Bár rengeteg sci-fit szeretek, sok ismert címnek pedig egyenesen a rajongója vagyok, ha megkérdezik, melyik a kedvenc könyvem, kapásból Frank Herbert Dűnéjét mondom. Tizenéves koromban olvastam először, és a politikai machinációk, a hatalmas csillagközi császárság a Nagy Házakkal, és a manipulált miszticizmus azonnal megfogott. Éppen ezért, amikor 1997-ben meglett az első PC-m és elkezdtem ismerkedni az RTS műfajjal, a Command and Conquer mellett a Dune 2 volt az, ami mellett hosszú időre leragadtam.
Aki uralja a fűszert, az uralja az univerzumot
Nem is csoda, hiszen remek program, mi több, játéktörténelmi jelentőségű – és nem azért, mert három címen is futott. Észak-Amerikában Dune 2: The Building of a Dynasty, Európában Dune 2: Battle for Arrakis címen jelent meg, míg a Sega Genesis változat Dune: The Battle for Arrakis néven látott napvilágot. Mindezt tetézi, hogy technikailag egyébként nincs is első része.
A játék fejlesztésének kezdete előtt, a Virgin Games égisze alatt a Cryo Interactive már dolgozott egy Dűne-játékon, amely afféle kaland-stratégiai hibridnek ígérkezett. Herbert regényén alapult, bár emeltek át elemeket David Lynch ’84-es filmjéből is, például Feyd-Rautha kinézetét egyértelműen az inspirálta. Ám a Cryo játéka 1990-ben bajba került, és úgy tűnt, hogy a Virgin Games elkaszálja a projektet.
Ám a kiadó szeretett volna kezdeni valamit a Dűne-licenccel. Az akkori alelnök, Stephen Clarke-Willson úgy gondolta, hogy a fűszer fölötti kontrol lehet egy videojáték alfája és omegája, éppen ezért stratégiai játékot kell fejleszteniük ebből az IP-ből. A Virgin Games egyik alkalmazottja, Graeme Devine ekkortájt mutatta be a cégnél a Sega Genesisre 1989-ben kiadott Herzog Zwei című valós idejű stratégiai játékot. Bár az a program túlságosan bonyolult kezelőfelülettel bírt, sokaknak tetszett, ráadásul az akkoriban jellemző stratégiai játékokkal ellentétben gyors akciókkal operált, úgyhogy Clarke-Willson meglátta benne a fantáziát. Szóval a Herzog Zweijel a hóna alatt és az Ultima-sorozatot megalkotó Seth Mendelsohn társaságában beugrottak a Westwood Studioshoz. A fejlesztőcsapat egyetértett velük abban, hogy a Dűnére egy erőforrásokra épülő stratégiai játékot kell felépíteniük, gyors akciókkal. A koncepció annyira erős volt, hogy a Cryo Interactive Dune-jét támogató befektetők, köztük a Virgin Games elnöke, Martin Alper is kihátrált ama játék mögül, és beálltak a Westwood mögé.
A fejlesztőcsapat társalapítója és a Dune 2 producere, Brett Sperry, további inspirációt merített olyan játékokból, mint a ’89-es Populous és a ’91-es Eye of the Beholder című RPG – ez utóbbin egyébként ő maga is dolgozott. Illetve nagy hatást gyakorolt rá egy élénk vita Chuck Kroegellel, a Panzer General-sorozatot életre hívó a Strategic Simulations Inc. alelnökével. Kroegel úgy vélte, hogy a stratégiai játékok műfaja leáldozóban van az innováció hiánya, a gyenge tervezés és a sokkal pörgősebb műfajok miatt, szóval Sperry elhatározta, hogy a Dune 2-vel rácáfol erre. Itt jött újra képbe a Herzog Zwei gyors akciója, valamint a Mac operációs rendszer ikonokon és egérrel történő kezelésen alapuló kezelőfelülete. Sperry ezek hatására félredobta az addig megszokott billentyűzetet, és az egérre helyezte át az irányítást, valamint kialakított egy kontextusfüggő játékteret – ezzel egyszersmind megreformálva a valós idejű stratégiák műfaját.
Az én Arrakisom, az én Dűném
A Westwood Studios szorgosan dolgozott a Dűne-játékon, amikor is kiderült, hogy a Cryo Interactive programját sem kaszálták el, éppen ellenkezőleg, titokban folytatták a fejlesztést. Ez akkor derült ki, amikor a SEGA megvásárolta a kiadó európai ágát, a Virgin Loisirs-t (ez beolvadt a SEGA France-be) és az új menedzser, Christian Brecheteau felfedezte a könyvelésben a titkos projektet. Szerencsére érdekelte a dolog, és végül sikerült visszacsábítani Martin Alpert is. Szóval a Cryo Interactive Dűne-játékának fejlesztése is folytatódhatott, mi több, hónapokkal előbb jelenhetett meg. Ennek következtében a Westwood Studios játékát – Sperry tiltakozása ellenére – átnevezték Dune 2-re, bár a két játéknak az alapanyagon kívül nem sok köze volt egymáshoz.
A Dune 2 így jelent meg 1992 decemberében MS-DOS-ra. Azon túl, hogy megreformálta az RTS műfajt, ez volt az első PC játék, amely támogatta a General MIDI szabványt – bár kezdetben nem problémamentesen, de ezt később egy patch orvosolta. A játék aztán ’93-ban kijött Amigára és Sega Genesisre is. Előbbin a grafikát le kellett butítani, de még így is öt lemezen terpeszkedett. A Sega Genesisen pedig más volt az épületek és az egységek dizájnja, és nem volt mentési lehetőség sem, az egyes szintek eléréséhez pedig kódokra volt szükség.
A Dune 2 természetesen sikert aratott: 1996 novemberéig 250 ezer darabot adtak el belőle, és a kritikák is az egekbe emelték. Na meg ott a sokat emlegetett hatása a későbbi stratégiai játékokra. Bár nem a Dune 2 volt az első RTS, az egérrel történő irányítás, valamint az erőforrásgyűjtés és bázisépítés gazdasági modelljének sajátos kombinációja a mai napig a műfaj védjegye, és olyan játékok köszönhetik eme programnak a létezésüket, mint például a Total Annihilation. Emellett a Dune 2 maga is megélt néhány folytatást. A Westwood Studios 1998-ban elkészítette a részben remake-nek is nevezhető Dune 2000-et, 2001-ben pedig a Emperor: Battle for Dune-t hozta el nekünk, de ezek már nem értek el akkora sikert, mint az alapmű.
