Leginkább két okból kifolyólag döntöttem úgy anno, hogy nem PlayStation 5-re, hanem Xbox Series X-re cserélem a PS4-et: az egyik, hogy immár a Microsoft égisze alá tartozik az Obsidian Entertainment és a Bethesda Softworks, a másik pedig a Microsoft előfizetéses szolgáltatása, avagy a Game Pass, ami relatíve olcsón kínál jobbnál jobb játékokat – köztük az összes belsős fejlesztésű címmel. Szerencsére idén is bőven akadtak olyan érkezők, amik miatt kifizetődőnek bizonyult megújítani az előfizetést, az alant megtekinthető listában pedig öt olyan címet hoztam nektek, amivel sikerült elütnöm a szürke hétköznapokat és hétvégéket.

Lords of the Fallen

Bevallom őszintén, hogy közel sincs már akkora türelmem a soulslike műfajhoz, mint néhány évvel ezelőtt, éppen ezért örvendetes, hogy a meglehetősen nehezen elkészült Lords of the Fallen fejlesztői gondoltak azokra, akik hozzám hasonlóan kevésbé ügyesek vagy türelmesek. A dark fantasy akció-RPG-ben ugyanis szinte minden főellenfelet le lehet gyűrni a dobálható dolgok (éljen a mérgező gránát!) segítségével, a legtöbb esetben pedig még társat is idézhetünk, bár Pietán kívül én senkit sem találtam túlzottan hasznosnak. A szemet gyönyörködtető grafikán és a zsáner többi képviselőjéhez képest kevésbé meredek nehézségi szinten túlmenően leginkább a változatosság és a remek pályadizájn miatt fogott meg annyira a Lords of the Fallen, bár hozzá kell tennem, hogy én már a Master of Fate nevet viselő javítás után ugrottam fejest az ismeretlenbe, így nem találkoztam azokkal a problémákkal, amik miatt közepes értékeléseket kapott az opusz. Persze távol álljon tőlem, hogy zseniális vagy korszakalkotó címnek tituláljam a lista első darabját, de egyáltalán nem bántam meg, hogy adtam neki egy esélyt – pontosabban kettőt, mert az első végigjátszást követően bohóckodtam még egy picit New Game +0-ban.

Dead Island 2

A Dead Island tipikusan az a játék, amivel elvoltam ugyan (többnyire a körítés miatt, mert szeretem a trópusi helyszíneket), de érződött rajta, hogy kooperatív módban az igazi, erre pedig nem igazán volt lehetőségem. Éppen ezért nem is vártam túl sokat a második résztől, ami a fejlesztői pokol összes létező bugyrát megjárta a bejelentése óta, hogy végül a nem túl acélos Homefront: The Revolutiont jegyző Dambuster Studios öntse formába a zombikat. Mindenki legnagyobb meglepetésére a csapat végül egy rendkívül ügyesen összerakott portékát rakott le az asztalra, ami ugyan nem kívánta feltalálni a kereket, de amit vállalt, azt maradéktalanul teljesítette. Puhafejű élőhalottakat szeletelni talán még sosem volt olyan élvezetes és látványos, mint az Unreal Engine 4-gyel életre keltett Dead Island 2-ben, ami egyedül játszva sem fulladt olyan hamar unalomba, mint az elődei, a lepusztult Los Angeles (avagy Hell-A) pedig kiváló helyszínnek bizonyult a maga vérben és belekben tocsogó luxusával. A látványos darálás mellett ráadásul karakterek és küldetések terén is kifejezetten jól teljesített a program, szóval nemcsak a jobbnál jobb fegyverek megszerzése hajtott előre, hanem a sztori is érdekelt, erre pedig végképp nem számítottam volna egy hentelésre kihegyezett produkciótól.

