Amikor 2011-ben az újabb nagy DC-s univerzum-reboot után Scott Snyder megkapta az újraindított Batman-sorozat írását, enyhén szólva sem volt rest, és rögtön bedobta mindenki kedvenc Sötét Lovagját a mélyvízbe (mit mélyvízbe, egyenesen a hullákkal, csontvázakkal és elfojtott halálhörgést hallató kísértetekkel teli pöcegödör fenekére), és nem elég, hogy alapjaiban rengette meg a karakter világát, de a teremtőjével, Gotham City-vel való kapcsolatát is felforgatta, majd új alapokra helyezte. A szellemi és a fizikai megmérettetés a város alatt évszázadok óta bujkáló és azt titokban irányító Bagolybírósággal nem szimplán egy átlagos, tizenkettő-egy-tucat-szuperhősképregény volt, sőt, a „szuperhős” szót nyugodtan kivehetjük az egyenletből, és eldobhatjuk jó messzire, hiszen Snyder története nemhogy a lehető legtávolabb vetette meg a lábát ettől a műfajtól, de gyakorlatilag már a hardcore borzalom, a rémisztő horror felé közelített.
Ez pedig azt eredményezte – amellett, hogy akkor már az évek óta vakvágányon robogó Batman-sorozat (főleg Grant Morrison infantilis és érthetetlen agymenései után) Snyder felügyelete alatt rögtön az élvonalba katapultált, – hogy a történet méltán került be minden idők legjobb Batman-képregényeinek panteonjába. Mi több, talán a ’90-es évek óta nem született ennyire sötét, innovatív és egyedi Batman-sztori a piacon – igen, csak így szerényen. Persze egy ilyen volumenű emlékezetes debütálás után égető kérdés volt, hogy Snyder tudja-e még hova emelni a tétet. Ezt azzal válaszolta meg, hogy előhúzta a kalapból azt a nyulat, akihez előbb-utóbb minden Batman-író kénytelen hozzányúlni: a Sötét Lovag legnagyobb és legismertebb ősellenségét, Jokert.
Ezzel a döntéssel Snyder több szempontból is erősen ingoványos talajra tévedt. Egyrészt a merész Baglyok Bírósága után egy ilyen lépés könnyen biztonsági játéknak tűnhet (márpedig A Baglyok Bírósága minden volt, csak bátortalan húzás és legfőképp nem biztonsági játék nem), másrészt Batman és Joker hosszú évtizedek óta gyöngyöző, ezerféleképpen írt, ezerféle irányba vitt és szanaszét cincált kapcsolatához nemhogy nehéz, de szinte lehetetlen új rétegeket hozzáadni. Mindezek ellenére Snyder mégis sikerre vitte a dolgot: a New 52-es korszak második folytatásos sztorija, a Halál a családra igazi mestermű, de minimum egy kisebbfajta csoda, ami már önmagában azért megérdemli az elismerést, mert tudott még újat mondani Batman és Joker soha véget nem érő haláltáncáról.
Ahogy korábban Batman Gotham városával való kapcsolatát értelmezte újra Snyder, úgy emelte egy következő szintre a Bőregér viszonyát Jokerrel: új színnel gazdagítva és a Denevér-mítosz fontosabb momentumainak felhasználásával alkotta meg a Halál a családra történetét, amely így, az ezt megelőző lényeges, jokeres vonatkozású történések beemelésével magától értetődő, logikus folytatása annak a kapcsolatnak és viszonyrendszernek, ami a Sötét Lovag és legnagyobb nemezise között alakult ki az eltelt évek során. Természetesen ebben az esetben elengedhetetlen volt, hogy Snyder egy kicsit a múltba révedjen, és egy sor jelentős Batman-képregényt alapul véve kreálja meg mind saját Joker-értelmezését, mind pedig saját sztorija koncepcióját és nem mindennapi kiindulópontját.
