A legendás Jankovics Marcell halálának első évfordulóján debütál mozikban utolsó rendezése, a Toldi. Ha hasonlítani kívánjuk az életmű korábbi darabjaihoz, jóval visszafogottabb alkotással találkozunk. Csákovics Lajos társrendező külön felhívta rá a figyelmet, hogy az animációs művészek életük haladtával egyre naturálisabb, csupaszabb produkciókkal rukkolnak elő, és ez most sincs másként. Ennek ellenére a Toldi élvezetes és szép munka, aminek főleg az iskolákban lehet majd keletje. A legnagyobb előzetes kérdés az volt, hogy a szöveghűség nem teszi-e vontatottá a művet. A válasz egyértelmű: nem. Ugyanakkor a Toldi nem ragadja meg annyira az ember érzékeit és fantáziáját, mint mondjuk a János vitéz vagy a Fehérlófia tette. Az eredeti költemény vezérelte film elég kötött formát ölt és pont az animáció adta lehetőségeket nem használja ki eléggé, de élvezetes a megvalósítás, oktatási segédanyagnak pedig több mint kiváló.
(A kép forrása: mozinet)
Ambivalens szuperhős
A felvezető anyagokban visszatérően hangsúlyozott szuperhős jelző talán nem a legszerencsésebb, hiszen a magyar kultúrában viszonylag nehezen értelmezhető ez a fogalom és erőltetett a használata. Viszont egy bivalyerővel megáldott tizenéves útkereső fiú erényeit és gyengéit, hangulatingadozását és saját identitásának meglelését szépen mutatják be az alkotók. Kiderül, micsoda erő lakozik a fiatal fiúban: a bátyja szolgáival, illetve a farkasokkal és a bikával való leszámolás jelenetei elég feszültséget hordoznak. A fináléban látható végső párbajra azonban mintha kissé leengedett volna a mű dinamikája, pont a cseh lovaggal vívott harc nem elég hangsúlyos és látványos. Az alkotók inkább a címszereplő karakterívét domborítják ki, ami az iskolai irodalomórán talán fel sem tűnik eléggé. A „nemes paraszt”, az indulatos-érzékeny fiú, az álmodozós királyi lovag és a gyengéd érzelmeit leginkább csak az édesanyja felé kimutató címszereplő rengeteg izgalmas kettősséget hordoz magában – az ambivalens hősök egyébként is uralják a kortárs mozit. A Toldi másik fő érdeme, hogy rendkívül szemléletesen illusztrálja a szöveget és vázolja képeken az egyes jeleneteket. Ezzel teljesíti is első számú feladatát, amiért a pályázatot kiírták Arany elbeszélő költeményének mozgóképes adaptálására: a diákok számára minden szó, minden költői kép, az egész cselekmény megelevenedik, érthetővé, megfoghatóvá válik.
Keretek
Nagyon dicséretes és a jövőben is követendő gyakorlat konceptuális pályázatok hirdetése a magyarórákat segítő mozgóképes anyagokra (ne feledjük, Arany is hasonló kiírásra küldte be munkáját a reformkorban). Ugyanakkor a pályázati keretek szűkösre szabták az alkotók mozgásterét. A jelenetek apró átdolgozását, színesítését, valamint az audiovizuális tartalom térnyerését is gátolták a szigorú követelmények, miszerint csakis az eredeti művet szabad ábrázolni. Jóformán nincs a filmben dialógus, csak Arany János elbeszélő alakja kíséri végig a jeleneteket, a különböző karakterek szövegét is – az egyébként kiváló – Széles Tamás mondja. Szerencsére így sem válik szárazzá és unalmassá a történet, meglepően hamar lepereg a közel kétórás játékidő, ám érezhetően árnyaltabb, színesebb lett volna a végeredmény, ha még néhány színészt bevonnak a munkálatokba. Ugyancsak elférne több zenés betét a műben. Szerencsére van egy állandó, visszatérő témája a filmnek, illetve két „mulatozós” jelenetet is szépen színeznek a népi dallamok. Ennek ellenére a szövegkönyv merev követése miatt nem fértek bele nagyobb hangvételű zenei tételek vagy akár olyan vendégszöveggel kiegészített énekes narráció, mint amit a János vitézben láthatunk.
A Toldi révén kiváló kezdeményezésnek lehetünk szemtanúi. Kívánatos volna, hogy minden fontosabb olvasmány kapjon ilyen iskolai segédanyagot (amint a mozgóképes oktatás általánossá tétele is helyes lenne). Izgalmas belegondolni, milyen színessé teszi majd a magyarórákat egy-egy versnyi mozgókép levetítése. Ugyanakkor érdemes tanulni is az animációs Toldi tapasztalataiból. A szöveg merev követése audiovizuális szempontból jóval szárazabb művet eredményezett, mint amit Jankovics Marcell népies, ornamentális, pszichedelikus munkáitól korábban megszokhattunk. Ez természetesen fakadhat a rendező személyes döntéseiből is, de érezhető, hogy a feltételek nem engedték kellőképp szabadjára az alkotók fantáziáját. A jövőben érdemes kicsit tágabb keretek mentén pályázatot hirdetni a kötelező olvasmányok mozgóképes feldolgozására. Ezzel együtt mondhatjuk mégis azt, hogy Jankovics utolsó rendezése jól sikerült és szép jövő előtt áll az iskolákban.
