Cikkek a korábbi filmekről:
- Star Wars I: Baljós árnyak
- Star Wars II: A klónok támadása
- Star Wars III: A Sith-ek bosszúja
- Zsivány Egyes: Egy Star Wars történet
- Star Wars IV: Egy új remény
- Star Wars V: A Birodalom visszavág
- Star Wars VII. rész: Az ébredő Erő
- Star Wars VIII. rész: Az utolsó Jedik
George Lucas eredetileg egy tizenkét részes opusznak tervezte a Star Warst, amit aztán először kilenc-, majd hatrészesre rövidített le. A kilencepizódos sorozat viszont olyan sokáig a tervasztalon feküdt, hogy a hivatalos oldalon még a Baljós árnyak idején is ott virított a harmadik trilógia a sorban – persze, akkor még cím nélkül. Hogy Lucas mikor döntött úgy, hogy a hatodik rész zárófilm lesz, az jó kérdés, bár az is igaz, hogy folyamatosan változtatott döntésein és nyilatkozatain. Volt olyan időszak, amikor egyenesen tagadta, hogy valaha is kilenc részt tervezett, mint ahogy azt is tudjuk, hogy a Lucasfilm eladása előtt ő állt neki a harmadik trilógia előkészítésének.
Ma persze már mindez nem számít, hiszen a harmadik trilógia, és (jelenleg papíron) az egész Skywalker Sagát lezáró kilencedik epizód pár napon belül a mozikba kerül, így irreleváns, mit gondolt vagy tervezett Lucas. Az viszont vitathatatlan, hogy A Jedi visszatér több mint harminc évig szolgált, ha nem is teljesen kielégítő, de jól funkcionáló zárásként.
A döntő ütközet
A Lázadás a végéhez közeleg. Miközben a Birodalom titokban egy újabb Halálcsillag felépítésén fáradozik, Luke, Leia, Lando és Chewie megpróbálják kiszabadítani barátjukat, Hant, a hutt gengszter, Jabba fogságából. Eközben a Lázadók Szövetsége végső ütközetre készül. Mivel megtudták, hogy a Halálcsillag munkálatait az Uralkodó személyesen ellenőrizi, így nem csak a terror egy újabb technológiai szörnyszülöttét intézhetik el, hanem annak kiagyalóját is elpusztíthatják. Ám senki sem sejti, hogy a szerencse nem véletlenül pártolt a felkelők oldalára.
Az utolsó csata… előtt
A Jedi visszatért jól elhatárolhatóan két részre lehet osztani. Az első szakasz tulajdonképpen arra szolgál, hogy az Egy új reményre jellemző könnyed kalandozás közepette elvarrjanak minden szálat, amit A Birodalom visszavág nyitva hagyott. Luke-ék kimentik Hant Jabba fogságából, Yoda és Ben Kenobi pedig igazolják, hogy tényleg Vader Luke apja, és a „van még más is” megjegyzés az ikertestvérére, Leiára utalt.
Han kimenekítésének szakaszát személy szerint imádom, mert A Birodalom visszavág sötét, zárt és sok esetben élettelen terei után remek érzés újra egy eleven, messzi-messzi Galaxist látni. Jabba és palotája nyüzsög az élettől, teli van új és régi idegen lényekkel. Bár kicsit olyan, mintha a hutt gengszter night clubot vezetne, de ez is csak feldobja a hangulatot. Nekem a ’97-ben lecserélt revüszám pont azért nyerte el a tetszésemet, mert sokkal elevenebb lett Max Rebo bandája. Az énekes, Sy Snootles bábja például annyira bénára sikerült, hogy csak a Special Edition VHS kiadásának elején lévő „making of” anyagból jöttem rá, hogy az egy élőlény akart lenni.
Ugyanitt kapunk két remekbeszabott szörnyet is. A Rancor mozgása ugyan már kicsit kopottas, de a 2004-es DVD-re sikerült teljesen beleilleszteniük a képbe, így nem annyira látványos, hogy báb. A Sarlacc pedig szintén egy olyan jelenség, amit igazán ’97 óta szeretek, mert a toldalékként megkapott kacsacsőrnek hála már tényleg élőlény hatása van, nem pedig egy élettelen verem, amiből fogak és döglött csápok állnak ki.
Mindez megtoldották könnyed akciózással, amit Han beszólásai és Luke első igazi Jedi akciója tesz teljessé – ennek köszönhetően A Jedi visszatér első szakasza igazán kalandos és meghozza az emberben a később fontossá váló hurrá optimizmust.
Aztán itt van még egy szomorú esemény: Yoda, aki immár hat rész óta velünk van, eggyé válik az Erővel. Szerintem méltó búcsút kapott a vén mester, hisz úgy búcsúzhatunk el tőle, hogy megtette, ami tőle tellett. Nagy szerepe volt a Jedik bukásában, de Luke kiképzésével jóvátette hibáit. Ráadásul utolsó leheletével, ha vonakodva is, de végre felfedi a titkokat Luke előtt. Az más kérdés, hogy ezt már azelőtt meg kellett volna tenni, hogy a fiú tudatlanul elindult a Bespinre, és az sem szépít a két Jedi helyzetén, hogy Ben megpróbálja kimagyarázni a hazugságát.
