Nehéz átfogó képet adni egy olyan, túlzások nélkül legendás és természetesen botrányoktól sem mentes sorozatról, mint a Grand Theft Auto. Pláne, hogy a Game Boytól a mobiltelefonokon át egészen az újgenerációs konzolokig gyakorlatilag nincsen olyan platform, amelyiken ne jelent volna meg valamelyik, vagy akár több epizódja. Ami persze „nem volt nehéz”, hiszen az első rész 1997-ben jelent meg, az ötödik felvonás pedig híres-hírhedt arról, hogy 2013-as megjelenése óta három konzolgeneráción is tiszteletét tette. Hasonló tekintetben a PlayStation 3 és az Xbox 360 az abszolút rekorder, három „nagy” felvonással és egy sor további mellékszállal birkózott meg a változatlan hardverük. A negyed évszázad alatt a sorozat megdöntött minden létező rekordot, amit videójáték megdönthet, és mára már a sokat rebesgetett folytatást úgy várja a játékosközösség, mint a messiást. De ne szaladjunk ennyire előre – lássuk sorban a dolgokat.
Kisemlősöktől a nagyértékű autólopásig
A Grand Theft Auto-sorozat neve mára egybeforrt a Rockstar Gamesszel és a Take-Two Interactive-val, holott az első epizódokat még DMA Design égisze alatt hegesztették, amit a kiadóváltások után, csak később kereszteltek át Rockstar Northra. Az 1987-ben létrejött DMA Design-t David Jones alapította, és osztálytársai, Mike Dailly, Russell Kay és Steve Hammond töltötték fel. Eleinte Amiga, Atari és Commodore rendszerekre fejlesztettek, az első igazán átütő sikert az 1991-es Lemmings jelentette számukra. Ezután kicsit szabadabban kísérletezhettek, és a Psygnosis Sony-ban történt feloldódása, valamint egy felemás Nintendo-együttműködés után így fogant meg a kezdetekben csak Race ’n’ Chase néven emlegetett, később Grand Theft Auto-vá váló ötlet. A fejlesztés, ahogyan az általában lenni szokott, nem éppen a tervezett menetrend szerint haladt, miközben olyan játékok voltak rá hatással, mint a Syndicate, vagy az Elite. Sőt, David Jones egy ponton még a Pac-Manhez is hasonlította, ahogy a gyalogosok elütése (pontok felzabálása) után a város utcáin (a labirintusban) menekülünk a rendőrök (szellemek) elől.
A végeredmény a megjelenésekor ugyan vegyes kritikai fogadtatásban részesült, anyagilag viszont sikeres volt, így nem maradhatott el a folytatás és a stúdió felvásárlása sem, a szintén brit Gremlin által. A később sorozattá dagadó játék először két londoni kiegészítővel (London 1969 és 1961) bővült, majd 1999-ben következett a futurisztikus második felvonás, mely lagymatag fogadtatásban részesült, de még mindig elég sikeres volt a folytatáshoz. Nagyjából ekkortájt nyelte le a Gremlint az Infogrames, és vele együtt a DMA Design is az ölükben landolt, de épp csak egy rövid időre, mielőtt a Take-Two 11 millió dollárért cserébe lecsapta volna a kezükről a GTA atyját. Az ezzel párhuzamosan létrejött Rockstar Games élére ekkor kerül Sam és Dan Houser, de ekkor még a DMA és a Rockstar külön entitásként létezett. Biztos ami biztos alapon a Take-Two leányvállalata azért letarolta a DMA Design csapatát, az eredeti alapítók közül alig maradtak páran, és egy sor projektet is töröltek. Az ilyen jellegű átszervezések általában nem sülnek el jól, de a Grand Theft Auto-nak kivételesen jót tett – igaz, eddigre már az alapító David Jones is távozott, helyére Leslie Benzies került. A már csak nevében régi fejlesztőcsapat az új menedzsment alatt pedig olyat tett le az asztalra, ami végleg megváltoztatta a videójátékok történelmét.
