A Fumax idén is kihozott pár izgalmas vagy éppen különleges képregényt, és bár nekem a manga vonal annyira nem adja, hiába értem, hogy sokakat bevonz, de az évet így is sikerült olyan minőségben zárni, ami után egy rossz szavam nem lehet. Az Orgyilkos osztály-sorozat elég régóta futott már, és immáron sikerült elérkezni a lezáráshoz, mellé pedig a szerző, Rick Remender egy másik alkotása is befutott, ami azonban egyben, egy több mint 400 oldalas kötetben jutott el hozzánk. A 17 füzetnyi tartalom pedig abszolút megérdemli a figyelmet, de erről majd később.

Deadpool Szamuráj 2.

  • Írta: Sanshiro Kasama
  • Rajz: Hikaru Uesugi
  • Oldalszám: 224
  • Ár: a kiadó webshopjából 2795 forint

Az előző kötetben ugye mindenki kedvenc, szájmenéses (és zsémbes) zsoldosa Tokióba költözött, ahol csatlakozott a Bosszúállókkal szövetséges Szamurájosztaghoz, majd nem kevés kalamajkát okozott, miközben nemcsak egy szimbiótával közösködő énekesnő, de még Loki is felbukkant a porondon. Nos, Deadpool most visszatért ebben a záró, nem kevésbé vicces vagy épen erőszakos kötetben, sőt kiderül az is, hogy Loki miben mesterkedik és mik a tervei a zsoldossal, továbbá Thanos is nagyobb szerepet kap, és szokás szerint ő is rosszban sántikál. És vannak még mások is, akiket Deadpool nemcsak a fegyvereivel és a végtagjaival, de akár a szájával is lekaratéz, de hát tudod, hogy van ez, hiszen a zsémbes zsoldos bárki hasába lyukat beszél…

Deadpoolt sokan szeretjük, így a kétkötetes szamuráj megjelentetése nem is lehetett kérdéses, pláne, hogy a Fumaxnál sem ritka a különleges, halhatatlan szuperhős felbukkanása, akinek sajátos stílusa miatt még az sem annyira feltűnő, hogy ezúttal egy mangában találkozunk vele. A több mint 200 oldal szórakoztató, a maga módján látványos, itt-ott kifejezetten vicces, szóval aki akár a karaktert, akár a műfajt szereti, az csapjon le a két kötetre, amivel mindenképpen jól jár.

Orgyilkos osztály – Deadly Class 12.: Érzékeny búcsú – Második rész

  • Író: Rick Remender
  • Rajz: Wes Craig
  • Oldalszám: 136
  • Ár: a kiadó webshopjából 7195 forint

Ahogy az utolsó kötetben, úgy itt is részben Maria és Marcus történetét ismerjük meg, ahogy a világtól elvonultan és elzárva éldegélnek. De a világtól nem mindig lehet elvonulni, pláne ha bérgyilkos az ember, és ezzel bizony nem csak hőseink szembesülnek. Felbukkan ugyanis néhány karakter a múltból, találkozhatunk jobb és rosszabb ismerősökkel, az pedig, ahogy sejthető, lényegében garantált, hogy nem mindenki éri meg a lezárást és ezzel együtt a kötet legvégét. De az orgyilkosok osztályának nem az a szakma jutott osztályrészül, ahonnan az ember idősen és megbecsülve vonul a kiérdemelt nyugdíjba. 

Ahogyan mindig, az Orgyilkos osztály a megszokott méretben és minőségben került kiadásra, szépen passzol a sorozat többi részéhez, és végre a történet is kerek egészet alkot. Bár a téma nem kifejezetten olyan, aminél a “hősöket” megszereti az ember, azért páran könnyen a szívünkhöz nőhettek, vagy egy-egy esetben legalábbis együtt tudunk érezni velük, és nincs ez másképp most sem, ahogy az elválásnak is megvan a maga szomorú pillanata. Kapunk némi nyers változatot és borítókat, ahogy máskor, de igazából az élmény az, amivel gazdagodtunk – a legelején nem gondoltam volna, hogy valaha is elkap a széria, de így a végére érve simán azt gondolom, hogy az Orgyilkos osztály ott van a jobb magyar kiadású képregény-sorozatok között, és most, hogy már teljes, mindenképpen ajánlott a kicsit "realistább", nem szuperhősöket felvonultató képregények kedvelőinek.

