2002-ben még minden a GTA 3-ról szólt. A Rockstar Games instant klasszikusa akkorát robbant a videójátékok világában, hogy az utána évekig visszhangzott. Ekkoriban azonban már elkezdtek megjelenni a piacon a GTA-klónok, amelyek próbálták meglovagolni a játék sikerét, és a saját maguk képére formálni az újonnan megszületett műfajt. Érdekesség, hogy éppen 2002 volt az az év, amikor a mai napig legnagyszerűbb GTA-klón, a Mafia: City of Lost Heaven megjelent, és szinte azonnal beírta magát a történelemkönyvekbe. Ugyanakkor 2002 volt az az esztendő is, amely tartogatott egy hasonlóan ambiciózus indulót, kizárólag PlayStation 2-re – ez lett a The Getaway, amely a This Is Football-játékokról elhíresült Team Soho-tól érkezett. Ha a név ismerősen cseng, az nem véletlen. Sok évvel később Team Bondi néven ők (pontosabban a megmaradt tagok) hozták tető alá az L. A. Noire-t – de most vissza Angliába, a babakék lakókocsik hazájába!
Sült hal, Tom Jones
A Team Soho 1997-ben adta ki a Porsche Challenge című arcade versenyjátékot, PlayStation 1-re. A stúdió vezetője, Brendan McNamara ekkor már érezte, hogy érdemes lenne belefogni egy olyan játékba, ahol az autóddal szabadon bejárhatod a helyszíneket. Neki is álltak a fejlesztésnek, amiből készült egy kezdetleges változat (több küldetéssel), viszont a technikai fejlődés miatt végül PlayStation 2-projekt lett belőle. Az eredeti kódot azonban megtartották, és szó volt arról, hogy a kész PS1-es játékba is beépítik, ami végül nem valósult meg, gyaníthatóan a hardveres korlátok miatt. Az Official U.S. PlayStation Magazine-ba bekerült néhány screenshot az eredeti verzióból, azonban ez a játék soha nem látott napvilágot. Ekkoriban a liverpooli Bizarre Creations fejlesztőcsapat a figyelem középpontjába került, ugyanis alkotói bejelentették, hogy a SEGA Dreamcast konzoljára készített versenyjátékuk, a Metropolis Street Racer miatt sikeresen reprodukálták London belvárosának utcáit. A Sony Computer Entertainment Europe vezetősége itt vérszemet kapott, és eldöntötték, hogy ők erre rá fognak licitálni. Egy olyan PlayStation 2-es cím elkészítését ígérték, amely 113 négyzetkilométernyi területen teremti újra London városát. Nagy szavak? Bizony azok, hiszen a végső verzió valójában csak 16 négyzetkilométeres területet ölelt fel, azonban nem akármilyen módon!
Az ambíció lehet egyben áldás és átok is. A fejlesztők kénytelenek kidolgozni új ötleteket, hogy segítsenek fenntartani a közönség érdeklődését, de ez gyakran kockázatos, mert ha az újítások nem kifizetődőek, akkor a játék megbukhat. A Grand Theft Auto-sorozat sikerét követő, nyílt világú akciójátékok tömkelegébe tartozó The Getaway nem hibáztatható az ambíció hiánya miatt. Számos olyan innovatív funkciót hordozott magában, amelyek megelőzték a korukat, de ezeket az ötleteket sajnos elnyomta a nehézkes, frusztráló játékmenet. A The Getaway egyértelműen legerősebb eleme a története. A játék a Blöffhöz hasonló brit bűnügyi drámák hangulatát igyekezett megragadni, és a sztori Mark Hammondot, a volt fegyencet állította a középpontba, aki azt hiszi, hogy ki tudott törni a gengszter-létből, és családjával nyugodtan élhet. Miután azonban szerelmét megölik, fiát pedig elrabolják (mindez konkrétan 22 másodperc alatt zajlik le!), a férfit Charlie Jolson maffiafőnök megzsarolja, hogy teljesítse a parancsait, ami komoly feszültséget szít a rivális bandák között, és hatalmas káoszt okoz a londoni alvilágban. Az igen erős narratívával megáldott, Guy Ritchie stílusát idéző sztori időnként azért elég giccses területre tévedt, de mindazonáltal egy lebilincselő történet szállított, amely – különösen a maga korában – filmes szempontból is lenyűgözőnek számított.
