2009 egyik kellemes meglepetése volt a Zombieland, ami nem annyira komoly, annál inkább szórakoztató, vicces formában mutatta be a zombiapokalipszist, és bár a Haláli hullák hajnala intelligenciáját nem érte el, a mai napig érdemes elővenni egy kis ismétlés kedvéért. A kocka srác, Columbus (Jesse Eisenberg), a macsó nagymenő, Tallahassee (Woody Harrelson), valamint a két leányzó, Little Rock és Wichita (Abigail Breslin és Emma Stone) alkotta csapat poénos és kedves pillanatokon át vezette a nézőt a zombimészárláshoz, aminek hála a Metallica-intróval és ötletes megoldásokkal operáló film mind a horrorok, mind pedig a vígjátékok szerelmeseinek szerethető vált.
Miután pedig 10 évet követően ez az egyébként kimondottan egyszerű recept folytatást kapott, újranéztem az eredetit (nem először), majd kíváncsian ültem be A második lövésre. A trailer már sokat elárult, sőt erősen úgy tűnt, hogy a modernebb mozinézőknek megfelelő stílusban készült, ami nem mindenképpen egyezik a saját igényeimmel, de egy-egy jó poénnal és a zombikkal le lehet kenyerezni, avagy hatalmas elvárásaim nem voltak. Azután… nos, ez a másfél óra is igen gyorsan elröpült, miközben a nézőközönség kacagása közepette én is igen jókat derültem.
A második lövés
Ezúttal is Metallica a nyitány, szabályok helyett azonban a zombifajtákat vesszük számon, amihez természetesen Columbus narrál. Mielőtt azonban az élőhalottak nemi élete és szocializációs tevékenysége is szóba kerülne, miközben a fiú David Attenborough alteregójává válik, gyorsan a közkedvelt négyes kapja a reflektorfényt, ahogy beveszik a Fehér Házat, majd berendezkednek és nyugodt életbe kezdenek, aminek egyik fontos állomása, hogy Columbus megkéri Wichita kezét. Csakhogy a lányokat nem abból a nyugodtan a fenekükön ülnek fajtából faragták, akik ezt szó nélkül hagyják, sőt Little Rocknak is elege van már Tallahessee apáskodásából, így egyik nap a fiúk arra kelnek, hogy társaiknak már megint hűlt helye. Innentől kezdődik a nagy kaland, ami szokás szerint nem kevés kalamajkával jár.
Már csak azért is, mert később Wichita visszatér, Little Rock ugyanis egy zenész fiatalemberhez csatlakozva ott hagyta őt, de hogy ne legyenek egyszerűek a dolgok, közben még egy rózsaszín tündibündi, Madison (Zoey Deutch) is csatlakozik a csapathoz, plusz rámászik Columbusra, aminek persze a szókimondó exbarátnő nem örül. Elvis nyomában járva végül igen érdekes találkozások jönnek, majd a The Walking Dead mintájára egy paradicsomi hely is felkerül a térképre, ahol a hippik élvezhetik a zöld… khmmm, természetet, a fegyverek pedig mind beolvasztásra kerülnek. Happy end?
Határon belül
Azt már talán a tartalomból is lehet sejteni, hogy a Zombieland: A második lövés nem fukarkodik a grafikus és verbális poénokkal, sőt sokkal inkább a vígjátékos vonal felé orientálódik a produkció, így a horrorból kicsit kevesebb jut. Persze most is vannak zombik dögivel, meg fröcsög a vér, de miközben a poénok szinte megállás nélkül zúdulnak a néző nyakába, van olyan, hogy hosszú percekig egy darab vese vagy máj sem hullik a kezében tartott pattogatott kukoricás pohárba. Emellett ezek a viccelődések bizony sok esetben elég butácskák, nem egyszer alpári és altesti irányba kalandozva, hányással és rengeteg káromkodással – de a jó hír az, hogy mindez ritkán közelít a bosszantó irányába, a helyzetnek megfelelő poénforrás pedig tisztára mossa az írók munkáját. Pláne, hogy Madison egy olyan alapszintű kellékévé válik az állandóan robbantgató poénbombának, hogy a filmre már csak miatta sem igazán lehet haragudni.
Jó, kicsit több vér és kaszabolás nem ártott volna, ha már zombik és horror-vígjáték, azért összességében kifejezetten elégedetten álltam fel a székből, mert A második lövés nagyjából hozza az első rész színvonalát, sőt olyat is hallottam, hogy valaki szerint jobb annál. Ennyire messze nem mennék, de az tény, hogy az eredeti rendezőnek és gárdának sikerült az elvárásoknak megfelelően teljesíteni, így ötletből, viccelődésből és vérből is bőven jutott a folytatásra. Jó, a 2009-es filmből a For Whom the Bell Tolls-nyitányt nehéz lett volna felülmúlni – nem is sikerült (bocs, nálam egy fokkal feljebb van a ranglétrán, mint az egyébként szintén zseniális Master), bár hozzáteszem, hogy a folytatásban már a stúdiólogónál sikerül megadni az alaphangulatot egy frenetikus ötlettel. Szóval, ha valaki könnyed, de azért vértől sem mentes, poénokban gazdag szórakozásra vágyna, a Zombieland: A második lövés tökéletesen megfelel a célnak. Időnként majdnem átlépi a határokat, nem entellektüel horror-vígjáték, de tele van videojátékos és horrorfilmes kikacsintásokkal, kimondottan szerethető és ajánlható a hibáival és logikátlanságaival együtt, avagy kellemes kikapcsolódásnak tökéletesen megfelel.
Zombieland: A második lövés (Zombieland: Double Tap)
Rendező: Ruben Fleischer
Játékidő: 99 perc
Hazai bemutató dátuma: 2019. október 17.
Forgalmazó: InterCom