Star Wars Jedi: Survivor

Valósággal repestem az örömtől, amikor kiderült, hogy a Star Wars Jedi: Survivor is bekerül az EA Play (és így a Game Pass) kínálatába, mivel a hibáival együtt is nagyon szerettem a Fallen Ordert, az előzetesek alapján pedig egy minden téren többet kínáló folytatás képe rajzolódott ki előttem. Végül nem is kellett csalódnom a Respawn Entertainment csapatában, Cal Kestis második kalandja ugyanis remek sztorit, fluid harcrendszert és filmszerű jeleneteket kínált, ám ennél is fontosabb, hogy valódi élvezet volt bejárni az alaposan kibővült, helyenként már-már open worldöt idéző helyszíneket. Álmomban sem gondoltam volna, hogy az EA esernyője alá tartozó brigád ennyi tartalmat képes belezsúfolni a Survivorbe, és bár volt egy-két rész, ami alaposan próbára tette az idegeimet (igen, az ügyességi- és harci kihívások utolsó darabjaira gondolok), összességében nézve örülök, hogy végül rámentem a 100%-ra, hiszen így még több időt tölthettem a messzi-messzi galaxisban. Egyedül azt sajnálom, hogy az utolsó fejezet(ek)re látványosan elfogyott a Respawn ideje és/vagy pénze, mivel szemmel látható csökkenés tapasztalható minőség terén, ezt leszámítva viszont minden fénykardozással és ugrálással töltött percet élveztem.

Control

Kifejezetten pórul jártam a Remedy Entertainment 2019-ben debütált akció-kalandjátékával, mivel pont akkor zsákoltam be az alap verziót az áruházban, amikor a DLC-ket is magában foglaló Ultimate Edition bekerült a Game Pass-be, szóval úgy voltam vele, hogy akkor már a minden jóval megspékelt verzióba vágok bele. Alapjáraton szeretem az elvont dolgokat, így Jesse Faden (Courtney Hope) hagyományosnak még csak távolról sem nevezhető történetébe is kaján vigyorral az arcomon vágtam bele, a lelkesedésem pedig a sokadik órában sem csökkent, mivel mind sztori, mind pedig prezentáció terén kiváló munkát végeztek a finnek. Leginkább a rendkívül egyedi dizájn és a fantasztikus, „szuperképességekkel” megspékelt tűzharcok fogtak meg a Controlban, a ténykedéseink nyomán leamortizálódó terepek látványával pedig még a sokadik órában sem igazán tudtam betelni – mostanra szerintem minden AAA címtől elvárható lenne ez a szint. Persze meg tudom érteni, ha valakinek már egy picit sok volt a Twin Peakset is megszégyenítő történetvezetés és a rengeteg kérdőjel a cselekménnyel kapcsolatban, ám én kifejezetten élveztem az Oldest House kihalt folyosóin való bolyongást – kíváncsian várom, mit nyújt majd az akció-RPG kategóriában induló folytatás.

S.T.A.L.K.E.R. 2: Heart of Chornobyl

Mit is érne ez a lista a hosszú éveken át várt S.T.A.L.K.E.R. 2: Heart of Chornobyl nélkül, nemde? A GSC Game World meglehetősen nehéz körülmények között készült, túlélőelemekkel tűzdelt FPS-e ugyan finoman szólva is félkész állapotban látott napvilágot november 20-án, ám az elődökhöz maximálisan méltó atmoszféra és játékmenet már a debütálás pillanatában is a helyén volt, így optimalizálatlanság ide, diszfunkcionális A-Life oda, örömmel vesztem el a Zóna ölelésében. Persze tény és való, hogy a random mellénk teleportáló ellenfelek és a világ összes lövedékét is kiheverő mutánsok megszámlálhatatlanul sok frusztráló pillanatot okoztak, ám a Heart of Chornobyl ezek ellenére is teljesen levett a lábamról, időközben pedig számos kritikus hibát orvosoltak a fejlesztők, még jobbá téve ezzel az élményt. Hosszú oldalakon át tudnék még áradozni az Unreal Engine 5-nek hála fantasztikus látványról, a kíméletlen, de éppen ezért addiktív játékmenetről, a horrorba hajló szegmensekről és a jutalmazó felfedezésről, ám a rajongók úgyis tudják, miről beszélek, akik pedig még nem merészkedtek át a kerítés túloldalára, azok mihamarabb tegyék meg ezt a lépést, garantáltan nem fogják megbánni.

Számomra tehát ez az öt játék vitte a prímet a Game Pass terjedelmes kínálatából, és bár elég nagy a backlogom, a 2025-ös termést elnézve jövőre sem nagyon lesz időm unatkozni, hiszen olyan remekművek (legalábbis remélem, hogy azok lesznek) érkeznek majd a könyvtárba, mint a Gears of War: E-Day, a DOOM: The Dark Ages, az Avowed, a Fable és a South of Midnight.

A borítóképek forrása: Xbox, ITC.ua