A végső csata
A második szakasz már teljes egészében az endori csatára épült fel. A Lázadók Szövetsége bothan életek árán megszerezte a Halálcsillag II terveit – azért kicsit necces, hogy olyan lények áldozatával akarják átadni nekünk a tervek megszerzésének nehézségét, amiket még csak nem is láthatunk, így nagyjából egy fikarcnyit sem érdekli az embert, hány bothan halt meg. El sem tudjuk képzelni őket, azt sem tudjuk, mifélék (fun fact: bothant a mai napig nem láttunk mozgóképes Star Wars-műben).
Szóval, csapatunk két részre oszlik. Han, Luke és Leia a droidokkal és éhenkolbász Chewbaccával elindul az Endorra, ahol némi motoros hajkurászás után barátságot kötnek az ewokokkal, ezekkel a cuki, de amúgy horrorba illő macikkal, amik simán felzabálták volna Hanékat, ha C-3PO (Luke-tól kapott) isteni képességeivel nem avatkozik be. Bele sem merek gondolni, mi lett a később dobokként használt sisakok gazdáival. Vajon miből készült az ünnepi vacsi?
A hősök másik fele eközben Lando vezetésével rohamot indít a félig kész Halálcsillag 2 ellen. A támadást ezúttal a Lázadók Szövetsége nem aprózza el, nem csupán harminc vadászgépet küld, hanem az egész flottát, nagyobbat, mint amekkorát a scarifi csatában láthattunk. Itt van a Szövetség apraja-nagyja, az A-szárnyúaktól a hatalmas Mon Calamari cirkálókig.
A film elején megalapozott hurrá optimizmusnak hála – amit még az sem tud megtörni, hogy Luke közben feladta magát Vadernek – az ember egészen addig biztos a sikerben, amíg az Uralkodó be nem jelenti: ez az egész az ő terve. Márpedig, ha ő tervez, abba sokan belehalnak. Hanék hamar csapdába esnek, a Szövetség hajói is beszorulnak a működőképes Halálcsillag 2 és a váratlanul feltűnő csillagromboló flotta közé.
A csata ezután feszült vesszőfutássá válik. Az űrben csak Landónak hála nem hagyják hátra hőseinket a hajók, míg a hold felszínén sem R2-nak, sem Hannak nem sikerül kinyitnia azt a fránya hátsó kaput, míg az ewokokat szépen tizedelik a birodalmiak.
A csata akkor fordul meg, amikor Chewie szert tesz egy lépegetőre, az ewokok pedig eszüket bevetve felülkerekednek a nyers erővel rohamozó katonákon. De még ez is kevés lenne a győzelemhez, ha nem lenne a bunkerben egy olyan birodalmi tiszt, aki mindenféle azonosító jel bekérése nélkül, a magát csupán egy sisakkal és egy, a fél arcát gyanúsan kitakaró mikrofonnal álcázó Han kérésére kinyitja az ajtót.
Ezután a Lázadó hajók már simán eljutnak a Halálcsillag 2 reaktoráig, amihez a drága jó birodalmiak olyan méretes alagutat építettek, amin a Millennium Falcon is kis híján karcolásmentesen végigrepül (de azért egy TIE elakad). Végül is, minek nehezítsék az ellenség dolgát, azzal a kétméteres szellőzővel korábban már jól megszívatták őket, most legyen könnyű dolguk.
Mindezek tetejében az addig mesterien cselszövő Palpatine is képes annak az Anakin Skywalkernek hátat fordítani, aki a felesége megmentés érdekében korra, nemre és fajra való tekintet nélkül mészárolt le tömegeket. És ennek az embernek a fiát készül meggyilkolni. Még az eredeti három rész ismeretében sem volt meglepő Vader pálfordulása, az előzménytrilógia után meg már előre borítékolható.
Jó is ez…
Bár nem kevés kifogásom van A Jedi visszatér ellen, mégis az egyik kedvenc epizódom, részben azért, mert ezzel ismertem meg a Star Warst, és részben azért, mert ebben van a legtöbb érzelmi dráma.
A trónteremben lezajló események anélkül feszültek, hogy a fénykardpárbaj akárcsak megközelítené a korábbi párbajokat. Oké, az Egy új reményben látott kardcsatát felülmúlja, de minden más párbaj kenterbe veri, hiszen viszonylag későn kezdődik el, plusz elég gyorsan lezárul. Mégis, ahogy Darth Sidious szavaival finoman mérgezi Luke tudatát, ahogy Darth Vadernek csupán a mozdulatai árulják el érzelmeit (legyen szó a vívódásáról vagy arról, hogy ő sem tudott mestere aljas tervéről), az frenetikus. Amikor pedig Luke nekimegy Vadernek és leszeli a kezét, majd ránéz saját robotkezére, óhatatlanul is eszünkbe jut a geonosisi párbaj kimenetele, aztán meg Dooku, ahogy két karddal a nyakán tehetetlenül mered Anakinra. Gyönyörű párhuzam.