Az író tehát egyfelöl nosztalgiázik egy kicsit: visszatekint a két figura közös kalandjaira, múltbéli dolgokra hivatkozik, így nyúl vissza Joker első csínytevéséhez és első teljes értékű találkozásához Batmannel (a 2005-ös Nevető ember), máskor Joker szájába adott célozgató mondatokkal utal bizonyos múltbéli eseményekre (egy ízben maga az őrült bohóc említi meg, hogy egyszer sikerült megnevettetnie a Sötét Lovagot), de már maga a sztori címe is egy korábbi kulcsfontosságú Batman-képregényre utal (Halál a családban), emellett saját kútfőből is táplálkozik (a későbbi Nulladik évben – ami kronológiailag előzmény – az itt látható Piros Sisakos/Ace Vegyiműves jelenetet meséli el teljes valójában), de a vizuális referenciák sem ritkák (Arkham Elmegyógyintézet), miközben, ha időrendben nézzük, akkor a Halál a családra kvázi az amúgy magyarul is megjelent Halál arcai folytatása.
Miután Joker a Bábukészítővel lenyúzatta saját arcát (amit aztán felakasztva otthagyott a cellája falán) nyomtalanul eltűnt. Egy teljes évig nem hallott felőle senki, azonban egy esős éjszakán visszatér, véres ámokfutást rendez a rendőrkapitányságon, és visszaszerzi arcát, ám azonban ennyivel nincs vége. Beteg tervet eszel ki, és elkezdi egyenként levadászni a Batfamily tagjait, mivel arra a következtetésre jutott, hogy szövetségesei az eltelt esztendők során parazitaként tapadtak a Sötét Lovagra, és ezzel elpuhították, legyengítették őt. Márpedig Joker az ereje teljében lévő Batmant akarja, ezért mindent elkövet, hogy megszabadítsa ellenfelét ettől a „kényelmetlen tehertől”, és visszahozza a régi szép időket.
Másfelől Snyder tőle megszokott módon láthatóan igyekszik kilépni a mainstream képregények végtelenített, mindig ugyanoda kilyukadó körforgásából (tegyük hozzá, egy ilyen volumenű sztorival muszáj is neki), és nem csak drasztikus és durva dolgokat lép meg (mint ahogy tette azt korábban A Baglyok Bíróságában a Wayne-család meggyilkolásának okaival és a família múltbéli szennyesével kapcsolatban), de a múlt és a Batman-mítosz fontos eseményeinek beemelésével úgy építi fel az egyébként hátborzongatóan horrorisztikus atmoszférát (igen, a Halál a családra még a korábbi nyomasztó és rémisztő hangulatra is rátesz minimum két lapáttal), hogy sokkal inkább érződik az egész egy utolsó megállónak az elkerülhetetlen végállomás előtt – ahová megérkezve Batman és Joker történetére végül pont kerül, és ahol végleg eldől, hogy kettejük párharcából melyikük kerül ki győztesként.
Ennek megfelelően Snyder egy olyan brutális, extrém módon pszichopata és egyenesen félelmetes Jokert dob be, amilyenre még nemigen volt példa a képregények történelmében, és aki talán még sosem volt ennyire vérfagyasztó és aberrált karakter – még A gyilkos tréfában sem. Lenyúzott, rothadó arc, üveges tekintet, groteszk vigyor – és ezúttal nincs semmilyen poén, semmilyen csattanó, nincs helye könnyed humornak (ami általában jellemző rá, akármilyen agybeteg dolgot is művel), csakis a kíméletlenségnek, a perverz kiszámíthatatlanságnak (ahogy játszadozik a hajszál híján idegroncs Harley Quinn-nel, az már-már mesteri), azaz a színtiszta őrületnek.
Joker Snyder értelmezésében egy igazi ön- és közveszélyes pszichopata megszállott, akit az égvilágon semmi és senki nem érdekel, kivéve ellenfele, Batman, akit sokszor nem is ellenségének, hanem legjobb barátjának hív. Sőt, ez akár egyfajta elvont, csillapíthatatlan szerelmi vonzódásként is felfogható, amelyben Joker folyton-folyvást szíve választottjának figyelméért küzd, és ezért bárkit lelkiismeretfurdalás nélkül hajlandó eltenni láb alól, csak hogy ők ketten maradjanak egymásnak. Jelen esetben az sem foglalkoztatja igazán, hogy ki rejtőzik a Sötét Lovag maszkja mögött – számára nem az ő és a saját hétköznapi személyazonossága a lényeg, hanem a játék élvezete. És bár végig azt állítja, hogy ismeri Batman és a szövetségesei valódi kilétét, ezzel is inkább az állóvizet szeretné megkavarni, a Batfamily többi tagját összezavarni, mintsem leleplezni. Mert ha önmagáról és Batmanről van szó, akkor titkos alteregójuké az elsődleges szerep, hiszen jól tudja, Batman és Joker nem csupán egy kitalált én, amit eljátszanak, nem egy álarc, amit felhúznak azért, hogy elrejtsék egymás elől önnön valójukat, hanem egyenesen ez az igazi identitásuk.