Délutáni tea, rossz kaja
A filmszerű élményre való törekvés a játékmenet egyes aspektusaira is átragadt, ami 2002-ben tényleg nagyon egyedinek számított. Például nem került be HUD, hanem minden fontos dolog a játék világában található finom utalásokon keresztül jelent meg. Minitérkép vagy irányjelző nyilak sem szerepeltek, helyettük az autód indexe (!) jelezte, hogy melyik irányba kell fordulnod. Életerőd Mark tántorgó mozgása és a sérüléskor megjelenő vérfoltok alapján határozhattad meg. Nem kerültek be egészségügyi csomagok vagy regenerálódó életerő, ehelyett a falaknak támaszkodhattál, hogy visszanyerd az egészséged – ez minden egyes alkalommal durván 20 másodpercedbe telt. Ezek mind-mind olyan ötletek, amelyek a filmszerűséget hivatottak növelni, és többnyire nagyszerűen is működtek. Az általános játékmenetnél azonban már kiütköztek a The Getaway hiányosságai. A vezetés és a lövöldözés egyszerre nehézkes és frusztráló. A vezetést kihívást jelentő üldözéses jelenetek nehezítették, amelyekben gyakran ellenséges járművek (rendőrök/gengszterek) próbáltak leszorítani az útról. A valósághű fizika mellett a sérülések pozitívumként is értékelhetők, de a valóságban mégis rendszeresen oda vezettek, hogy az autód néhány perc után teljesen tönkrement. A navigáció, bár realisztikus, szintén nehézkes, aminek gyakran az lett az eredménye, hogy egyszerűen eltévedtél. Ez pedig különösen dühítőnek bizonyult, mivel a küldetések többsége bizony időre ment. Az viszont, hogy a The Getaway-ben valódi, licencelt autómárkák kaptak helyet: BMW, Mercedes, Toyota, de még Peugeot is akadt az utakon.
A fedezékrendszer messze a leggyengébb játékelem. A karaktered néha nem volt hajlandó egy sima falhoz tapadni, hogy vagy visszanyerje az életerejét, vagy fedezékbe vonuljon, így komoly veszélybe kerülhettél. Sajnos a The Getaway egy újabb példája azon, 2000-es évek eleji PS2-es címeknek, melyeket a béna, erőltetett lopakodás rontott el, és ezeket a szakaszokat a kamerakezelés még jobban beárnyékolta, manuálisan ugyanis sehogy sem tudtad forgatni a kamerát. A lövöldözés már pár fokkal jobb lett, és bekerült a kettős fegyverhasználat lehetősége is. Hammond története összesen 12 küldetésen át tartott, amelyek teljesítése után további 12 küldetést oldhattál fel, amelyek egy Frank Carter nevű renegát zsaru sztoriját követték végig. A játékmenet hasonló, de új helyszíneket és új történetbeli momentumokat kínált, amelyeket felfedezhettél. Minden küldetés bármikor újrajátszható, és a teljes befejezés után szabadon bejárhattad egész Londont, amolyan Free Ride módra. Mivel az egész várost nagyon szépen modellezték le, ez egy nagyon hasznos és kellemes funkció. Az angol főváros digitális újrateremtése ugyanis technikailag tényleg lenyűgöző, felismerhető épületekkel és utcákkal – de ennek megvolt az ára. A 16 négyzetkilométernyi terület újrateremtése egészen ijesztő feladatnak és technikai rémálomnak bizonyult, ami több évvel késleltette a The Getaway megjelenését. Utóbbi esetében a programozóknak olyan motort kellett összerakniuk, amely folyamatosan képes volt háromdimenziós geometria- és textúra-adatokat szolgáltatni London azon területeiről, amelyeknek a játékos éppen a közelében tartózkodott.
