Cikkek a korábbi filmekről:
- Star Wars I: Baljós árnyak
- Star Wars II: A klónok támadása
- Zsivány Egyes: Egy Star Wars történet
- Star Wars VII. rész: Az ébredő Erő
- Star Wars VIII. rész: Az utolsó Jedik
Huszonnyolc évvel azután, hogy Darth Vader először belépett a Tantive IV átrobbantott zsilipajtaján, eljött az a film, ami bemutatta, hogyan is került rá az a bizonyos sisak Anakin Skywalkerre. A harmadik rész előtt hatalmas feladat állt: nem csak azt kellett bemutatnia, hogyan ér véget Anakin útja a Sötét Oldalon, de azt is, hogyan zárul le a klónok háborúja és hogyan lesz Palpatine kancellárból egy egész Birodalom uralkodója a Jedi Rend teljes kiirtásával. Hogy sikerült-e ezt a feladatot teljesíteni? Szerintem majdnem hibátlanul.
A bosszú közeleg
Három éve tombol a klónok háborúja, amikor is a Konföderáció egy váratlan húzással megtámadja a Köztársaság fővárosát, Corsucantot. A szeparatisták elrabolják Palpatine főkancellárt, ám értékes zsákmányukkal nem tudnak elmenekülni, mert hatalmas flottájukat megakasztja a Köztársaság nem kisebb hajóhada.
Két Jedi lovag, Obi-Wan Kenobi és Anakin Skywalker érkezik a rendszerbe, hogy kimenekítsék Palpatine-t Dooku gróf és a droidsereg vezetője, Grievous tábornok karmai közül. Nem is sejtik, hogy mindez csak az utolsó előtti lépés egy olyan sakkjátszmában, aminek mindkét oldalát a Sith irányítja, és aminek célja a Jedi Rend kiirtása és a Galaxis uralmának megszerzése.
Politikai adok-kapok
Bár korábban azt írtam, hogy a Baljós árnyakban volt a legerősebb a politikai szál, A Sith-ek bosszúja nem sokkal marad el tőle. Csupán annyival, hogy itt a film második harmadára korlátozódik, míg a másik két szakasz inkább a könnyed kalandozásra és a sötét leszámolásra fókuszál – ez amúgy egy igen szép ívet ad a filmnek, leheletfinoman megyünk át a könnyedségből a sötétségbe. De még így is, Palpatine többet szerepel ebben a filmben, mint bármelyik korábbi epizódban, éppen ezért merem állítani, hogy ez a rész Darth Sidious filmje is, éppúgy, ahogy a Bosszúállók: Végtelen háború Thanos filmje volt.
Palpatine bár látszólag fogoly a coruscanti csata alatt, már itt dróton rángatja Anakint, és lazán feláldozza Tyranust, akinek a torkán is akad a szó, amikor meghallja kivégzése elrendelését. Persze, mit is mondhatott volna ő, a Jedik és a Köztársaság elárulója, a nyíltan hazudozó ellenség? Semmit!
De ez csak a felvezetés. A főkancellár jól ismeri ellenfeleit, vagyis a Jedi Tanács begyepesedett tagjait, és legalább ilyen jól ismeri pártfogoltját, Anakint, és mesterien manipulálja mindkettőt, játssza ki egyiket a másik ellen. Tudja, hogy a Tanács már gyanakszik rá, és tálcán kínálja nekik Anakint, akit kémként ellene küldhetnek, így pedig beetetheti a fiút azzal, hogy a Jedik a Köztársaság ellen szövetkeznek. S mindezt még alá is támasztja.
A szeparatistákat egy ex-Jedi vezeti, a klónokat egy Jedi rendelte meg (A klónok háborújában ezt már bizonyították, valóban Sifo-Dyas rendelte), a Köztársasági Nagy Hadsereget önkényesen a Jedik vezetik. Aztán meg kémkedni kezdenek a főkancellár ellen. Az, hogy ezután Mace Windu lényegében ki is mondja, hogy erővel akarják elmozdítani Palpatine-t, és átvennék a hatalmat a Szenátus felett a békés átmenet okán, már csak hab azon a tortán, amihez a cukormázat Windu és a három másik tanácstag kardrántása ad.
