Féltávhoz érkezett az HBO új sorozata, a Los Angeles-i rémtörténetek: Angyalok városa első évadja (a streamingszolgáltató teljes májusi premierkínálatát itt találjátok). Az anyaprodukciónak, a különleges tónusú előzetesnek és a Trónok harcából ismert Natalie Dormer erőteljes karakterének hála elég csábítónak tűnt a széria, a nyitány azonban kifejezetten visszásra sikeredett. A későbbi epizódok pedig hiába javítottak sokat a mű élvezhetőségén és minőségén, négy epizód után teljesen széttartó, inkoherens összkép tárul elénk. Tartalmilag, mondanivalóját tekintve egészen együgyű szellemiségben indult a cselekmény, amit később némiképp árnyaltak az alkotók, de ettől mintha csak egyre kevésbé volna kiforrott iránya a történetnek. Minden arra vezethető vissza, hogy nincs letisztult műfaji váz, nincs tematika, ami összefogná a Los Angeles-i rémtörténeteket.
Műfaját keresi
A fő probléma, hogy nincs tisztázva a műfajiság. Egy sorozat természetesen lehetőséget nyújt a sokrétű vonalvezetésre, kitérőkre, a részletes bemutatásra, de ha nincs koncepció, nehéz a különböző mozaikokat összeilleszteni. A fantasy(-elemekkel dolgozó) szériák többségének évtizedes rákfenéje, hogy az alkotók nem ismerik a teljes mitológiát, csak egy idegen környezetbe igyekeznek minél több egzotikusnak tűnő részelemet behozni. Utóbbit jelen esetben is megfigyelhetjük, ennél súlyosabb gond azonban, hogy a különböző műfajú epizódok sehol sem érnek össze. Néhány elképzelés eleve elhibázott, más történetszálak pedig épp amikor kezdenének izgalmassá válni, megszakadnak.
Végül erőszakosan próbálják egymásba futtatni a különböző irányú eseményeket az alkotók, de azok sehogy sem akarnak találkozni, mert lényegében más univerzumban játszódnak. A „sokat akar a szarka, nem bírja a farka”-típusú bölcsességeket mintázza, hogy a cím, a plakátok, az előzetes és a pilot nyitánya egyaránt hangsúlyozza a sorozat horrorisztikus vénáját, később azonban a krimi, a thriller, a fantasy, a romantikus melodráma és a történelmi zsáner árnyékában alig egy-egy jelenetben történik csupán bármilyen borzongató dolog. Nézőként képtelenség ráhangolódni a Los Angeles-i rémtörténetekre, mivel húsz percenként változik az irányadó stílus. Ennek tetejében pedig közel követhetetlen a cselekmény – amit Tarantino vagy Guy Ritchie ügyesen keresztezne, itt ide-oda ugráló, szakadozott szüzsé marad.
Ami nem sül ki egy kitűnő alapötletből
Hiába a vonzó alapszituáció, a koncepció és a történet átgondolatlanságát, kuszaságát, ill. a stílus tisztázatlanságát mutatja már a pilot is. Egy rendkívül erős, mexikói hiedelmekre épülő fantasy felütést követően felfestik a harmincas évek Los Angeles-ét. Mexikóiak és fehérek (?) – nagyjából ezen szempont mentén osztja meg a helyi közösséget a sorozat, noha – az Államok történetét ismerve – jónéhány náció élt már a század első felében is az új hazában. A nem mexikóiak közül, fogalmazzunk így, egyedül a német származásúakat emeli ki a történet (valamint a nyomozó főhős rokonszenves zsidó partnerének hangsúlyozzák a származását – ez legalább néhol szórakoztató), akik természetesen a város politikai-gazdasági elitjével egyetemben a génjeikben hordozzák a gonoszságot. Csak arra várnak, hogy a démoni mexikói istennő különböző emberek bőrébe bújva környékezze meg őket és – szó szerint – sugdossa a fülükbe emberi megvalósításra váró ördögi terveit.
