Kicsit sajnálom, hogy egyik-másik játéknak végül nem szenteltem több helyet, de így talán több minden eljut hozzátok, és igazából ez lenne cikksorozatunk lényege. Alább hét, inkább többé, mint kevésbé remek játékot kötöttem csokréta-bokrétába, ezúttal is a legjobbakat hagyva a végére, hogy legyen miért végigpörgetni ezt a pár perces olvasmányt. A műfaji keverékben gyakorlatilag nincs két, egy kategóriába sorolható cím, úgyhogy remélem, jó eséllyel megtalálhatod azt közöttük, ami érdekel, kezdjük is egy rejtéllyel.
Falling Frontier
Rejtély, hogy ezt a játékot ilyen formában egyáltalán miért hozták ki a Gamescomra. A próbakör elején a kiadó részéről annyit mondtak csupán, hogy a fejlesztő maximalista, úgyhogy egy kezdetleges buildet van lehetőség kipróbálni, amiben csak pár funkció működik. Nos, ez a pár funkció a „hajótervezésben” és a csillagtérképben ki is merült. Utóbbin megtekinthettem a naprendszer statikus mását, és hogy hol is tudnék tevékenykedni (ha működött volna bármilyen gomb is), előbbinél pedig nem véletlen az idézőjel: három modellt pörgethettem meg, és cserélgethettem dolgokat, amiknek semmilyen vizuális hatása nem volt. Szóval a trailerben látottaknak még a felét sem tudtam kipróbálni, de legalább a csili-vili menüket megnézhettem; így igazából fogalmam sincs, hogy ez a játék miről fog szólni, hogyan fog működni, miben egyedi, vagy egyáltalán kész lesz-e a jelölt időpontra.
Mineko’s Night Market
A Humble standjának harmadik játékaként egészen eltérő műfajt mutattak a srácok: a Mineko’s Night Market egy könnyed gyűjtögetős-craftolós móka, nevezzük, mondjuk, kalandjátéknak. Főhősünk Mineko, aki családjával épphogy beköltözött a városkába, máris kézművesstandot nyitna az éjszakai piacon. Csakhogy a kihalófélben levő település (szó szerint) felvirágoztatásra, lakói közül pedig sokan segítségre szorulnak; de a legszörnyűbb, hogy rejtélyes ügynökök lopkodják a macskákat is. Na, persze az egészet nem kell túl komolyan venni, egy igazi lazulós, kockázatmentes és cuki játékról van szó, amiben még macskagoló-verseny is van. Hát kell ennél több?
Inkulinati
Az Inkulinatinak, mint a fejlesztőtől megtudtam, semmi köze az illuminátushoz, szóval egy összeesküvés-elmélettel máris kevesebb. Az alapfelütés szerint két kódexillusztrátor a nézeteltérését egy könyv lapjain rendezi, amihez különféle lényeket vetnek pergamenre. Az állatsereg egyes tagjai más és más képességekkel rendelkeznek, és más és más mennyiségű tinta kell a megrajzolásukhoz, illetve rajzolóként közvetlenül is beavatkozhatunk; a körökre osztott stratégia célja ellenfelünk avatárjának likvidálása. Mindezt a kézirat lapján rögzíti is a játék, a bolondos animációkhoz méltó, teljességgel komolytalan módon. A középkori kódexekbe illő, teljesen őrült illusztrációk alatt egy meglepően mély, taktikázási lehetőségekben bővelkedő játék rejlik.
Terra Invicta
A Terra Invictára sajnos a kelleténél kevesebb időm jutott; de nem biztos, hogy Böjti díjazta volna, hogy a Gamescom egy teljes napját egyetlen címre rááldozom, és a többit dobom a kukába. De lehet, hogy még az sem lett volna elég, mert a Terra Invicta egy elképesztően komplex, ízig-vérig grand strategy. A játék során a Földre érkező idegenek felkutatása és céljainak kiderítése csak az egyik feladatunk, ezen felül a nemzetek egyesítése és az ezzel járó politikai játszmázás is helyet kap. Ugyanis szabadon eldönthetjük, hogy az uralkodó ideológiák közül melyiket részesítjük előnyben – elpusztítanánk az idegeneket, vagy menekülnénk-e előlük; esetleg megtanulnánk együtt élni velük, vagy egyesítenénk a két fajt? Ügynököket vetünk be, manipuláljuk a közvéleményt, kutatunk és haderőt fejlesztünk, idővel nemcsak bolygónkon, hanem később a teljes naprendszerre kiterjedően, kisbolygóstul, aszteroidástul, mindenestül. A műfaj kedvelőinek igazi felfrissülés lehet a történelmi és távoli sci-fi körités közötti „félutas” témájú játékként.
