A Westwood 1995-ben, akkori pályafutása csúcsán járt, a játékosok imádták a Command & Conquert, amely az akkoriban megszülető valós idejű stratégiai műfaj egyik ikonja lett, tibériummezőket járó harvestereivel, a könyörtelen NOD és a jólfésült GDI futurisztikus párbajával, meg persze a béna, egészképernyős videóival. A korábbi évfordulós anyagban már végigvettük a Westwood életútját, úgyhogy most egyből ugrunk a C&C megjelenését követő zajos sikerhez, ami alaposan felpörgette a tartalomgyártást. Viharos gyorsasággal készült el az első küldetéslemez, 15 egyjátékos, és 10 multis pályával, Covert Operation címen, sőt a csapat nagy része már a folytatáson dolgozott, a Tiberian Sunon, amikor elindultak a Red Alert munkálatai.
A Red Alert fejlesztése 1995 decemberében kezdődött, és Észak-Amerikában, 1996. november 22-én, már meg is jelent a játé, tehát rekordidő – mindössze 11 hónap – alatt sikerült egy sikeres sorozatból gyakorlatilag kettőt csinálni! A születés körülményeire Joe Bostic, az egyik vezető programozó úgy emlékszik, hogy eredetileg csak egy átlagos kiegészítőnek indult a C&C-hez, amibe különböző (őrült) ötleteket lehetett volna pakolni, csak túlságosan elszaladt velük a ló, és végül a sok jó ötlet nem fért bele egy kiegészítő lemezbe, így aztán önálló játékot faragtak belőle. Az mindenesetre biztos, hogy a tervezési fázisban még egyfajta előzmény szerepet betöltő bővítményben gondolkodtak, tehát ez lett volna a C&C ”Zero”, egy olyan bevezető epizód, amely megmagyarázza az alapjátékhoz vezető technikai fejlődést, és a sztori előzményeit.
A történet egy elég meglepő csavarral indult, mely szerint 1946-ban, a 2. világháború után, Albert Einstein megoldotta az időutazást, majd rögtön vissza is ugrott a múltba, méghozzá az 1924-es Landsbergbe, ahol a müncheni sörpuccs után raboskodó Hitler épp visszanyeri a szabadságát. Egyetlen érintéssel (kézfogással) sikerül kitörölnie a náci vezért a tér-idő kontíniumból, és ezzel létrejön egy alternatív idősík, ahol sosem zajlott le az általunk ismert második világháború, ugyanakkor Sztálin zavartalanul építhette a birodalmát. A diktátor globális szovjet hatalomról szőtt álmai persze elkerülhetetlenné tették az összecsapást a nyugattal, és ez a konfliktus képezi a Red Alert alapját. Az élőszereplős, full képernyős videóbetétek megmaradtak, sőt történt egy komolyabb előrelépés is, mert ezúttal már nem (csak) a lasszóval összefogdosott stábtagok játszották a főbb szerepeket, hanem valódi színészek. Persze komolyan jegyzett előadót csak nagyítóval találni az egész stábban, lásd John Milfordot (Einstein szerepében) és Arthur Robertst (mint szövetséges tábornok), de egyébként, ahogy a széria bővült, úgy futotta egyre nevesebb és jobb színészekre (és főleg színésznőkre). A Red Alert 2-ből például Udo Kier alakítása, és Kari Wührer idomai emelkedtek ki, a Red Alert 3-ban pedig már J. K. Simmonstól Tim Curryig találunk neves szakembereket, a hölgyek terén pedig olyan komoly felhozatalt, mint Gina Carano (Mandalorian) vagy Kelly Hu (A skorpiókirály).
A Red Alert persze így sem sokkal volt több, mint egy Command & Conquer mod, amiben a legtöbb épületet valamint egységet egyszerűen újracímkézték, sőt a nyersanyagot is pontosan ugyanúgy, a mező-harvester-finomító útvonalon termelik ki a felek, de mivel a tibériumot tartalmazó meteorit majd csak 1995-ben éri el a Földet, így itt ércnek (ore) hívják. Bemutatkozott egy-két új egység, mint például a kém, vagy a kutya (azért németjuhász, mert az egyik dízájnernek épp ilyen kutyája volt), és megjelentek a hajók. Utóbbi a Red Alert egyik legnagyobb újítása, hisz a szárazföldi és légi fegyvernem mellé megteremtették a haditengerészetet, ráadásul a szövetségeseknél a cirkáló és a romboló igencsak ütős cuccnak számított, az oroszok gyengébb haditengerészetét (transzporthajók és tengeralattjárók) pedig a földi védelem Tesla és SAM tornyai egyensúlyozták ki. Mindkét oldalnak jutott szuperfegyver is, a ruszkiké az Iron Curtain volt (Vasfüggöny – ideiglenes sérthetetlenség), a szövetségeseké pedig a teleportálás (Chronosphere).