Hősünk az első mexikói származású rendőr a városban, aki rögtön egy etnikai alapú háború közepébe keveredik. Eleinte még egy mexikói jelképekkel díszített, brutális gyilkossági ügyet kap a nyakába, majd a mexikói lakosság házainak helyére építeni szándékozott autópálya miatt kitörő összecsapás közepébe keveredik. Az ifjú Tiagonak végletes szituációkban kell diplomatikusnak, egyszerre mexikóinak és törvénytisztelő amerikainak maradnia, miközben testvérei a kisebbségi ellenállás vezérei. Ez a lélektani dráma még működhetne is, azonban ez a szál sincs következetesen végigvezetve. A gyilkossági ügyet minden epizódban megemlítik, ténylegesen azonban alig foglalkoznak vele. Helyette egy tipikus amerikai karizmatikus szekta belső drámáiba és a tengerentúlon hatalomátvételre készülő náci titkosszolgálat ügyködéseibe nyerünk betekintést. A további fontosabb karakterek közül ki kell még emelni egy eleinte lelkiismeretesnek tűnő német orvost, aki később a szintén német származású páciens képében feltűnő istennő hatására azonnal előkapja a rendelője szekrényében őrzött hatalmas náci zászlót és egyenruhát.
A sorozat innen csak tovább bonyolódik, azonban már ennyiből is kitűnik, hogy
- egyrészt szinte követhetetlenül sok szálon fut a történet,
- másfelől pedig rendkívül ostoba módon képzelik el az alkotók a drámai ellentéteket.
Trump, a nácik, a chicanok és egy autópálya
Bántó az az együgyűség, ahogy az alkotók – hasonló mai sorozatok hatására – elképzelik a korabeli LA-t. Egy fiktív történetbe nyilván sok minden belefér, mégis olyan ordító történelmi pontatlanságok is bekerülnek a cselekménybe, amik nevetségessé teszik a széria állításait. Különösen zavaró valamennyi Trumpra tett utalás. Dicséretes, ha egy társadalom fel meri dolgozni az őt aktuálisan foglalkoztató közéleti eseményeket, pláne ha történelmi párhuzamokat talál a jelenkor és a régi idők folyamatai között. Egyvalamit azonban érdemes tisztázni: az nem kritika, hogy egy jóllakott, náci egyenruhás férfit bemasíroztatnak Los Angeles főterére, hogy ott a jelenlegi amerikai elnök hírhedt jelmondatait adják a szájába. Ez a lehető legostobább kiszolgálása egy ma irányadó politikai csoportosulásnak, a hétköznapokban propagandának hívják az ilyet. Tekintettel az egyéb ordító tartalmi és formai ellentmondásokra, a Los Angeles-i rémtörténetek csak lejárat egy mégoly jogos meglátásokon alapuló politikai véleményt.
Az égvilágon semmit nem tudunk meg a cselekmény legkülönbözőbb pontjain teljesen ötletszerűen, ad hoc módon előkerülő mexikói istennőkről, nem működik a krimi nyomozás szál, kidolgozatlan valamennyi drámai-szerelmi rész, valamint bántóan primitív a gonosz ténykedésének az ábrázolása. Ellenben sikerül – a készítők szándékai ellenére – faji alapon megosztani a történetben a helyi nációkat, belegyalogolni sokféleképpen gondolkodó nézők lelkébe, illetve összemosni a kereszténységet, a korrupt elitet és a nácizmust, valamint a Szűz Anya-hagyományt a mexikói hiedelemvilággal. Eleinte egyszerű demokrata propagandafilmnek indul a Los Angeles-i rémtörténetek, idővel viszont inkább tematikai káoszba fullad a sorozat, jóllehet már most, féltávnál kiszámítható, hogyan végződik majd az évad néhány vonatkozást tekintve. Ha a rasszizmus múltja érdekel titeket, a Zöld könyv, ha az etnikai ellentéteken való felülemelkedés, az Amerikai História X és a Gran Torino, ha a korabeli amerikai elit romlottsága, a Kínai negyed, és ha a korabeli amerikai német diaszpórával ismerkednétek, a nemrég debütált Összeesküvés Amerika ellen a tökéletes választás. A Los Angeles-i rémtörténetek csupán hasonlítani próbál a felsoroltakra, ilyen gyenge dramaturgiai és tematikai koncepció mentén viszont rég készült már kiemelt HBO-s sorozat.