Persze az, hogy milyen okkal akarták Palpatine-t leváltani, már senkit sem érdekel, mert eddigre Sidious olyan sűrűn beszőtte a hazugságaival mind a Szenátust, mind a Jedi Rendet, hogy abból jól talán akkor sem jönnének ki az Erőhasználó lovagok, ha történetesen sikerült volna levágni Palpatine-t.
Anakin pedig vakon követi a kancellárt. Egoizmusa és hatalomvágya immár tetőfokára hágott, nyíltan visszaszól Windunak, amikor az nem adja meg neki a mesteri címet, pedig a mentora, barátja és pártfogója, Palpatine biztos nem a két szép szeméért ültette be oda közéjük. És mindezek után még van pofájuk arra kérni, hogy árulja el azt az áldott jó embert, akinek a mandátuma amúgy már évekkel korábban lejárt és gyanúsan sok hatalom összpontosul a kezében.
Anakin józan pillanataiban érzi, hogy ez így nem kerek, a szűnni nem akaró hatalomvágya nem méltó egy Jedi lovaghoz, ahogy megcsonkított emberek első szóra történő lefejezése sem. De ezeket a gondolatokat gyorsan elűzi, pláne olyankor, amikor a felesége is olyasmire kéri, ami őkegyelmének nem tetszik. Ebben a pillanatban villan meg először Padmé Amidala előtt férje igazi valója. Nem tetszik a fülének, amit hall, hát „szerelmét” is egyből azzal vádolja, hogy úgy beszél, mint a szeparatisták, azaz mint az ellenség.
Valószínűleg a hatalomvágy elég lenne ahhoz, hogy Anakin átálljon a Sötét Oldalra, ám van itt még egy adalék. A klónok támadásában megfogadta, hogy legyőzi a halált. Ez az elhatározás, párosulva azzal, hogy Anakin képtelen lemondani a szeretteiről, egyfajta megszállottságot eredményez, amit Palpatine ugyanolyan jól meglovagol, mint a szenátorok rögeszméit – ahogy arra Obi-Wan az előző részben felhívta a figyelmet.
Amikor nem tudja a Jedik ellen hangolni, máris tálcán kínálja fel azt, amit nem sokkal korábban Yoda nem tudott neki felajánlani: Padmé megmentésének kulcsát. Yoda a Jedi hitvallásnak megfelelően azt közli Anakinnal, hogy tanulja meg elengedni azokat, akiket szeret, mert az élet természetes része a halál. Anakin ezt nyilván baromira nem akarja hallani. Aztán jön Sidious, és egy remekül megkomponált jelenetben közli, hogy amúgy az Erőnek vannak olyan aspektusai, amik által valaki megmenthető a haláltól, csak ezt egy Jedi sem fogja neki elmondani, mert szerintük eme képességek természetellenesek. Puff, még egy ok arra, hogy jövendőbeli Sith tanítványunk ne komálja a Jediket.
Az olyan kis apróságok pedig csak fűszerezik ezt a tortát, mint amikor Palpatine az ifjú Skywalker fülébe susogja, hogy a Jediknek őt kéne Grievous után küldenie, miközben tudja, hogy a Tanácsnak esze ágában sincs így tenni, hiszen nekik az kell, hogy Palpatine mellett legyen.
Igen, ez a film Sidious filmje, mert ő mozgatja a szálakat, formálja az eseményt, legalábbis a film első felében, amíg be nem teljesül a Sith-ek bosszúja. A 66-os parancs kiadása tragikus betetőzése az előzmény trilógiának, a Star Wars Vörös Násza. Ezt követi Palpatine alapítóbeszéde, ami párhuzamban folyik Darth Vader második nagy mészárlásával, végérvényesen a tudtunkra adva, hogy a Birodalom alapjait hullák alkotják. De nem csak Palpatine ellenségeinek holttestei, nem, Sidious papa a szövetségeseit is bedaráltatta.
