűzről nem mondja el, hogy miként hat az amúgy spéci mamutra, akit leteríteni elvileg csak két másik módon lehet. A szabály szoros értelmezése kimondatlanul hagyja ezt, ami viszont szembe menne a józan ésszel, így mi a nem tűzálló mamut mellett döntöttünk. De szintén nem fejti ki, hogy az ellenséges mocsár átkelését lehetővé tevő építés a mozgást kiváltja vagy kiegészíti-e. Vagy lehetséges-e egyáltalán, hogy két baráti (vagy akár ellenséges) törzstag „helyet cseréljen”, mert elvileg egy mezőt csak egy ember foglalhat el, így a szabály értelmében kölcsönösen blokkolják egymást. És ez csak pár olyan példa volt, ami rögtön elsőre előjött, de akadtak még kisebb fennakadások, melyeknél a szabályt illetően magunknak kellett határozni. A füzet szövegrészének felépítése ugyancsak furcsa, egyből ismertnek vesz fogalmakat, melyeket csak később mond el – egyetlen mentsvára, hogy amúgy roppant egyszerű koncepciókkal dolgozik, így némi társasjátékos tapasztalattal minden „feldolgozható”, de első játéknak valószínűleg nem túl pozitív élmény.
És ez azért is baj, mert amúgy a taktikai-stratégiai játékok világába bevezetőnek kifejezetten kiváló, témaválasztása és annak tálalása, szabályainak egyszerűsége (de a szabálykönyv miatt sajnos nem egyértelműsége) miatt is. Ha sikerül rugalmasan hozzáállni és túllépni a szabályzat hiányosságain, akkor taktikai lehetőségeinkben itt-ott még meglepő mélységet is felfedezhetünk. Családi mókának, taktikai játékokkal való ismerkedésnek tökéletes választás, már csak a jópofa komponensek miatt is.
(A tesztpéldányt köszönjük partnerünknek, a Gamernának! Maga a játék nyelvfüggetlen, szabályainak megértéséhez azonban angol nyelvtudás szükséges, rajongó fordításról nincs tudomásunk.)
