Aki csak napjaink óraműszerűen összehangolt, évekre előre felépített, a globális kiadást előtérbe helyező videójáték megjelenési ütemterveit ismeri, mert abban nőtt fel, talán elképzelhetetlennek, de mindenképp abszurdnak tarthatja azt, ami két konzolgenerációval ezelőtt még teljesen sztenderd volt: nevezetesen a regionális megjelenések nem éppen kellemes intézményét. A korszakot, amikor a kontinensek teljesen önálló régiónak számítottak, egyedi szabványokkal (PAL, NTSC), régiózáras hardverekkel, és amikor esetenként nemcsak hetek vagy hónapok, de akár évek is eltelhettek egy-egy kiadás között, hiába volt szó ugyanarról a játékról. Így eshetett meg az is, hogy a Xenoblade Chronicles-re hivatkozhatunk 10 és 12 éves játékként is, hiszen mindkettő megállja a helyét.
KARDKRÓNIKÁK
A Xenoblade Chronicles ugyanis hazájában, Japánban eredetileg 2010. júniusában jelent meg, Európa csak egy évvel később, 2011 augusztusában kapta meg, az Észak-amerikai játékosoknak pedig egészen 2012. április 6-ig kellett várniuk a játékra, amely műfajában egy egész platformot meghatározott. Ez persze nem csoda, a Monolith Soft jegyezte Xenoblade Chronicles ugyanis nem csupán a Wii legsikeresebb japán szerepjátéka szeretett volna lenni, de egy új korszak kezdete is. Története ugyanis a múltban gyökerezik, egész pontosan az első PlayStation generációjában, amikor a Squaresoft (ma már Square Enixként ismerjük) a jRPG-műfaj nem csupán meghatározó, de egyértelműen monopolhelyzetben levő szereplőjeként valósággal ontotta magából a korszakalkotó játékokat, ezekkel akár komplett hardverek sorsáról is döntve. Hiszen amikor az egy évtizedes Nintendo-támogatás után a Final Fantasy PlayStation-platformra költözött, erős túlzással a N64 halálos ítéletét is aláírta, a PlayStationt jelölve ki az akkori modern konzolvilág abszolút uralkodójának.
Ezt a királycsinálás pedig értelemszerűen nem csupán hatalommal, de egyfajta privilégiummal is felruházta őket, amely fiatal és tehetséges alkotók magukhoz édesgetésében, illetve nem egészen szokványos játékok támogatásában nyilvánult meg. Ennek a két követelménynek pedig maximálisan megfelelt az a Takahasi Tecuja, aki grafikus rendezőként maradandó nyomot hagyott a Chrono Triggerrel, hogy aztán tervezőként is bepróbálkozzon.
RPG-NOIR
Csakhogy a Final Fantasy 7 történetéhez beadott ötlete a Squareoftnak túl komornak bizonyult, így inkább saját játékot kapott. Akkor még maga sem tudhatta, hogy a Japánban 1998 februárjában (Európában pedig soha...) megjelent Xenogears valójában egy komplett univerzumot hoz létre, amely a Xenosaga-trilógiában csúcsosodott ki. A PlayStation 2-es széria pedig nem aprózta el az ötleteit: a futurisztikus történet olyan filozófiai témákat gyúrt egybe, mint a humanizmus, a vallás, a mesterséges intelligencia, a halhatatlanság, méghozzá a mechák és az animék világával, hogy aztán anélkül érjen véget, hogy az eredetileg hat felvonásosra tervezett sztori minden fejezete megjelent volna.
A gyatra üzleti eredmények okán elkaszált franchise romjaira azonban még ugyanebben az évben sikerült felhúzni egy új sorozat alapjait, melynek gyümölcse 2010-ben ért be: a Xenoblade Chronicles nem csupán a nevében igyekezett felidézni korszakalkotó elődjét, de témáját tekintve is. A főszerepben ugyanis egy olyan világ van, melynek középpontja két hatalmas titán teste, és az azokon élő népek harca – Bionis, ahol organikus létformák élnek, és Mechonis, ahol mechanikusak. Ahogy az lenni szokott, a játék központi karaktere, a felnőttkort még jócskán alulról nyaldosó Shulk a barátaival keveredik bele a konfliktusba, a címadó, jövőbelátást biztosító Xenoblade-fegyverrel a kezében. A Xenoblade Chronicles ezen egyedi világra relatíve szokványos, de a korhoz képest modern jRPG-elemeket húzott: egy akció-centrikus, valós idejű harcrendszert egy meglehetősen nagy mozgásteret biztosító világot, egy ezt kiszolgáló, az MMO-kat idéző felfedezést, szembemenve a műfaj azon fő csapásirányával, ami gyakorlatilag ezek ellentétét kínálta, elsősorban az ezen évet meghatározó Final Fantasy 13-családdal. A váltás és a jövőbe tekintés pedig bejött. A Xenoblade Chronicles messze a Wii életciklusának legsikeresebb japán szerepjátéka lett, és megágyazott a következő generációra érkező folytatásának is.
Pótlása és mélyebb megismerése szerencsére manapság a lehető legegyszerűbb. Egyrészt elérhető egy sok szempontból egészen lenyűgöző 3DS-es port (de egy nyugdíjazott gépen, főleg az eShop-bezárásának árnyékában ez nem a legjobb választás), másrészt az egészen kiváló folytatás után, 2020 tavaszán, Nintendo Switchre megérkezett az eredeti definitív kiadás. Ez ráncba szedett kezelőfelülettel, grandiózus epilógussal modernizálta (valamelyest) az ezt a konzolgenerációt meghatározó játékot, megágyazva az ősszel érkező harmadik felvonásnak, a Nintendo Switchet ezzel a jRPG-műfaj modern Mekkájának nevezve ki.