Miért volt erre szüksége? Mert így nem maradt senki, aki szembe szállhatna vele. A Klónháború nem csak arra volt jó, hogy a Jediket meggyengítse és ellenségképet fabrikáljon belőlük, hanem arra is, hogy a droid- és klóncsapatok felszámoljanak minden olyan reguláris milíciát és katonai erővel is bíró szervezetet, ami hathatósan fellázadhatna a Birodalom ellen. Bele is telik 19 évbe, mire a pici helyi lázadások egységes katonai erővé érnek, de ezzel Sidious számolt, hiszen nem véletlenül kezdett Halálcsillagot építeni.
Kard, ki kard
Miután Palpatine sikeresen átveszi a hatalmat, és új tanítványa mind a Jedi Templomban, mind Mustafaron berendez egy csinos kis hullaházat, a film átvált akcióorgiába. Obi-Wan és Yoda utolsó kísérletet tesz arra, hogy megállítsák a Sith hatalomra törését, amihez természetesen nem csak az Erőt, de a fénykardjaikat is lelkesen használják. Ez több szempontból remek motívum, ugyanis nem csak láthattuk végre, milyen párbajt vívott Vader egykori mesterével, hanem a legek legjei is összemérik erejüket.
Mindkét párbaj látványos, igazán nagyszerű helyszíneken játszódik. Mustafar vulkanikus környezete önmagában megtestesíti a Jedi és a Sith örökös, forrongó harcát, ami mindent elpusztít maga körül, és sötétségbe taszítja környezetét. Ahogy a pengék egymásnak feszülnek, ezzel egyazon időben a háttérben is feltör a láva, az nagyon szimbolikus.
Ráadásul Obi-Wan és Vader párbaja térben is folyamatosan mozog, egy leszállópályán kezdődik és egy lávaparton ér véget, a két félnek pedig nem csak horizontálisan, de vertikálisan is össze kell akasztania a kardját. Az már csak külön érdekesség, hogy Vader szintén kék pengéjű kardot használ. Lucas kezdetben vörös pengét szánt a Sith Nagyúrnak, de rá kellett jönnie, hogy a vörös hátterű Mustafaron ez a szín nem lenne túl látványos, így maradt a kék.
Ami Yoda és Sidious párbaját illeti, az sem marad el sokkal a másik párosétól. Az ő helyszínük a Szenátus, ami elszabadult hatalmuk nyomán pont olyan gyorsan és durván amortizálódik le, ahogy a Birodalom felszámolja a Köztársaság maradékát. Ahogy Sidious hajigálja a podokat, az a demokrácia végső bezúzásának is tekinthető.
Feladatát persze egyik Jedi sem tudja teljesíteni, ami már előrevetíti azt, hogy talán nem fénykarddal kéne legyőzni a Sith-eket. Erre másfél évtized múlva Luke jön rá. Yoda és Sidious végül patthelyzetbe kerül és a Jedi mester bedobja a törülközőt, míg Obi-Wan képtelen megölni barátját, inkább a sorsára hagyja, de a fiúban annyi gyűlölet munkálkodik, hogy képes túlélni más számára túlélhetetlen sérüléseit, legalábbis addig, amíg Palpatine visszaviszi Coruscantra, ahol rárakják az ikonikus páncélt, aminek örökre a rabszolgája lesz. Ezzel teljessé téve Anakin tragédiáját.
A Tatooine-i kisfiú újra rabszolga lett... páncélja, a Sötét Oldal és mestere rabszolgája, miközben megszállottságában mindent elvesztett, amihez annyira ragaszkodott. Mi több, nem szimplán elvesztette, ő maga pusztította el azt a Jedi Rendet, amibe annyira vágyott, és ő okozta a halálát annak a nőnek, akit annyira szeretett a maga sötét módján, emellett pedig ő ölte meg azt a barátságot, ami oly sokáig kitartott.
Mindez azért, mert egy lelki sérült ficsúr, aki képtelen volt elengedni a dolgokat, elfogadni, hogy egyszer mindenki meghal, és mindeközben saját magán túl semmi mást sem bírt meglátni, sajnos még azokat sem, akiket állítólag szeretet.
