Imádom a reggeli apokalipszis illatát! Mármint azt az érzést, azt a történetmesélést, amikor a civilizáció valamiért romokban, a könyv/játék/film pedig egy-két karakterre összpontosítva fedi fel rejtélyeit, részletekben adagolva információt. Számos ilyen művel találkozhattunk már, akár még lerágott csont is lehetne a kiindulópont, ha a legtöbb esetben nem kerülne egy apró csavar a cselekménybe, aminek jelentősége a teljes helyzetet fenekestül forgathatja fel. Ilyen kis különleges összetevővel rendelkezik a Casey Affleck, Ben Affleck testvére által írt és rendezett Életem fénye is, mely május másodika óta tekinthető meg az HBO GO kínálatában.
Nőtlenek
Középkorú férfi (Affleck) és kislánya (Rag – Anna Pniowsky) bolyong az erdőben, távol az emberektől és városoktól, ha pedig valakivel összeakadnak, gondolkodás nélkül állnak tovább, ezzel is megteremtve az elsőre nem egyértelmű veszélyhelyzet érzetét. Mint idővel kiderül, egy rejtélyes kórnak hála a földi nők szinte mind meghaltak, kortól és bőrszíntől függetlenül, aminek köszönhetően idővel a gyerekek is eltűntek, elvégre a szomorú esemény igen hatékony fogamzásgátlóként működött a világban. Természetesen sokan vannak olyanok, akik az áldatlan állapotban akár ölnének is, hogy nőhöz jussanak, avagy a dupla X-kromoszóma hiánya egészen sajátos és tragikus állapotokat szült. A főszereplő édesapa ezért is tartja távol leányát a veszélyes közösségektől, útjuk során pedig igyekeznek néha biztonságos helyen meghúzni magukat, hogy végül eljussanak az eldugott nagyszülői házba, ami talán egy új élet kezdetét jelentheti.
Az út 1.5
Nem mondhatni, hogy minimálisan hasonló sztorival még nem találkoztunk, elvégre sokaknak például egyből a pont tíz évvel korábbi Az út juthat eszébe (utóbbi 2009-es, míg az Életem fénye 2019-ben készült el), a hasonlóságok pedig szemmel láthatóak. Valamilyen globális vészhelyzet, apa és gyermeke kettesben az úton, miközben külső behatások mellett igyekeznek túlélni. Casey Affleck alkotása azonban egy jóval visszafogottabb mű, ami sem az akciót, sem a cselekményt nem viszi túlzásba, nagyon lassan csepegteti az infókat, miközben minden egyes jelenetet jó alaposan körbejár. Leginkább a drámai oldal domborodik ki, így betekintést nyerhetünk a férfi kapcsolatába Rag édesanyjával, az utolsó napok történéseibe, mialatt a jelenben állandóan ugrásra készen várja, hogy menekülni kelljen, ezt a folyamatos készültségi állapotot pedig gyermekétől is elvárja.
Ilyen szempontból működik is a film. A legátlagosabb ember is potenciális veszélyforrás, ha pedig bárki megfejti a páros titkát, onnantól csak idő kérdése, mikor szeretne valaki ártani nekik. Innen nézve kifejezetten nyomasztó filmről van szó, elvégre megnyugvásra csak ritkán van lehetőségünk, de a férfin uralkodó (és nem túlzó) paranoia akkor is ott motoszkál az emberben. Ráadásul szépen fényképezett, összességében igényes alkotás a végeredmény, ami a drámát ügyesen építi, szépen adagolja, éppen úgy, ahogy alapvető történeti szálát is.
A 2.0 még odébb van
Ettől függetlenül sem lesz hivatkozási alap, sokat emlegetett mestermű. Casey Affleck állítólag 10 éve írta a történetet, ami mindenképpen dicséretes, de azért szólhatott volna valaki, hogy a kétórás játékidőt felesleges egy semmitmondó, hosszú és vontatott mesével indítani, ami nem annyira szereplőket hozza közel, mint inkább a nézőket taszítja el. Én viszonylag türelmes ember vagyok, így kíváncsian vártam a sztori végét, de nem egy olyan véleménnyel találkoztam, hogy az esetleges rossz élményt pont ez a lassú felvezetés alapozta meg, ami amúgy tényleg indokolatlan. Másfelől pedig aranyos és tiszteletre méltó, amikor valaki a szerzői, direktori, főszereplői feladatokat is magára vállalja, de valljuk be: nem lehet mindenki John Krasinski, Clint Eastwood vagy Mel Gibson. Affleck hanghordozása néhol olyannyira színtelen, hogy hosszabb monológjai már csak emiatt is zavaróak, pedig a nagyjából átlagos apai karakterben bőven lett volna potenciál, ahogy az ebből születő konfliktusokban is.
Mindent összevetve, bár az alap adott, illetve minőség terén sok jó pillanata és összetevője van a filmnek, csak egy szimplán jó és érdekes produkció született, aminél a be nem mutatott háttér végül sokkal érdekesebbé válik, mint a cselekmény egy jelentős része. Milyenek a zárt közösségek? Az életben lévő, bezárt nőknek milyen a sorsuk, hogy bánnak velük? Alapvető dolgok vannak a néző fantáziájára bízva, ami nem is annyira baj, de a sokadik összezördülés és vészhelyzeti ismertetés helyett inkább néztem volna be minimálisan a színfalak mögé. Mondom ezt úgy, hogy amikor végre normális emberekre is sikerül rálelni, akkor igen hamar jön a rendkívül fájdalmas hideg zuhany, avagy talán nem is baj, ha az emberi gonoszság további bugyraiba nem nyerünk betekintést. Aki kedveli a néhány szereplőre összpontosító, drámaibb apokaliptikus víziókat, az szerintem adjon egy esélyt, aztán várjuk ide is a véleményét.