Az űrcsata is nagyszerű, hiszen a coruscanti ütközetig ez volt a legnagyobb összecsapás, amit a filmekben láttunk, és bár már a scarifi is megelőzi – főleg komplexitásában –, a mai napig remek. Landóék körül lassan összezárul a csapda, a Halálcsillag 2 szedi az áldozatait, a vadászgépek sorra esnek le, de Calrissian tábornok azért sem hagyja, hogy visszavonuljanak, sőt még hathatós taktikát is kiagyal.
A felszínen sem jobb a helyzet. Mivel nem vagyok a „gyűlöljük az ewokokat” mozgalom tagja, sőt imádom őket, ezért nagyon sajnálom, ahogy szinte vesztett csatát folytatnak az AT-ST-k ellen (amíg nem lett netem, nem is tudtam, hogy szegény macikat is belengi egy számomra még mindig érthetetlen gyűlöletfelhő). Amikor az egyik ewok próbálja felrázni halott társát, hát az könnyeket facsar az ember szemébe.
Mindez a kalandos kezdéssel számomra nagyon szerethetővé teszi A Jedi visszatért, és bár én sem éreztem minden szegletében tökéletes lezárásnak – nem tudtam túllépni azon, hogy nemhogy az egész Birodalom nincs elkalapálva, de még az endori flottából is csak két csillagrombolót gyűrtek le –, ha sosem folytatódott volna a széria, nem bántam volna. Optimistán ért véget, Vader és az Uralkodó meghaltak, ennyi elégséges volt. A többit elmesélhették a könyvek.
Meg nem is…
Amiért mégis örülök, hogy végül lett egy újabb trilógia, az a fent említett rész. Az Uralkodó ugyan (látszólag?) meghalt, de a Baljós árnyakkal megnyitott egyensúly és kiválasztott szál nem lett a filmekben tisztázva. Ugyanígy, ahogy említettem, még az endori birodalmi flotta is ott van (ezért tetszik a Star Wars Battlefront 2-ben, hogy ott a felszínen még folytatódott a csata), és bár elhiszem, hogy az Uralkodó nélkül a Birodalom összeomlik, azt már nehezen, hogy mindjárt aznap.
Mindezeken túl látvány terén sem lenne rossz, ha a Sagát lezáró film még ennél is epikusabb lenne, ha a Birodalmat nem primitív lények segítségével győznék le, ha az űrcsatára és a kardpárbajra nem mondhatnám azt, hogy az előző részekben már láttam nagyobbat, jobbat is. Tény, érzelmi szinten mindez nagyon megindító, ezt nem szeretném elvitatni, és bizonyos szempontból ez fontosabb. Ugyanakkor ezek mégiscsak filmek, ráadásul űroperák, ahol a látvány szintén fontos.
A másik, ami miatt örülök, hogy jött folytatás, az az, hogy a Birodalom lényegében elszerencsétlenkedi ezt a csatát. Sok tekintetben közröhej tárgyává válik. Palpatine válogatott birodalmi katonákról beszél, amik aztán védtelenül hagyják azt a támaszpontot, amit védeniük kéne, inkább beszaladnak az erdőbe és szétszélednek macikat üldözni – mindeközben a kevés hátramaradt rohamosztagos nem tudja eltalálni az ajtóban fedezék nélkül ácsorgó Hant és Leiát.
Az Uralkodó meg tényleg képes hátat fordítani Luke sütögetése közben Vadernek. Az meg már csak hab a tortán, hogy a lázadó hajóknak egyenes az útjuk a reaktorhoz, sehol egy téglafal, sehol egy ágyú, sehol egy nagyobb üldöző vadászraj. Ha túlélték volna, én a Lázadók után berohanó négy TIE pilótáit kitűntettem volna, mert ők legalább tenni akartak valamit az ellen, hogy a Halálcsillagot szétlőjék. És mindezek tetejében tényleg egy ostoba tiszten bukik el az egész csata, aki puszira kinyitja Hannak az ajtót.
A második felvonás vége
Persze mindez már csak akkor realizálódik az emberben, ha alaposan megismeri a filmet és végiggondolja az eseményeket – és mint írtam, még ezzel együtt is remek úgy az endori csata, mint az egész hatodik rész. Érzelmekben gazdag lezárása egy korszaknak, ezt pedig úgy írom le most, hogy tegnap este néztem meg – kitudja, hány századik alkalommal – A Jedi visszatért. Még mindig hat rám, még mindig ugyanazt érzem a film alatt, mint anno… Vagyis, kicsit többet, hiszen 4-5 éves önmagamhoz képest azért jóval többet felfogok, és már a Star Wars is jóval többről szól.
Ugyanakkor nem bánom, hogy folytatódott a történet, és azt végképp nem fogom bánni, ha kapunk egy még epikusabb, nagyobb csatát, ahol talán a jófiúk már nem csak azért fognak győzni, mert a gonoszok mindent elszúrnak, amit el lehet szúrni. És talán kiderül az is, miért szabadult fel kék sugár Palpatine-ból, s ha szerencsénk van, az Erő egyensúlyára is pontot tehetünk. December 18-án meglátjuk.
Képek: starwars.com
