Az Agricola és az A Feast for Odin kellően népszerű alkotójának sem kell az új ötletekért a szomszédba mennie, ha egy-egy gamerebb társasjáték mellett valami családi darabra vetemedne, és bizony a Patchwork után számos izgalmas cím került már tőle az asztalra, így például csak az utóbbi néhány évben olyan játékokat kaptunk, mint a New York Zoo vagy a nagyszerű Nova Luna. Utóbbi után pláne nagy kérdés volt, hogy a Tetris-elemeket végre hátrahagyva mi lesz a következő állomás, na, nem mintha a Patchwork-vonallal nagy baj lett volna, sőt, csak éppen a foltoktól az állatkertig vezető úton már annyi poliominó került a lábunk elé, hogy megbotlottunk a halomban, így jólesett végre valami új íz és irány. Nos, a Compaya által idehaza is igen gyorsan napvilágra került Framework: Egy keret a világ! sem tér vissza a tetrisezéshez, sőt számos rosenbergi elemet elhagy, hogy a színtiszta építés kerüljön a középpontba.
Framework: Egy keret a világ! (Framework)
- Hazai kiadó: Compaya
- Tarsasjatekok.com adatlap
- Típus: kompetitív
- Játékosok száma: 1-4 fő
- Játékidő: átlagosan 30 perc
- Korcsoport: 8+
- Nehézség: 2/5
- Ajánlott fogyasztói ár: 10 990 forint
Nagyjából a Nova Luna méretét kapjuk, már ami a dobozt illeti, de ezúttal tényleg semmilyen “felesleges” elemet nem találunk a fedél alatt. Mármint, ha bárkinek is felesleges lett volna az a gyönyörű holdkerék és holdjelző, ami az asztalképnek semmiképpen sem ártott, de még a játékmenetnek sem. Ezúttal ugyanis simán körök vannak, a játékosok sorrendje nem változik a lelépett mezők/időmennyiség számától és mértékétől, így amire összesen szükségünk van: 120 keretlapka, mindez egy húzózsákban, valamint játékosonként 22, saját színnel ellátott jelölő. A setup ennek köszönhetően 1-2 perc, amíg kiválogatjuk a jelölőket, de ha ezek eleve külön vannak tárolva, akkor maximum 20-30 másodperc, amíg kivesszük a teli zsákot, lerakjuk a jelölőket és kezdőjátékost választunk. A világ leggyorsabb felkészülése? Az biztos, hogy az élmezőnyben van.
Lapkalerakás
Amit kicsit sajnálok: a Framework meg sem próbál valami keretet adni (...ha már) a játéknak, mint a Nova Luna vagy bármelyik korábbi sorstárs esetében, így semmit nem tudunk a játékmenet hátteréről, csak annyit, hogy nekünk most a lapkákat kell lerakni, úgy, hogy az számunkra jó legyen. Kár, mert mindig szeretem elolvasni, honnan indulunk ki, mi a sztori, és ez bizony egy absztrakt stratégiánál is jólesik. Szóval a “mesélő” ezúttal munka nélkül marad, aki pedig a kezdőjátékos, az húz a zsákból annyi + 1 lapkát, ahány játékos van az asztalnál, majd egyet elvesz és maga elé helyezi. Ezután sorban mindenki más is választ magának egyet, hogy végül az utolsót ismét a kezdőjátékos vegye el. Ezután a zsákot tovább adja a következő játékosnak, akivel ugyanez a procedúra lezajlik és így tovább.
Itt a lapkalehelyezés a lényeg, ahogy a doboz hátoldalán is jelezve van, avagy egymással párhuzamosan lehet egymás mellé rakosgatni a lapkákat, amiken minden esetben van legalább egy feladat, avagy egy színnel körbezárt szám, vagy keret, avagy valamilyen színű fa-, tégla- vagy más anyagból készített, négyzet-alakú minta. És bár a látvány kicsit eltér, a feladat azonban lényegében ugyanaz, mint a Nova Luna esetében, avagy a körben lévő feladatokat a lapka szomszédságába letett többi lapkával teljesíthetjük, méghozzá egy folytonosság mellett, avagy, ha a feladat 6, 9 és 12 arany keret begyűjtése, akkor emellé a lapka mellé akár négy irányba is mehetnek arany keretes lapkák, ha pedig az egyikhez egy vagy több további is csatlakozik, akkor azok is mind beleszámítanak a végeredménybe. Ami még egy kicsit megvariálja a dolgot: vannak hibrid feladatok, amiket több színnel is meg lehet oldani, típustól függően, szabadon kombinálva vagy csak egyet választva a lehetőségek közül. És természetesen, ha egy feladatot teljesítünk, a 22 jelölőnk egyikét rátesszük a körre, aki pedig a legutolsó jelölőjét is lerakta, az megnyerte a játékot.