Még rosszabb idő
A karakterek a korhoz képest részletesen kidolgozottak, emellett valósághű arcvonásokkal és korrekt animációkkal büszkélkedhettek az átvezetők alatt. A hangok szintén nagyszerűek lettek, és bár a zene ütős, a játék ordít a licencelt zeneszámok után. Ezeken túl több olyan klassz kis apróság is bekerült, amiket sok akkori játék nem tartalmazott, mint például, hogy a lövések során a hüvelyek kirepültek a fegyverekből. A The Getaway körüli hype nem sokkal a 2000-es E3 előtt kezdett fellángolni, amikor néhány screenshotot tettek közzé az interneten. Ezek elképesztő részletességgel mutatták be a Team Soho stúdiójának közelében lévő, jól beazonosítható utcákat, és az emberek máris fotórealisztikus grafikát képzeltek a játék mögé. A The Getaway aztán a 2002-es E3-on hallatott magáról ismét, de ekkora már rengeteg pénzt felemésztett, és többszörösen meghaladta fejlesztési költségvetését. A Sony Computer Entertainment Europe számos más címet is ki akart adni, Phil Harrison azonban úgy döntött, hogy ezek közül sokat inkább törölnek, talán épp azért, hogy még több pénzt tudjanak a The Getaway-be tolni. Ennek eredményeképpen két stúdió, a Sony Computer Entertainment Europe Manchester és a Sony Computer Entertainment Europe Leeds is ment a levesbe.
Amikor a játék 2002 decemberében végre megjelent, hatalmas sikert aratott Európa-szerte, különösen az Egyesült Királyságban. Viszont világszerte, de kiváltképp az Egyesült Államokban vegyes kritikákat kapott, ami az eladásokon is meglátszott. Érdemes megjegyezni, hogy ekkora a Grand Theft Auto: Vice City PS2-es változata már szintén a piacon volt, és többnyire el is vitte a sikert, a pénzt és a csillogást a The Getaway elől. Aztán jöttek a botrányok, amik szintén nem tettek jót az eladásoknak. A British Telecommunications (BT) például panaszt tett, ugyanis Hammond egyik küldetése során egy, a telefontársaság logójával ellátott furgont kellett elkötni, és Hammondnak meg kellett ölnie a sofőrt, majd a furgonnal egy korrupt rendőrtisztet is meggyilkolnia. Bár a játék eredeti kiadását nem hívták vissza, a későbbieket módosították, kihagyva a BT logóját. Ausztráliában az erőszakra és kínzási jelenetekre hivatkozva cakk-pakk betiltották az egész játékot, és később is csak a cenzúrázott változat kerülhetett forgalmazásba. Ennek ellenére vitték, mint a cukrot. A megjelenést követő második héten már elérte a 300 000 eladott példányt, Mike Rouse, a Sony korábbi fejlesztője szerint pedig a The Getaway összesen közel 4 millió (!) példányban kelt el világszerte. A számokat elnézve borítékolható volt a folytatás, ami 2004-ben meg is érkezett The Getaway: Black Monday címmel.
Az első The Getaway (érdekesség, hogy trilógia lett volna, de a harmadik részt törölték) több szempontból is megelőzte a korát, és a Grand Theft Auto: London 1969 után nagyon sokaknál betalált az angliai setting, valamint a Guy Ritchie-filmeket idéző történetvezetés miatt. Sajnos a remek ötleteket a technikai korlátok és az adott korra jellemző trendeknek való görcsös megfelelni akarás durván beárnyékolta (a lopakodást például teljesen ki kellett volna hagyni), és emiatt a The Getaway az évek múlásával eltűnt a Mafia és a GTA: Vice City mögött. Ugyanakkor London valósághű digitális másolata, a brit gengszterfilmeket idéző sztori és a valódi autókkal száguldozás valamennyire mentette a helyzetet, a The Getaway pedig felkerült azon játékok listájára, amikből már igazán jöhetne egy tisztességes reboot – ennek pedig még anutám is örülne.
