A ’90-es évek versenyjátékai jobbára a szórakoztatást részesítették előnyben a valósághű vezetéssel szemben (elég csak a Need for Speed- vagy a Test Drive-szériára gondolni), és ez igaz volt a játéktermi masinákra is. Yamaucsi Kazunori, 1992-ben, éppen ennek hatására egy olyan koncepciót vázolt fel a Sony-nak, ami lerakta az alapjait a versenyjátékok mostanra szignifikáns alműfajának: egy semmit nem egyszerűsítő, fizikán alapuló szimulátort képzelt el, ami képes olyan élményt biztosítani a játékosoknak, mintha a valódi versenypályán rónák a köröket. A legendás alkotó alig egy maroknyi emberrel (körülbelül 15-17 főt számlált az akkor még Polys Entertainment néven futó csapat) állt neki a Gran Turismo fejlesztésének, aminek csupán annyi köze volt a stúdió előző játékaihoz (Motor Toon Grand Prix 1-2), hogy lehetett benne vezetni. A „The Real Driving Simulator” kifejezéssel fémjelzett első rész öt évig készült, és 1997-es megjelenésekor számos olyan elemet vonultatott fel, amire a franchise későbbi epizódjai is építkeztek: a fizika valósághű szimulálása, a licencelt autók utolsó csavarig történő lemodellezése (már persze az adott kor kontextusában), a gyűjtésre épülő karrier mód és a beállítások babrálása még 25 év elteltével is a széria szerves része. Ahogyan a kétféle játékmód is: az Arcade Mode – nevéből adódóan – egy könnyedebb, kevésbé szigorú élményt kínál, amelyben a megnyert versenyek nyitják meg az új autókat, míg a Simulation Mode (a japán verzióban Gran Turismo Mode) igazi kihívást nyújt, melynek keretében különböző vezetői engedélyeket is szereznünk kell, annak érdekében, hogy indulhassunk a későbbi futamokon. Emellett a versenyek után kreditek (lényegében a játék valutája) ütik a markunkat, ezekből tudunk újabb vasparipákat vásárolni.
A Gran Turismo maga volt az első PlayStation legjobb értelemben vett techdemója, ami remekül mutatta be a forradalmi Dual Shock kontroller adta lehetőségeket, bár a hardver korlátai miatt 1-2 dologról, például a 12 résztvevős versenyekről így is le kellett mondani, ahogy a stúdió audió terén is kénytelen volt kompromisszumokat kötni. 140 autója (köztük olyan világhírű japán márkákkal, mint például a Nissan, a Mazda, a Mitsubishi vagy a Honda) és 11 versenypályája viszont csodásan festett, a vezetési élmény pedig maga volt az álom. A siker nem is maradt el, több mint 10 millió eladott példánnyal a konzol legtöbbet értékesített címe lett, megelőzve az azóta szintén klasszikussá vált Final Fantasy 7-et. Csak Japánban több mint kétmillió kópia talált gazdára, de Amerikában is közel másfél milliót sikerült eladni a megjelenés évében – majd újabb 1,3 milliót 1999-ben.
Ennek a sikernek azonban meg is volt az ára. Yamaucsi elmondása szerint a fejlesztés során annyi időt töltöttek az irodában, hogy még a tél beköszöntét is csak az egyre hidegebbé váló helyiségek miatt vették észre – attól, hogy a crunch fogalma ekkor még videójátékos berkekben nem létezett, maga a jelenség természetesen igen. Az eladási rekordok mellett a Gran Turismo persze kritikailag is csúcsra tört, szinte minden laptól megkapta a maximum, vagy ahhoz közelítő pontszámot, a játékot jobbára a látvány és a vezetési élmény miatt emelték piedesztálra. 1999-ben a Next Generation a „minden idők 50 legjobb videójátéka” listáján a 15. helyre sorolta a Polys alkotását, az IGN pedig a második legnagyobb hatású versenyjátéknak választotta 2015-ben (a nemrég 40. születésnapját ünneplő Pole Position után). Elmondható tehát, hogy a készítőknek sikerült megvalósítaniuk az elképzeléseiket, és egyben megágyaztak a Sony egyik legnagyobb zászlóshajójának is.