Csupaszon
A Nova Luna bemutatójánál azt írtam, hogy “valahol zseniális, hogy a meglévő alapötleteket hogyan sikerül újra és újra friss élménybe csomagolva eladni, aminek a Nova Luna kiváló példája”. És a helyzet az, hogy a Framework esetében ez éppen úgy igaz, sőt talán még jobban (pláne, hogy ez a Nova Luna és Sagani utódja, egyben pedig mind a Corné van Moorsel-féle Habitatsból születtek). Maga a Nova Luna és a Framework alig különbözik egymástól, ami különbség van, az meg többnyire abból ered, hogy a megszokott Rosenberg-sallangokat a mester szépen lenyesegette, meghagyva a NL alapjait, amiket kicsit kibővített, például a hibrid megoldással. Nincs egymás nyomában loholás és időmennyiség-beáldozás, nincs nyereség, nincs semmi a korábbi két-/négyszemélyes és családi játékokból, csak a tiszta és érintetlen építkezés és kombinálás marad, aminek igazi szépsége viszont ezúttal tényleg a kombinációk felépítésében rejlik. Merthogy itt például felépítünk egy fa- és arany-nagyhatalmat, aztán ahogy elkezdenek gyűlni a keretek, amikhez az újabb normál és hibrid feladatokat kapcsoljuk, utóbbiak közül egyre többet tudunk teljesíteni, különösebb megerőltetés nélkül. Éppen ezért nagyon számít, hova rakosgatjuk a lapkákat, milyen módon és irányban építünk. Nincs korlátozó szabály, bármit lerakhatunk bárhova, a lényeg az, hogy utána lassan, de biztosan szabaduljunk meg a jelölőinktől. De az sem baj, ha ez sem sikerül, mert ha az utolsó lapkát is kihúzzuk a zsákból, majd lehelyezzük valahova, akkor automatikusan beindul a végjáték, és végül, akinek a legkevesebb jelzője marad, az nyeri meg a játékot.
Bár az elképzelés nagyon szimplának tűnik, a analízis-paralízis itt is képes rajta ütni az emberen, pláne, amikor már kezdenek keményen beindulni a dolgok, fogynak a jelzők, a játékos meg vakarja a fejét, hogy a rendelkezésre álló készletből mivel és hogy jön ki a legjobban. És bizony a bővülő saját játékterület sem egyszerűsíti a dolgot, ráadásul könnyű benézni valamit és olyan helyre tenni egy-egy lapkát, ahol aztán soha az életben nem profitálunk belőle. De ez is a Framework sajátos szépségét jelenti, amely többen játszva látszólag nagyobb szabadságot és választékot kínál, de igazából jobban meg is szívhatjuk, sokkal jobban mások döntésére vagyunk szorulva, ha nem a saját körünkben várakozunk a lehetőségre. De ettől is csak még izgalmasabb, hogy mit hozunk ki az egészből. Éppen úgy, ahogy a szóló mód során, ahol kapunk egy kétlapkányi raktárhelyet, és miközben sorban, egyesével húzunk lapkákat a zsákból, majd tesszük le azokat a keret-készletünkbe, ha valamit még nagyon nem akarunk felhasználni, azt a már említett raktárba tehetjük. De ugye csak két hely van, szóval jól meg kell gondolni, mit tartalékolunk és miért. És ez a gondolkodós játékmenet az, ami miatt a Framework: Egy keret a világ! is tökéletesen működik. Imádnivaló, ahogy elkezdünk építkezni, rettegve lessük, mit vesz el a másik, hova tudunk valamit lerakni és mivel tudunk feladatot teljesíteni. Jól felépített, izgalmas absztrakt stratégia szólóban, párosban vagy többen, a kőkemény magig lecsupaszítva, ami miatt lehet, hogy nem lesz akkora kedvenc, mint a gyönyörű Nova Luna, de simán kihívója lehet annak is, sőt akár mellette is megfér a polcon. Az anyagminőség semmi extra, szimplán rendben van, az asztalkép pedig még így is, ebben a formában is mutatós, az egyedi húzózsákkal együtt. Ajánlott, nemcsak Rosenberg-rajongóknak.
(A tesztpéldányt köszönjük partnerünknek, a Compaya-nak!)
