[Filmkritika] Az Androméda-törzs

Egyelőre azt sem tudjuk, hogy mikor ér véget és hogyan, mégis – érthető módon – máris a koronavírus utáni időkről beszélünk. Mármint a betegség tünetmentesítését követő időszakról, merthogy maga a vírus nem tűnik el, csupán quasi semlegesíteni leszünk képesek. Erre nyomatékosan hívja fel a figyelmet Az Androméda-törzs befejezése is, ami sokkal realistább módon, jóllehet lényegesen kevésbé akciódús stílusban áll ehhez a kérdéshez, mint a múlt héten tárgyalt Vírus. Megkezdett sorozatunkat folytatjuk, újabb vírusfilmet veszünk elő, ezúttal Robert Wise 1971-es műve kerül terítékre. A matuzsálemi kort megélő rendező műfajilag színes pályát tudhat maga mögött számos sikeres munkával (pl. hozzá köthető a West Side Story és A muzsika hangja is). Az Androméda-törzs leginkább az első Star Trek mozi stílusához hasonlítható, amit szintén ő készített az évtized végén.

A történet szerint egy világűrben gyűjtött mintát véletlenül túl korán felbontanak, és az a levegőbe kerülve pillanatok alatt elpusztít egy egész amerikai kisvárost. Az Államok legkiválóbb tudósai titkos kutatóbázisban ülnek össze, hogy megvizsgálják az élő organizmust, aminek a szerkezete a földi kémia eszköztárával leírhatatlan. Akadnak azonban további aggasztó problémák is: kutatásuk körülményei, a titkos szuperbázis léte, illetve a vírus eredete és Földre jutásának története súlyos kérdéseket vet fel a tudósokban.

Egy lassan folyó, filozofikus, de intenzív párbeszédekkel tarkított opuszról beszélünk. Ezzel némiképp olyan disztópiákat előlegez, mint például az 1982-es Szárnyas fejvadász vagy a 2016-os Érkezés. Ezekben a művekben a finálé hoz egy suspense-szel átitatott, feszült dramaturgiai csúcspontot, egy akció jellegű szekvenciát (klasszikus értelemben nem nevezhető egyik sem akciódúsnak). Lényeges különbség ugyanakkor, hogy Az Androméda-törzs sokkal drámaibb, mint „társai”. Míg a Szárnyas fejvadász és az Érkezés esztétizál, Wise rendezése folyamatosan moralizál. A filmben látható hosszú kutatás leginkább egy krimire hasonlít, amennyiben szellemi folyamatokon keresztül próbál erős hatást gyakorolni a nézőkre. Egy 'whodunit'-típusú nyomozás lépéseire emlékeztet, amint hőseink kutatásuk során fokozatosan fejtik meg a Földre érkezett rejtélyt, közben pedig folyamatosan erkölcsi vonatkozásokat nyitnak (kiváltképp a finálé hordoz hangsúlyos tanulságot). Itt nem egy gyilkosság, hanem egy politika válik morális alapú kritika tárgyává, de a krimikhez hasonlatos módon próbálják az alkotók, nem az akció brutalitásának bemutatásán keresztül, hanem a „bűntény” mögötti motiváció és annak következményei felfestése által megdöbbenteni a nézőket. Aki kedveli ezt a műfajt, és itt – bár a téma és a cselekmény helyszíne rendkívül modern – érdemes olyan klasszikusabb, kimértebb stílusú bűnügyi filmekre gondolni, mint a Poirot és a Sherlock Holmes adaptációk, azoknak kifejezetten ajánlott opusz.

Érdemes kiemelni, hogy a film minden idők egyik legkiválóbb sci-fi látnoka, az író-rendező Michael Crichton regénye alapján készült, amit maga a szerző írt át forgatókönyvvé. Két évvel később született Feltámad a Vadnyugat (Westworld) című briliáns opusza már sokkal akcióorientáltabb, de mindkét alkotása az 1945 után kialakult nyugati társadalmi-politikai rendszer veszélyeire világít rá. Abban a tekintetben is történelmi jelentőségű mű Az Androméda-törzs, hogy ez az első hollywoodi vírusfilm (korábban csupán néhány alkotásban és ott is pusztán mellékes elemként jelent meg a vírus-tematika). Hollywoodban már a háború előtt, de később, az ötvenes-hatvanas években is számtalan fenyegetés tartotta félelemben a filmkészítőket és a széles publikumot. Rosszul elsült kísérletek (pl. A láthatatlan ember), génmódosításból fakadó katasztrófa (pl. Borzalmak szigete), atomkatasztrófa (pl. Azok!), az ember Földet leigázó tevékenységéért járó bosszú (pl. A majmok bolygója), a mesterséges intelligencia hatalomátvétele (pl. 2001: Űrodüszeia), a fogyasztói társadalom okozta totális elbutulás (pl. A stepfordi feleségek) mind megjelentek a vásznon, itt viszont két újítás is látható. Egyrészt egy vírus kényszeríti térdre a világot (a filmben többször elhangzik, hogy megállíthatatlan járvánnyá alakulhat), illetve felmerül annak a gondolata, hogy a kormányok titokban (a Földön kívül) keresnek biológiai fegyvereket. Utóbbinak a továbbgondolására egészen az Alien-filmekig kellett várni, hogy aztán a Ragadozóban még egyet csavarjanak a koncepción.