Az „Addig üsd a vasat, amíg meleg.” közmondás jegyében a folytatás nem váratott sokat magára, 1999-ben már be is gurult a PS1 istállójába a Gran Turismo 2. Az immáron Polyphony Digital néven tevékenykedő stúdiónak azonban ez a rövid, mindössze két éves fejlesztési ciklus is elég volt ahhoz, hogy minden téren emelje a tétet. Nem elég, hogy még inkább kifacsarta a konzolban rejlő erőt (az első rész „csupán” a hardver 75%-át hasznosította), de kocsik és pályák (melyek között ezúttal már valós terepek is helyet kaptak) tekintetében is egy valódi szörnyeteget teremtettek. Ezúttal 650 járgány mögé pattanhattak be a virtuális pilóták, 27 pályán bizonyítva vezetési képességeiket. Bemutatkoztak továbbá a rali-versenyek is, így a tükörsima aszfalt mellett a sarat is dagaszthattuk a négykerekűekkel. Hibák tekintetében viszont meglátszott a siettetett megjelenés: nem lehetett például 100%-osan teljesíteni a programot, ahogy a garázsból is hiányoztak autók, és néha a pályára is a rossz járgány került. A Sony viszont volt olyan nagyvonalú, hogy az eredeti lemezeket becserélték a frissített verziókra, így ezek végső soron nem okoztak akkora fejfájást. Több mint 9 millió példány ebből a felvonásból is elkelt, így az út lényegében ki volt kövezve a következő részhez.
A Gran Turismo 3: A-Spec pedig immáron a PlayStation 2 erejét demonstrálva érkezett meg 2001-ben – bár tény, hogy ennek ára volt, ami a számokban keresendő. Ezúttal csak 181 autó kapott helyet a programban (köztük retro F1 gépekkel), cserébe ezek modellje olyan minőséggel bírt, amiről a konkurencia csak álmodozhatott. Az újdonságok között volt a GT Auto nevű terület, ahol még egy kocsimosást és olajcserét is megejthettünk, ennél azonban jobban felkavarta az állóvizet a hosszútávú futamok bevezetése, melyek nagy jutalmakkal kecsegtettek, cserébe szó szerint órákig tartottak – valamit valamiért, ugyebár. A mesterséges intelligenciát ugyan érte némi kritika, ám a Gran Turismo 3 így is remek pontszámokat kapott. De ami ennél is fontosabb, hogy anyagilag is zajos sikert aratott, közel 15 milliós eladásával máig a széria csúcsát jelenti. Ennek motorját felhasználva készült egy kisebb mellékvágány is 2002-ben, Gran Turismo 3: Concept néven, amelyben még csak koncepció szinten létező autók kaptak helyet – ebből is sikerült eladni egymillió darabot.
A Gran Turismo 4 2005-ös (némileg megkésett) megjelenése előtt még érkezett egy kisebb lélegzetvételű csomag is 2004-ben, ez volt a hardcore rajongóknak szánt Prologue, ami 50 verdát és öt pályát tartalmazott, mintegy előkészítve a terepet a következő, teljes értékű darabnak. A GT4 még szintén PlayStation 2-re látott napvilágot, a járművek száma azonban jócskán megemelkedett az elődhöz képest, összesen 721 gép gumiját koptathattuk az 51 pálya egyikén – de akár a játékot is megkérhettük arra, hogy ezt tegye meg helyettünk. A karrier módot ugyanis kétféle módon játszhattuk: az A-Spec a hagyományos Gran Turismo-élményt kínálta, míg a B-Spec azok számára volt remek választás, akik nem rendelkeztek a világ összes idejével. Nem elég ugyanis, hogy a versenyek hosszát a harmadára redukálhattuk, de egy MI vezérelte „asszisztenst” is kaptunk, akit beállíthattunk helyettünk versenyezni – mondanunk sem kell, hogy a hosszútávú futamok teljesítéséhez ez óriási könnyedséget jelentett. Emellett itt debütált a fotómód is, ami ugyan hagyott némi kívánnivalót maga után, cserébe akár ki is nyomtathattuk nagy műgonddal beállított képeinket. Az ígért online szegmens ugyan (az ázsiai régió kivételével) elmaradt, de a játék – immáron nem meglepő módon – sikeres lett, több mint 10 millió játékos volt rá kíváncsi.