A Sötét Oldal győzelme
Bár sötét hangulata és befejezése miatt A Sith-ek bosszúja nem a kedvenc Star Wars-filmem, így is az egyik legjobbnak tartom. A coruscanti csata a mai napig a legnagyobb és leglátványosabb űrcsata a franchise-ban, ami nem csoda, hiszen két hatalmas sereg feszül egymásnak. Talán csak azt tudnám felhozni ellene, hogy nem olyan személyes hangvételű, mint mondjuk a yavini vagy a scarifi összecsapás, de ez annyiból érthető, hogy egyrészt más a célja, másrészt túlnyomórészt klónok és droidok a résztvevők, így nem is lehetne olyan „pilótafülke drámát” csinálni, mint a korábbi/későbbi filmekben.
A végső párbajok szintén nagyon jók, s bár a szememben nem überelik Kenobi-Jinn-Maul hármasát, közel állnak ahhoz, már csak azért is, mert míg a Baljós árnyakban a párbaj inkább a látványról szólt, Obi-Wan és Vader pengeváltásába érzelmek vegyülnek. Szinte minden kardcsapásban benne van Vader gyűlölete és Obi-Wan végső elszántsága.
Palpatine ármánykodása, ami a film közepét viszi, pedig egyszerűen pazar. Fent már eleget ecseteltem, most csak annyit mondanék, hogy ezzel a filmmel Sidious végleg biztosította helyét a legnagyobb filmes gonoszok között. Vader is egy szörnyeteg (a gyerekgyilkosság miatt én személy szerint sosem tudtam megbocsátani neki), de mestere maga a megtestesült gonosz. Remélem, ehhez a Skywalker kora csak hozzátesz, és nem elvesz.
Lehe, hogy ezzel sokan nem értenek egyet, de szerintem a színészi játék szintén itt a legjobb. Bár Lucas képtelen jól instruálni színészeit, ebben a filmben Ewan McGregor, Natalie Portman, Hayden Christensen és Ian McDiarmid is a legjobb formáját hozza. Portmannál ez azért nagy szó, mert szegényt lényegében a kispadra ültették, jeleneteit Lucas kivágta azért, hogy a film jobban fókuszálhasson Anakinra – ami szerintem alapvető hiba volt, de erről később.
Szintén kiemelném Christensent, aki bár tényleg nem egy Adam Driver, szerintem élete alakítását hozta a mustafari jelenetekben. Legalábbis nálam az utolsó beszélgetés Obi-Wan és Vader között hidegrázós, már jó értelemben, és ez főleg Christensennek köszönhető, aki velőtrázóan hozza a pszichopatává vált Sith Nagyurat.
A mellékszálak hiánya
Mint írtam, szerintem az, hogy Lucas Anakinra hegyezte ki az egész filmet, melléfogás volt, mert ennek a történetnek nem csak róla kellett volna szólnia, sőt igazság szerint nem is csak róla szól, hiszen olykor-olykor a Jedi Rend szintén fókuszba kerül. Emellé igazán befért volna még egy-két Padmé-jelenet, hogy szegény nő ne csak sirdogálva nézze világa és férje bukását. Különösen fájó az a megbeszélés, amin Bail Organa, Mon Mothma, Padmé és még néhány szenátor felveti a lázadás ötletét.
Organa és Mothma jelenléte a Zsivány Egyes miatt is fontos lenne, hiszen az őket alakító Jimmy Smits és Genevieve O'Reilly visszatértek abban a filmben. Nagyszerű összekötése lenne A Sith-ek bosszújának és a Zsivány Egyesnek, ha Mothmát is többet láttuk volna, és nem csak egy fehér emberke lenne a Palpatine visszatérésére összegyűlt tömeg közepén. Nem utolsó sorban a téma, azaz a lázadás ötlete is remekül passzolna a filmet időrendben követő Solóhoz és Zsivány Egyeshez, hiszen látnánk, hogy nem minden szenátor volt tétlen, és egy kis irodai megbeszélés végül forradalommá nőtte ki magát. A sors fintora, hogy a Disney azóta kánonná tette ezt a kivágott jelenetet, és több forráskönyv is hivatkozik rá.