Azért is nagyon ambivalens Wise rendezése, mert a film egyes elemei mai szemmel nézve is frissnek tűnnek, más aspektusai viszont látványosan avíttak. A díszlet, a technológiai környezet, a témaválasztás és az elhangzó tudományos magyarázatok mind a mai napig megállják a helyüket. A film lassúsága pedig inkább ízlés kérdése. Van ereje annak, ahogy hosszú snitteken keresztül vizsgálnak egy szabad szemmel nem is észrevehető organizmust, ami a bolygó életét veszélyezteti és annak is, hogy nem mutatnak konkrétan egy halálesetet sem, csak a pusztulás végeredményét látjuk mindig. Hullák százai fekszenek a néma város utcáin, akik nem háborús ütközetben vagy természeti katasztrófa miatt haltak meg, hanem teljesen hétköznapi tevékenységeket végeztek (kicsit még a pompeii-i maradványokra is emlékeztet a kihalt Piedmont városa). Még emlékezetesebb kép, amikor a gyanútlanul a város fölé ereszkedő pilóta gépét és sisakját nem érinti a vírus bomlasztó ereje, belőle viszont csak csontok maradnak. A színészi játék, a középkorú-idős főhősök választása és a dialógusok nyelvezete viszont rettenetesen modoros (erre rátesz még egy lapáttal az igényes, de korábbi generációk kommunikációját idéző szinkron). Az Androméda-törzs pontosan azokban az években készült, amikor Hollywoodban a klasszikus filmstílust lassan felváltotta a modern-éra, és megszületett az a filmnyelv, amin a ma élők többsége felnőtt. Ez a történelmi határvonal sajnos nagyon érződik a filmen, sokkal inkább, mint a legtöbb korabeli alkotáson. A klasszikus és a modern elemek vegyítése egész egyszerűen nem koherens filmstílust eredményez és ez nézőként kissé zavaró.

Amiért igazán nyomot hagyott a filmtörténetben Az Androméda-törzs, az egyértelműen témaválasztása és konklúziója. A hatvanas-hetvenes években számos illúzióromboló esemény történt a tengerentúlon, ami miatt megingott az amerikaiak hagyományosan nem túl erős bizalma az állami intézményekben. Talán azért is veszik elő ma sokan ezt a darabot, mert a XXI. században ismét úgy érzik világszerte, hogy nem látunk a dolgok a mögé, a döntéshozók pedig nem adnak kielégítő válaszokat az embereknek. A film nagy erénye, hogy nyílt lezárást hagy. Látszólagos happy enddel végződik a sztori, mégis nagyon sötét és nyugtalanító a zárlat – ebben a tekintetben a Feltámad a Vadnyugat tökéletesen kopírozza Az Androméda-törzs végét. Az utolsó jelenet egyenesen provokatív, egy kiszólás a nézőkhöz. Két erős állítást is tesz a finálé:

1. ezt a vírust valószínűsíthetően sikerült semlegesíteni, de az idegen organizmus nem tűnt el, hanem mutálódott formában elterjed a bolygón
2. hasonló katonai-politikai programok folytatása esetén semmi garancia nincs arra, hogy nem következik be újabb biológiai katasztrófa, esetleg egy következő krízishelyzet kezelhető lesz.

Stílusát tekintve a mai közönséget megoszthatja Wise filmje. A klasszikusokat kedvelő és az érdemi akciót nélkülöző sci-fiktől nem megrémülő nézőknek ajánlott. A felvetett témák, és különösen az utolsó jelenetben feltett kérdés azonban mindnyájunkat elgondolkodtathat, különösen jelen helyzetünkben.

Támogasd te is a PC Gurut!