Új dimenziók nyílnak
A Grand Theft Auto 3-ban minden megvolt, ami a sikerhez kellett: innováció, erőszak, szex, botrány, mindez egy jó történetre és ötletes, változatos küldetésekre felfűzve, és egy szabadon bejárható, hatalmas városba ágyazva. Az első epizódban bemutatkozott Liberty City-re már rá sem lehet ismerni, ahogyan a játékra sem nagyon – szerencsére csupa jó értelemben. Persze az alapkoncepció ugyanaz maradt: munkát hajtunk végre az alvilág különböző szereplőinek, a küldetések között pedig kedvünkre garázdálkodhatunk, különféle minijátékokat teljesítve (egyebek mellett taxisnak, rendőrnek, mentőnek vagy akár tűzoltónak is felcsaphatunk). Csak a vizet kerüljük el közben, mert a rendőrökkel ellentétben az bizony azonnal öl. Bár a 9/11-es terrortámadások késleltették a fejlesztést, a megjelenéssel a siker sem maradt el – ami nem akart alábbhagyni, ahogy újabb és újabb platformokat hódított meg magának a játék.
Mindeközben pedig egy új műfaj egyre növekvő népszerűségének alapjait is lefektette – a teljességgel háromdimenziós, nyílt világú, sandbox játékok hajnala hozzá köthető. És szép számmal akadtak is követők: a Mafia, Saints Row és a Watch Dogs egyaránt tagadhatatlanul a széria farvizét igyekszik meglovagolni, címenként és epizódonként hol több, hol kevesebb sikerrel. A kirobbanó teljesítmény hatására a játékot további folytatások követték, a Grand Theft Auto: Vice City a nyolcvanas évek alvilágába enged betekintést, és saját birodalmat építhetünk benne, ingatlanok vásárlásával újabb és újabb küldetéseket nyithatunk meg. Míg a Grand Theft Auto: San Andreas a nyugati partra kísér minket, egy minden addiginál nagyobb játszótérre: a San Andreas a Los Santos, San Fierro és Las Venturas bermuda-háromszögében dúló bandaháborúkra koncentrálva járatja csúcsra a formulát. És hát ki ne hallott volna a Hot Coffee modról, mely gyakorlatilag egy „bennfelejtett” kód aktiválásával egy rejtett szex-minijátékot élesített a játékban.
Új generáció
A 2008-as Grand Theft Auto 4 pedig még magasabbra tette a lécet, új játékmotorral, komolyabb hangvétellel, és egészen elképesztő, 100 millió dolláros költségvetéssel készült. Újra visszatérünk Liberty Citybe (azaz New Yorkba), melyről több százezer fényképet, több órányi videót készítettek. És ezzel még nincs vége, hiszen a mintegy ezer oldalas forgatókönyv 80 ezer sornyi párbeszédét 660 színész közreműködésével keltették életre. Az animációk megalkotásakor gyakran előfordult, hogy napi száz mozdulatot is rögzítettek, formáltak, alakítottak digitálissá. Mindennek tetejébe gyakorlatilag külön karakterként kezelték a várost, melybe csak virtuális felépülése után kerültek bele a küldetések. Bár kiterjedésre kisebb volt, mint a legutolsó felvonás, részletességre és az épületek számában bőven felvette vele a versenyt.
A befektetett munka pedig bőségesen megtérült: a megjelenést követő huszonnégy órában 310 millió dollárt hozott, ezzel megháromszorozva a befektetést, csupán egyetlen nap alatt. Három év alatt pedig egészen elképesztő, 20 milliós példányszámban talált gazdára, mely újabb két évvel később már 25 milliónál járt. Ilyen rekordot addig sem felállítani, sem megdönteni nem volt esélye senkinek – csak a számozott folytatásnak, a maga 24 óra alatt összehozott 815 milliójával, melyhez hozzájátehetjük a mai napig eladott 170 milliós példányszámot, és a több milliárd (!) dolláros összbevételt. Az ötödik Grand Theft Auto már a kezdetek kezdetén a három főszereplő koncepciójára épült, akik korrupt állami hivatalok és bűnözői körök nyomására különféle rablásokat hajtanak végre. Mégis, a hosszútávú anyagi sikert a kiadó jelentős részben a Grand Theft Auto Online komponensnek köszönheti, ami évek óta folyamatos és megbízható bevételi forrásnak bizonyul.
Jövőbetekintő
Hogy a Grand Theft Auto következő része ismét le fogja tarolni a piacot, az nem lehet kérdés – annak ellenére, hogy az igazi rocksztárok közül, a Rockstar Games elnökeként már csak Sam Houser tartja a frontot, hiszen időközben Dan Houser és Leslie Benzies is távozott a cégtől. A kérdés valójában az, hogy a játék képes lesz-e megújulni a számos pletyka, kacsa, szivárgás, és önellentmondás között, miközben már most sokan a játékok játékának tartják. A pénz megvan hozzá, az idő megvolt hozzá, csak győzzük kivárni – talán az ötödik felvonás tizedik évfordulóján kapunk tortát hivatalos bejelentést is valamiről...