A 2008-as Prologue után két évvel, 2010-ben érkezett meg a Gran Turismo 5, tehát évekkel a PlayStation 3 bemutatkozása után bizonyíthatta csak a stúdió, hogy szériájuk továbbra is élvonalbeli, ha a prezentációról van szó. Több mint 1000 autójával ennek eleget is tett a játék, más kérdés, hogy sok járgányt az előző részekből importáltak, ezek esetében nem volt például 3D-s műszerfal, ahogy a kevesebb poligonszám is észrevehető volt a modelleken. Ettől függetlenül a látvány lenyűgözőnek hatott, javítottak a törésmodellen, bemutatkozott a dinamikus időjárás, és a fizikát is átdolgozták, hogy az még valósághűbb legyen. Az internet térhódítása miatt a javítások könnyebben elérhetővé váltak, ahogy az online multiplayer is növelte a játék szavatosságát – plusz az ismételten sokat kritizált MI sem volt akkora negatívum, hiszen bármikor szembenézhetettünk a hús-vér játékosokkal. Szintén a Gran Turismo 5-tel mutatkozott be az egészen 2016-ig futó GT Academy, ami a Sony Computer Entertainment Europe, a Polyphony Digital és a Nissan Europe közreműködésével jött létre, és a feltörekvő tehetségeknek adott lehetőséget arra, hogy valódi versenyzőkké válhassanak. 12 milliós eladásával az ötödik rész a PlayStation 3 második legsikeresebb játéka lett, csupán a Grand Theft Auto 5 tudta megelőzni.
Legnagyobb meglepetésre a 2013-mas hatodik rész is az addigra már kifutott generációra érkezett, érdemi újítást (akár grafikailag, akár játékmenetileg) éppen ezért nem tartalmazott, cserébe a széria történetének legnagyobb járműparkjával rendelkezett. Több mint 1200 autót tudtunk begyűjteni – bár látvány terén az alapoktól felépített, valamint az előző érából áthozott gépek között továbbra is markáns különbségek voltak. Az impozáns felhozatal ugyanakkor nem volt elég az üdvösséghez, mindössze alig több mint 5 millió példány talált gazdára a játékból.
A következő felvonásra aztán négy évet kellett várni, az immáron PlayStation 4-re érkező Gran Turismo Sport pedig nemcsak a látvány forradalmát hozta el (bár grafika terén az évekkel korábban érkező Driveclub azért eléggé magasra tette a lécet), hanem a paradigmaváltást is a sorozat életében. Ahogyan az a nevéből is sejthető, a Sport egyfajta mellékvágány lett a számozott részek mellett (bár Yamaucsi szerint egy teljesértékű folytatást készítettek, csupán a számozás maradt el), éppen ezért a készítők nem riadtak vissza a kísérletezéstől sem. A vezetési élmény és a valósághű szimuláció persze itt is elemi részét képezte az összképnek, ezekkel pedig nem is volt gond, ugyanakkor a régivágású rajongók az egyjátékos komponens szinte teljes hiányát (később ugyan kapott, de addigra lényegében mindegy volt) és a közösségi élmény erőltetését már nehezen nyelték le. A Gran Turismo a Sport megjelenésére már egy bevett struktúrát és játékelemeket tartalmazó brandnek számított, így finoman szólva sem volt felhőtlen az öröm, mikor kiderült, hogy a játék minden egyes szelete az online futamokra, a multiplayerre van kihegyezve. Ennélfogva (na meg a valóban kiváló vezetési élmény miatt) mondjuk, az e-sport szcéna megkerülhetetlen játéka lett, de ez nem vigasztalta azokat a csalódott játékosokat, akik otthon, a hagyományos karriermód keretében szerették volna összegyűjteni az ezúttal jóval kevesebb, körülbelül 340 kocsi mindegyikét.