Joker azonban okos taktikai lépésként használja ezt a kártyát, ami rövid úton (részben Batman titkolódzása miatt) széthúzást gerjeszt családja között, akiknek egy kissé megrendül a bizalmuk abban az emberben, aki kiképzőjük, mentoruk és egyben apjuk helyett apjuk volt. A Halál a családra sem úszta meg, hogy a fő-sorozaton mellett ne jelentessenek meg hozzá egy rakás tie-int, különböző, Batman-vonatkozású képregényekben – amelyekben lényegében azt láthatjuk, hogyan kapja el Joker a Sötét Lovag szövetségeseit (Batgirlt, Éjszárnyat, Vörös Robint, Damiant és Jason Toddot) szépen egyenként. A ritka esetek egyike ez, amikor a fő-eseményt kiegészítő sztorik nem holmi (vagy legalábbis nem kizárólag) pénzhajhász és hírverő célból készültek el, hanem szervesen kapcsolódnak a fő-szériához, ráadásul egy-két kivételtől eltekintve kifejezetten jók lettek – különösen Batgirlé, akinek saját történetének aberrált, groteszk mivolta már-már felveszi a versenyt Snyder agymenésével.
Mindezek alapján nyugodtan kimondhatnánk, hogy a Halál a családra remek képregény (attól függetlenül, hogy A Baglyok Bíróságát nem múlja felül), és ez a megállapítás csakugyan nem áll messze a valóságtól. Azonban van egy hatalmas problémája: az persze eleve köztudott, hogy Snydernek sokkal jobban megy a hangulat- és atmoszférateremtés, mint a cselekmény tényleges kibontása, de ehhez hozzájön még az a kellemetlen gond, hogy hiába harangozták be súlyosnak és durvának a sztorit, ahhoz képest a fináléban nem lépnek meg semmiféle drasztikusat (pedig a legeslegutolsó részig szépen elevickél a cselekmény a brutális horror és a totális elmebaj határmezsgyéjén), emiatt az aprólékos precizitással felfújt lufi a befejezésre majdhogynem kipukkad – köszönhetően a mainstream képregények (mert hiába közelít a lélekörlő horrorhoz, a Halál a családra mégiscsak egy mainstream képregény) egyik legnagyobb rákfenéjének, az állandó, szent és sérthetetlen status quónak, mely miatt Snydernek is be kellett húznia a kéziféket.
Kissé szomorú belegondolni, hogy ha nem kötik az írót ezek a sokszor kifejezetten kellemetlen béklyók, mennyivel sötétebb és letaglózóbb lehetett volna a finálé, és mennyivel méltóbb véget érhetett volna ez a sztori. Bár tegyük hozzá, picsogni így sem érdemes, sőt! Szokás szerint Greg Capullo sem fogja vissza bámulatos tehetségét, rajzai részletgazdagok (Joker szinte lemászik a lapokról a rothadó, össze-vissza gyűrődő arcának, a velőtrázóan groteszk, embertelen mimikájának és a körülötte repkedő legyeknek hála), és hihetetlen stílusosak. Itt fizetődik ki igazán a Spawnban végzett munkája és az ott szerzett tapasztalata. Mindig is akkor volt a legjobb, amikor pokolbéli megtestesüléseket, démoni víziókat és túlvilági képeket kell rajzolnia, Snyder pedig teljes mértékben biztosítja ezt neki.
A nagyszerű Baglyok Bírósága után joggal kiáltották ki a 2011-es Batman-ongoingot a New 52-es relaunch legjobb címének. Nagyon magasra lett téve a léc, de a Halál a családra újabb fényes bizonyítéka ennek az állításnak: Snyder és Capullo még a negatívumok ellenére is az utóbbi évek talán legjobb Batman/Joker sztoriját szállította le, ami lényegében egyetlen egy történet első fele, és amely tulajdonképpen egy vérrel és elmebajjal megfogalmazott morbid szerelmeslevél Jokertől Batmannek.
A képek forrása: ComicBookExtra