A játéknak kétféle befejezése létezett, egy a szovjet, egy pedig a szövetséges kampányhoz. Ebből a nyugati győzelem Sztálin halálával és a szovjet birodalom összeomlásával végződött, ami egy párhuzamos univerzumban elvezetett a Red Alert 2-höz. A második részben ugyanis a nyugat egy Romanov-leszármazottra bízza az újjáépítést, aki a Red Alert-széria egyik emblematikus figurájával, Yuri-val újra naggyá teszi Oroszországot, sőt lerohanják Amerikát is. A harmadik rész aztán egészen odáig merészkedett, hogy az oroszok is időutaznak, csak ők Einsteint írják ki a történelemből, így pedig Japán kap irgalmatlan hátszelet, és erősödik meg az új alternatív szálon. Visszatérve a Red Alert befejezésére, nos, szovjet győzelem esetén, miután Sztálint megmérgezi a szeretője, Kane előlép az árnyékból, és megkezdődhet a NOD felemelkedése.
A játék, bár technikailag csak egy kiegészítő-lemez szintjén állt, de a DOS-os 320x200-as felbontást sikerült megfejelni Windows 95 alatt a 640x480-nal, ami rengeteget dobott az élményen. Persze az útvonalkeresés csapnivaló volt (és még mindig az), az irányítás béna, és hiányzott a gyártósor is, vagyis egyszerre mindig csak egy tankot, katonát stb. lehetett gyártásba rakni. Volt viszont helyettük skirmish, 8 személyes multiplayer és EdWin névre hallgató térképszerkesztő.
A fejlesztőgárdáról is ejtsünk pár szót, az ismertebb nevek között feltűnt például Ed Del Castillo produceré, aki később a Liquid Ent. alapítója lett. Utóbbihoz köthető a Battle Realms című japános/szamurájos fantasy RTS, ami 2001 egyik kellemes meglepetése volt, Joe Bostic vagy Steve Tall vezető programozók neve pedig onnan lehet ismerős, hogy a Westwood megszűnése/beolvadása után ők építették fel a Petroglyph stúdiót. Joe Bostic szakmába kerülése sem egy rossz sztori, ugyanis a kezdet kezdetén egy haverjától hallott a Westwoodról, és írt egy önéletrajzot (levelet), hogy szeretne ott dolgozni. Majd csak várt, várt, és várt, de olyan sokáig nem jött válasz, hogy a repülőgépiparban keresett melót (és el is helyezkedett), ami egyébként Vegas környékén egy szintén jól futó iparág volt. A postai levél eközben egy íróasztal mögött parkolt a Westwoodnál, ahova véletlenül beesett, és csak jóval később került elő. Ekkor persze rögtön megkeresték Joe-t, aki erre csapat-papot hátrahagyva ment játékot fejleszteni. A '90-es években ugyanis számára ez olyan volt, mint a rocksztárság.
Persze a stáblistán kétségkívül Frank Klepackié a legismertebb név, a Red Alert ikonikus zenéjének szerzője ugyanis ekkor indult meg a világhírnév felé. Egyébként a Hell March (nyitószám) eredetileg a Covert Operation kiegészítőhöz készült, csak aztán Brett Sperry meghallotta, és annyira nagy hatással volt rá a menetelős, indusztriális rock, hogy ragaszkodott hozzá, hogy a Red Alert főtémája legyen. A szám körül kialakult hype egyik mellékzöngéje, hogy a zenében elhangzó vezényszavak jelentését a rajongók elég sokáig nem tudták megfejteni. Az egyik legnépszerűbb elmélet például a tüzelésre készülj parancs német változata volt, de mára egybehangzó források állítják, hogy egy angol/kanadai kiképzési parancs rövid verziója hallható, azaz: "Reform line, quick march!"…
A külföldi változatok között két érdekesebb esetet is találni, elsőként a könyörtelen cenzúrájáról ismert Németországból. Itt egyrészt olajat vérző androidokra cserélték a katonákat, másrészt Adolfot értelemszerűen említeni sem lehetett, és kapásból kigyomlálták, végül pedig Alarmstufe Rot címmel jelent meg a játék, de még így is hatalmas sikerrel. A másik kirívó eset a kommunista Kínában történt, amely nem vette jó néven, hogy a vörös lobogó alatt harcoló proletárok akár veszíthettek is a játékban, ezért egész egyszerűen tiltólistára tették azt. A Red Alert aztán még két kiegészítőt kapott Counterstrike és The Aftermath címekkel, melyek PS2-átirata már Retaliation néven vonult be a sorozat kronológiájába. Utóbbi érdekessége, hogy exkluzív videókat is tartalmazott, és két új karakterrel is kibővült.
A Red Alert őrületes számokat produkált, csak az első hónapban 1,5 millió darab kelt el belőle, de egyébként a kiegészítők is jól fogytak, a Counterstrike-ból például alig fél év alatt 600 000 példányt adtak el. Ma már egyébként teljesen ingyenes az első rész, úgyhogy szabadon letölthető, például innen az újabb operációs rendszerekre hangolt változat, plusz létezik böngészőben játszható verzió. Emellett nemrég elkészült a felújítás, a Command & Conquer Remastered Collection, ami Steam és az Origin kínálatából vásárolható meg. Boldog szülinapot, Red Alert!