Az újabb generációváltás aztán felélesztette a reményt, hogy a széria mellett kitartó játékosok talán megkapják a tényleges folytatást, és vele egy olyan élményt, amelyre 2013 óta várnak. A Polyphony Digital pedig hallotta a hívószót, így a Gran Turismo 7 már a bejelentésekor a szimulátor-Kánaánnal kecsegtetett. A látvány a PlayStation 5 szinte teljes erejét kihasználta (köztük olyan funkciókkal, mint az elmaradhatatlan 4K/60 fps, ray tracing, vagy épp a versenyek közben felszáradó pocsolyák), miközben a DualSense kontroller nyújtotta újdonságok (például a haptikus visszacsatolás) is helyet kaptak, így még azt is érezhettük, ha kavicságyra futottunk. A fizika és a hangok minden eddiginél valósághűbbek lettek, visszatért a gyűjtőknek szóló karriermód, melynek minden porcikájáról sugárzott az autók iránti szeretet és tisztelet (egy virtuális múzeum keretében például az egyes gyártók komplett történelmét megismerhettük), több mint 420 benzinfalóját pedig olyan gondosan alkották meg a készítők, hogy az már teljes joggal nevezhető művészetnek.
Hiába lett az évek során számos konkurenciája a Gran Turismo-nak (élükön a Microsoft exkluzív Forza Motorsport-szériájával), szinte minden kritikus egyetértett abban, hogy a GT-élmény továbbra is utánozhatatlan, ennélfogva a kiváló (sokszor csillagászati) értékelések sem maradtak el. Aztán jöttek a március 4-i megjelenés után aktiválódó, kifejezetten lehúzósra sikeredett mikrotranzakciók, melyeknek „köszönhetően” a magukat (joggal) átverve érző játékosok lényegében a sárga földig tiporták az alapjáraton kiválóan sikerült játékot. A stúdió utólagos tűzoltással (ajándék kreditek és autók) ugyan megpróbálta csillapítani a kedélyeket, de a baj már megtörtént (sőt, még tetézve is lett a számos szerveroldali problémával), így az eset maximum egy kellemetlen tanulópénz volt a Polyphony (és a Sony) számára.
Nem volt tehát egységes a Gran Turismo 25 éves útja, ígéretét, miszerint a valaha képernyőre álmodott legjobb vezetési élményt nyújtja, viszont messzemenőkig teljesítette, és valószínűleg a jövőben sem lesz ez másként. Az szinte biztosra vehető, hogy a 7. rész még egy jó darabig új autókkal/pályákkal bővül majd, ahogy talán ebben a konzolgenerációban kapunk még egy következő felvonást is – persze ez csak spekuláció. Ami viszont tény, hogy a széria egy új médiumban is kipróbálja magát a jövőben. Neill Blomkamp rendezésében készül ugyanis a valós történeten (egy GT Academy győztes életén) alapuló Gran Turismo-film, amelynek már a premierdátumát is kitűzte a Sony, 2023. augusztus 11-én kerül vászonra az alkotás. A mozi igazi sztárparádét ígér (többek között Orlando Bloom, Djimon Hounsou, Geri Halliwell-Horner és David Harbour is a stáb része), és bár Bloomkamp filmográfiája minőség terén sajnos csökkenő tendenciát mutat, reménykedni azért lehet azzal kapcsolatban, hogy remek adaptációt kapunk – végtére is óriási presztízzsel bíró névről van szó.