Továbbá van egy jelenet, ami szintén ki tud zökkenteni a hangulatból, méghozzá azért, mert olyan érzésem van, mintha egy fontos beszélgetés közepére léptünk volna be, mire mindenki kínosan elhallgatott. Ez pedig az, amikor Palpatine képviselőjének nevezi ki Anakint. Egy igen hosszú snittben látjuk, amint némán sétálnak és elmélyülten gondolkodnak, vagyis valami fontos témáról maradtunk le.
Amúgy volt még egy ilyen jelenet, méghozzá az, amikor Anakin a felesége képébe vágja, hogy úgy beszél, mint egy szeparatista, de tegnap észrevettem, hogy itt a beszélgetést megelőzően Anakin Padmé hasát simogatja, és ezzel megszűnt ez a „betoppanós” érzésem.
Ezek mellett még talán a film zenéje ellen szólalhatnék fel, de nem teszem, mert bár itt is érezni Williams fáradását, mégis, a filmmel együtt csodálatosan szól minden taktus (márpedig egy filmzenének ez az elsődleges feladata), másrészt, a Battle of the Heroes és az Anakin’s Betrayal miatt azt is megbocsátanám, ha a film maradék részében csak egércincogást hallanék.
Kapcsolat a Skywalker korával?
A korábbi két résznél nem tértem ki erre, de itt mindenképpen muszáj, mert az az érzésem, hogy eme film ismerete fontos lesz a Skywalker korához. Ha az eredeti hatost együttesen vizsgálom, hibának érzem, hogy Lucas a Baljós árnyakban behozta ezt az Erő egyensúlya és Kiválasztott motívumot. Alapvetően nem lenne vele baj, de a klasszikus részekben erről egy szó sem esik, és igazából az előzmények sem bontják ki.
Sőt A Sith-ek bosszújában Lucas Yoda szájába adja a kétség szavait. „A prófécia, amit talán rosszul értelmezünk” – mondja Windunak és Kenobinak, mielőtt elindulna Kashyyykra. Mivel a prófécia szövegét mi magunk egyszer sem hallhatjuk a filmben, nem tudunk döntést hozni, a későbbi filmek pedig nem referálnak arról, hogy akkor most mi van. Sajnos az Erő egyensúlyát sem tisztázza egyik film sem. Mi az, mit jelent? Ki tudja. Lucas egy interjúban ugyan elmagyarázza, hogyan képzelte el (az Erő egyensúlya olyan, mint a nyugodt vízfelszín), de nagyon nagy baj, ha egy alkotónak külön el kell magyaráznia a filmet.
Éppen ezért örültem, amikor Az ébredő Erő első mondatai között Lor San Tekka megemlíti az egyensúlyt, majd Az utolsó Jedik-ben is előkerült a téma. Végre foglalkozik valami eme témával A Sith-ek bosszúja után, és talán A Skywalker korában ezt a szálat is elvarrják. Ennek előkészítésére vannak jelek, hiszen nem is olyan régen, a Magyarországon december 14-én megjelenő, Claudia Gray által írt Mester és tanítvány című könyvben végre olvashatunk részleteket a próféciából – aminek szövegezése eléggé biztossá teszi, hogy tényleg Anakin volt a Kiválasztott.
Továbbá biztos, hogy Palpatine valamilyen formában visszatér a kilencedik részben, hiszen a trailerekben már többször hallatta a hangját, és egy villanásra talán már láttuk is. Hogy hogyan, az egyelőre rejtély. Ez egy sarkalatos pontja a filmnek, s bár pártolom, hogy kiderüljön, még mindig Sidious a legfőbb gonosz, azért a megoldástól én is tartok. Mindenesetre A Sith-ek bosszúja alapot szolgáltat az öreg Palpadious visszahozására – méghozzá olyan alapot, amivel szintén nem foglalkozott a klasszikus trilógia.