Hetet az öröklétnek – A teljes gyűjtemény

  • Író: Rick Remender
  • Rajz: Jerome Opena
  • Oldalszám: 458
  • Ár: a kiadó webshopjából 13 495 forint

Egy egészen új világot, Zhal királyságát ismerhetjük meg a Hetet az öröklétnek – A teljes gyűjteményben, ahol az Osidis-család régóta küzd a Suttogások Királyával, akit a nép istenként tisztel, és aki a szemükön keresztül mindent lát, miközben ajánlataival és suttogásával beeszi magát mindenki elméjébe, ezzel teljes paranoiába és kiszolgáltatottságba sodorva a lakosságot. Azonban vannak még lázadók, akik kiharcolnák a szabadságot és megdöntenék a gonosz lény rémuralmát, a varázshasználók viharvert kis csapata pedig mindent megtesz, hogy sikerrel járjon. Hozzájuk csatlakozik Adam Osidis, a bukott ház lovagja, aki halálos betegséggel küzd, így kevés esélye maradt, hogy megóvja családját. Ám válaszút elé kerül: végig segíti a lázadókat veszélyes útjukon, vagy pedig elfogadja az önjelölt isten ígéretét, aki neki is a szavát adja, hogy teljesíti szíve legfőbb vágyát. És a Suttogások Királya mindig betartja ígéretét…

Húúú, a Hetet az öröklétnek teljesen más, mint az Orgyilkos osztály, már csak a témája és a látványvilága miatt is, de itt is árnyalt és jót-rosszat egyaránt magukban hordozó karakterek küzdenek egymással, szinte folyamatos izgalmaknak kitéve az olvasót. A 17 füzet, valamint a majdnem 500 oldal során a múltat is jobban megismerjük, hogy miképpen jutott el oda a világ, ahol mi becsatlakozunk a történésekbe, továbbá az Osidis-család átka is kiderül, és persze a Sárkirály eredet is. Mert a kettő természetesen összekapcsolódik. Értjük Adam bizonytalanságát és tanácstalanságát, mégha nem is érezzük át egy-egy döntését, és bár itt sem szuperhősöket kapunk, néha csak lesünk egy-egy szereplő képességeinek és kitartásának hála. 

A Hetet az öröklétnek kellően mély, emberi és izgalmas sztori ahhoz, hogy kifejezetten a felnőttek kedvence legyen, és Rick Remender ezzel ismét szépen bizonyítja, hogy a modern képregény-irodalomnak legalább annyira megkerülhetetlen alakja, mint Donny Cates. Az Orgyilkos osztály mellett is gyönyörűen fest a vaskos kötet, amiben extra borítókat és vázlatokat kapunk extrának, és aminek nekiállva garantált, hogy egy darabig nem fogunk kikerülni a történet bűvköréből, vagyis néhány esténket simán elrabolja. Ahogy a rajongásunkat is, ezzel bekerülve az év legjobb magyar kiadványai közé.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!

A Fumaxnál továbbra is mennek a mangák, de amíg olyan kincseket is megjelentet a kiadó, mint a Hetet az öröklétnek, addig nem sok okunk van a panaszra. A következő évi tervekről még nem sokat tudni, de remélhetőleg lesznek hasonló kiadványok és izgalmas sorozatok, akár több, akár egy kötetben. Hamarosan megtudjuk, mindenesetre én személy szerint képregényekben gazdag 2024-et kívánok minden olyan olvasónak, aki szintén szereti ezt a modern művészeti formát!