A videójáték népszerűségéből kiindulva senkit sem érhetett meglepetésként, hogy az Egy Minecraft-film valósággal letartolta a mozikat, ám arra azért nem mindenki volt felkészülve, hogy még a Super Mario Bros.: A filmet is letessékeli a trónról nyitóhétvége terén – a Warner Bros. kockalandja 162,7, míg a Universal Pictures animációs produkciója „csupán” 146,3 millió dollárt kalapozott össze a tengerentúlon az első napok során.

Noha a kritikusok nem igazán kímélték a Jack Black és Jason Momoa nevével fémjelzett adaptációt (az opusz 47 ponton áll Metacriticen), ahogy IMDb-n is csak 6 ponton áll a film (és bizonyára megy még lejjebb), a pénz ugyebár mindig felülírja a fogadtatást, így aztán adja magát, hogy ilyen bevételek láttán a stúdió zöld utat majd a folytatásnak. Igazság szerint akkor sem emelkedne meg a szemöldökünk, ha belátható időn belül kiderülne, hogy hírünk alanyával egy komplett filmes univerzum szökkent szárba, és bár itt még nem tartunk, a Warner a jelek szerint valóban fontolgatja, hogy elidőzik picit ebben a színes-szagos világban.

Hivatalos bejelentés ugyan nem történt az ügyben, az Egy Minecraft-film rendezője, Jared Hess azonban elég egyértelmű utalásokat tett arra, hogy szívesen visszatérne a kockákhoz. „Rendkívül jól éreztük magunkat a film forgatása közben, és mivel eléggé kiterjedt a játék világa, sok dolgot nem tudtunk beletenni [az első részbe]” – fogalmazott az alkotó a Deadline-nak adott interjúban. „Rendkívül örülnék egy folytatásnak, amiről már vannak is egyeztetések, szóval felettébb izgatott vagyok. Nagyon jó móka lesz visszatérni ebbe a világba” – tette hozzá, majd kiemelte, hogy nem véletlenül került az opuszba stáblistás jelenet. Minden jel arra mutat tehát, hogy a Warner előbb vagy utóbb berendeli a folytatást – a bevételi mutatók alapján még azelőtt, hogy véget érne az Egy Minecraft-film mozis pályafutása. Ti örülnétek, ha a nagyvásznon is kibővülne a Minecraft univerzuma?

A borítóképek forrása: Warner Bros. Pictures