Sidious az opera-jelenetben (amit J. J. Abrams, a Skywalker kora rendezője és társírója nemrég a kedvencének jelölt meg – minő véletlen) Palpatine megemlíti a mesterét, Darth Plagueist, aki állítása szerint a midi-chlorianokat képes volt élet kreálására kényszeríteni, ezzel megmenthetett másokat a haláltól. Később, Anakin átállásakor szintén megemlíti, hogy a halált eddig csak egyvalaki tudta becsapni, de ketten együtt megtalálhatják a titok nyitját.
Ez egyértelművé teszi, hogy Sidious aktívan kereste az örök élet titkát, ami nem csoda, ő akart lenni a Galaxis mindenkori ura. És gyanús, hogy talált módszert a túlélésére, mert bár a filmekben több Sith halálát is láthattuk, csak Sidiousból távozott egy máig megmagyarázhatatlan, kék energiafelhő. Talán ennek is van jelentősége.
Mindehhez a filmeken túli művek további adalékot szolgáltatnak. Már tudjuk, hogy Palpatine ifjabb korában tanult a dathomiri boszorkák vezetőjétől, Talzin anyától (és elrabolta a fiát, Mault tanítványának). Az éjnővér képes volt afféle élet-halál közti tartományban maradni, miután fizikai testét feláldozta azért, hogy rendbe tegye fia elméjét és amennyire lehet, a testét. Azt is láthattuk a Lázadókban, hogy az éjnővérek képesek bizonyos tárgyakhoz kötni a lelküket.
Ez utóbbi a Sith-ektől sem áll távol! A Vader című képregény-sorozat 21-25. számában szerepel egy Momin nevű ősi Sith, aki képes volt a szellemét hozzákötni a maszkjához, így megőrizni azt évszázadokra. Bár Vader később elpusztította Momint, tudása ismertté vált, és minő véletlen, a yavini csata után a maszkja – amiben sötét esszenciája még fellelhető volt – Sidious személyi jachtján, az Imperialison kötött ki.
A dolog azért érdekes, mert már Az ébredő Erő óta létezik egy olyan teória, hogy Kylo Rennek nem Vader mutatta meg a Sötét Oldalt – hiszen Anakin Skywalker visszatért a Világos Oldalra –, hanem Sidious. Miután Momin megjelent a képregényekben, a teória csak erősödött, sokan vélik úgy, hogy Sidious a szellemét hozzá kötötte Vader sisakjához. Ezt az egészet még inkább fokozta, hogy a Skywalker kora trailerében és néhány spotban is láthattuk Vader sisakját, amint Rey és Kylo összetörik az alapzatát.
Szóval lehetséges, hogy ez a helyzet: A Sith-ek bosszúja megalapozta Sidious halhatatlanság utáni vágyát, míg a képregények és a Lázadók megalapozták azt, hogyan lehetséges ez. Azt meg már tudjuk, hogy a Disney-Lucasfilm páros sokkal szorosabban fűzi össze a különböző műveket, mint Lucas tette, hiszen a Solóban Maul feltűnése teljesen érthetetlen, ha nem ismeritek A klónok háborúja idevonatkozó epizódjait.
Teljes a bosszú
Persze remélhetőleg a Skywalker kora nem fog ilyen mélyen a filmeken kívüli művekre támaszkodni, éppen elég alapanyagot nyújt neki A Sith-ek bosszúja, a többi pedig legyen érdekes adalék. De akármi is lesz az új filmben, a Sagát elsőként lezáró film érdemeit már nem vitathatja el – mert igen, 14 évvel ezelőtt úgy ültünk be A Sith-ek bosszújára, hogy nem lesz több Star Wars-film a mozikban. Szerencsére most készülhetünk a második zárásra, és remélhetőleg lesz olyan jó, mint az első volt.
A léc magasan van, hiszen Anakin bukása gazdag érzelmekben, látványban, cselszövésekben és akcióban, és még az előzményfilmek ellen legjobban ágálók is egyetértenek abban, hogy A Sith-ek bosszúja a legjobban sikerült epizód a trilógiában. Sok mindenben nem értek egyet velük, de ebben speciel igen.
Képek: starwars.com
