Noha a Half-Life 1998-as debütálása után úgy tűnt, leáldozott a "mész oszt lősz" jellegű FPS-ek kora, néhány stúdió szerencsére elég hamar rájött, hogy a daráláson alapuló programok nagyon is jól megférnek a műfaj "okosabb" képviselői mellett. Az egyik ilyen csapat volt a horvátországi Zágrábban szorgoskodó Croteam, ami 2001 márciusában indította útra a zsáner egyik legjelentősebb képviselőjét, ami mostanra négy darab számozott epizóddal és megannyi spinoff címmel is rendelkezik.
A Serious Sam: The First Encounternek már a hangvételével is sikerült felhívnia magára a figyelmet, hiszen a ’90-es évek FPS-eire jellemző sötét hangulat és komoly történet helyett Egyiptom perzselő homoktengerébe kalauzolta a játékosokat, valamint persze a széria szószágyár főhősét, akit minden bizonnyal Duke Nukem korrepetált a velős egysorosok terén. Vibráló színek és állandó napsütés (kivéve persze az esti pályákon) társaságában kellett tehát miszlikbe aprítanunk az idegen megszállók véget nem érő seregeit, méghozzá rendkívül változatos pályákon (már amennyire a választott környezet engedte), máig elismerésre méltó arzenál segítségével. Sam egeret nem kímélő kalandjának bőven vannak kiemelkedő pillanatai, én azonban úgy döntöttem, hogy rögtön a végére tekerek a kazettának, a legutolsó felvonás fejére téve a képzeletbeli koronát.
A The Great Pyramid ugyanis mindent tartalmaz, amiről elhíresült ez a franchise: óriási terek, páratlan zenei aláfestés, megszámlálhatatlanul sok ellenfél, valamint egy olyan boss, ami szinte az egész képernyőt kitakarja. Már az epilógusnak helyet biztosító terep kialakítása is pazarnak mondható, hiszen a zárt arénában történő tánc után egy hosszú menetelés következik a címadó piramis árnyékáig (miközben a termetes Ugh-Zan III ott lohol a nyomunkban), majd annak tetején kell összemérnünk az erőnket Mental négykarú tábornokával. Ám talán még a dizájnnál is fontosabb, hogy itt már bizony mesteri szinten kell űzni az ellenfelek kikerülését és a fegyverek megfelelő használatát, máskülönben még könnyebb szinteken is hamar véget érhet a móka – emlékszem, tavalyelőtt PS4-en is végigvittem a játékot, és ezen a ponton már bizony adódtak problémák a vérnyomásommal. A The Great Pyramid tehát egy olyan pálya, amely jó okkal maradt meg a rajongók emlékezetében – már csak stáblista előtti csattanó miatt is, hiszen ki látott már olyat, hogy egy főhős odatelefonál a főgonosznak?
