Évszázadok óta tudjuk, hogy a cégér legalább olyan fontos, ha nem fontosabb, mint maga a termék. A 18-as karikás korhatár-besorolású, karakánságukról ismert sztárszínésznőket felvonultató, pörgős előzetessel és mutatós poszterrel ellátott Lőpor turmix ennek megfelelően vonja magára a filmkedvelők figyelmét. A gengszter zsáner és a bosszúthrillerek örökségét leplezetlenül vállaló mű már-már parodisztikus mértékben sorakoztatja fel a két műfaj kliséit, kezdeti könnyedsége és szabadszájúsága miatt mégis izgalmas stílusjátéknak indul a film. Az első fél óra elmúltával viszont rá kell ébrednie a nézőknek, hogy az egész mű egy nagy trailer, hatalmas idézetgyűjtemény a filmtörténetből, egyetlen saját gondolat nélkül. Ha eljön az idő, amikor a mesterséges intelligencia is rendezői pálcát kap a kezébe, pontosan ilyen produkciók kerülnek majd ki a keze alól. A Lőpor turmix az algoritmusok filmje – egészen a végjátékig, akkor ugyanis egy teljesen új narratíva kerül elő a cilinderből.
(A kép forrása: Port)
Vannak azok a rockzenekarok manapság, akiket hallva az ember úgy érzi, hogy valami régit, valami ismertet akarnak újrateremteni. Könnyedén bedől az ember az ismerős stílusjegyeknek, mígnem észreveszi, hogy a dalok már nem olyan jók, mint régen, hiányzik a szikra a zenéből. Pontosan ez a séma figyelhető meg a Lőpor turmix esetében is. Az első perctől világos, hogy milyen filmet akart készíteni a stúdió, tökéletesre sikolt a váz, az viszont csak az utolsó fél órában derül ki, hogy mit akarnak mondani az alkotók. Pestiesen szólva: pontosan tudják, hogy akarják, csak azt nem, hogy mit. Úgy pörög le másfél óra, hogy villámgyors események és beszólásokból építkező párbeszédek láncolatát követhetjük hőseink motivációjának vagy személyiségének megismerése nélkül. Nincs a történet mögött valódi konfliktus, csak a konkrétan bemutatott cselekmény szituációi „reagálnak” egymásra. Mégsem kárhoztathatjuk alapjaiban a filmet, hiszen a stílusosság, még ha más művekből kölcsönzött is, legalább a játékidő feléig élvezetessé teszi a látottakat. Onnantól fárasztóvá válik a sztori üressége, amit a zárlatban egy feminista tematikával igyekeznek ellensúlyozni az alkotók. Nagy kár, hogy egy izgalmas cselekménynek már nem marad ideje kibontakozni, ezért annak lényegét dióhéjban igyekeznek kimondatni a karakterekkel.
(A kép forrása: IMDB)
Úgy tűnik, korunk mozijának egyik alapbetegsége a gyenge, sőt félreértett koncepció mentén történő dialógus- és cselekményépítés. A szintén tegnap debütált Új múlt esetében láthattuk, hogy milyen visszás, amikor nem drámai szituációkon, karakterfejlődésen vagy képeken keresztül akarnak valamit felvázolni az alkotók, aminek láttán a nézőben születhet meg a konklúzió, hanem egy az egyben a hősök szájába adják az alkotói gondolatokat. Mintha csak egy forgatókönyvfejlesztő megbeszélés dokumentációját hajtogatnák a hősök, nem életszerűek a párbeszédek. A Lőpor turmixban ezt a direkt közlést megfejelik az elmúlt évtized filmművészetében tapasztalt fokozott propagandisztikus szándékkal is. Jelen műben feminista nézőpontú rendszerkritikát látunk, amivel az égvilágon semmi probléma nem volna, ha nívós konfliktuson keresztül tálalnák. Sokszor leírtuk már kritikáinkban, képviseljen bármilyen eszmeiséget az adott film, tételmondatok hangoztatásából csak propagandaanyag születhet, ami cseppet sem használ a nemesnek vélt ügynek. Nem az ideológiához kell keresni történetet, hanem egy érzelmileg, morálisan és racionálisan átélhető sztoriból következhet konklúzió. Rendszerkritikus film esetében a rendszer hibáit, bűneit és ellentmondásait kell ábrázolni, nem a néző arcába olvasni a konkrét szavak szintjén, hogy rossz a rendszer.
A Lőpor turmix sajnos csatlakozik azon filmek sorába, amik nem váltották be az előzetesen támasztott elvárásokat. A Studio Canal produkciója külsőségeiben az elsőtől az utolsó pillanatig kész alkotás. Navot Papushado rendező pontosan tudja, hogyan kell felsnittelni egy filmet, birtokolja a filmtörténet vagány karaktereit és emlékezetes helyszíneit, mondanivalója viszont nemigen akadt. Amikor mégis közölt volna valamit a fináléban, gyermeteg jeleneteken és dialógusokon keresztül tette azt. A film legnagyobb tanulsága, hogy feltétlen szükséges, de nem elégséges a stílus és a jó ízlés. Az igazi műfajfilm alapja a tökéletesen kidolgozott karakterek jól megfogható és ideologizálható, de nem közvetlenül kimondott konfliktusából felépülő mesés, fordulatos forgatókönyv. Pont az, ami hiányzik a Lőpor turmixból.