Zombie Cure Lab
A Zombie Cure Lab pontosan azt hozza, amit a címében ígér: a világot letaroló zombi-kórt túlélő kis csapatot vezetve, a fertőzöttek teljes kigyógyítása a cél. Persze ez nem megy azonnal, a gyógyulásnak különböző stádiumai vannak, melynek során apránként „de-zombifikált” alanyaink a társadalom hasznos tagjává válnak – először elsorvadt izmaikat kapják vissza, később kognitív képességeik egy részét, és így tovább. Ezzel együtt nemcsak munkát bízhatunk rájuk, hanem különféle igényeik is támadnak, melyeket nem árt szem előtt tartani, mert a morcos zombi (bocsánat, humbi) bizony harap, ezzel belülről is veszélyt jelent kolóniánkra. A bolondos és teljességgel pacifista bázisépítő menedzsment-játék emelett egy ragyogó kezdeményezésnek is helyet ad: egy plusz applikáció opcionális telepítésével számítógépünk nem használt erőforrásait tetszőleges mértékben a rákkutatás (proteintervezés és szimuláció) segítésére fordíthatjuk.
Shadows of Doubt
A Shadows of Doubt prezentációja során először csak leesett, majd elszaladt az állam; a koncepciót egy bekezdésben leírni nem is nagyon lehet, de azért megpróbálom. Egy detektívet alakítunk, aki a procedurálisan generált világban procedurálisan generált ügyeket old meg – erre a részére (mármint a procedurálisan felépített világra) nagyon kíváncsi leszek, de ha hozza azt a szintet, amit a demóban láttam, akkor egy zseniális klasszikus születésének lehettem korai szemtanúja. A bemutatójátékban egy komplett városrészben kutathattunk, bemehettünk bárhová, ujjlenyomatokat kerestünk, nyomokat kötöttünk össze egymással (telefonbeszélgetéseket, jegyzeteket, számlákat), hogy apránként rekonstruáljuk az áldozat elmúlt napját. Kivel találkozott? Kinek lehetett indítéka? Hol a gyilkos fegyver? Mindeközben pedig nem mindig járunk el teljesen legálisan, a betöréstől sem riadunk vissza, tehát a menekülőútvonalra is gondolnunk kell. Egy lenyűgözően komplex, és nem utolsó sorban egyedi ötletre épül a játék, amit ha sikerül olyan formában megvalósítani, mint amit a demó során kipróbálhattam, akkor nemcsak a főhajtást érdemli meg, hanem az összes díjat, amit bezsebel majd (egy elismerést már kapott a saját standján, a Gamescomon is).
Moving Out 2
A Moving Out címe talán ismerős lehet: a „couch-coop” játékok története kis túlzással két időszakra tagolódik: az Overcooked előtti és utáni intervallumra. A szóban forgó alkotás az utóbbi pár év másik nagyszerű játéka, ahol egy teljesen hibbant költöztető-cég munkatársaiként pakolunk ki bútorokat mindenhonnan. A második részre már nem csak ki, hanem be is költöztetünk, egy egész sor új mechanikával, akadállyal, kütyüvel és bizgentyűvel megverve megáldva. Mindezt még több pályán, még több platformon, nemcsak helyben, egy tévé előtt, hanem online együttműködve, de még platformtól függetlenül is megtehetjük. Ha az alapfelütés egyszerűnek is hangzik, tapasztalatból mondom, hogy elképesztően szórakoztató, teljesen (jó értelemben véve) idióta, és felhőtlen, csupa nagybetűs szórakozás, tűkön ülve várom a folytatást.
Ha idáig eljutottatok, akkor jár a virtuális pacsi és a keksz, remélem, megérte, és akadt a fenti svédasztalon egy vagy akár több ínyetekre való falat is. Egy biztos, a színes felhozatalban szerencsére több a kifejezetten jónak ígérkező játék – és nem egy közülük tanúsítja, hogy nemcsak a „triplaás” kategóriára érdemes figyelni, mert az új ötletek, remek megoldások gyakran a független stúdiók munkái közt lelhetők meg. Még ha nem is ragyognak olyan szépen, vagy nem tartanak több tíz órán keresztül, játékélményben és egyediségben képesek ezt a hiányosságot nemcsak pótolni, hanem akár felül is múlni.
