Több visszatekintőben is leírtam már, hogy mennyire közel áll a szívemhez az adott program, ám ez az állítás talán még soha nem állta meg annyira a helyét, mint most. A napra pontosan húsz esztendeje, 2004. március 23-án megjelent Far Cry ugyanis annyi élménnyel ajándékozott meg akkoriban, hogy akár naplót is vezethettem volna az átélt kalandokról. Őszintén szólva már nem is emlékszem pontosan, hogy mikor akadt a kezem ügyébe a játék, annyi biztos, hogy a GeForce4 MX 440-nel felvértezett PC-m bizony eléggé megizzadt a türkizkék tengerpartok láttán, így teljes pompájában sajnos csak évekkel később, egy 9600 GT társaságában élvezhettem a Crytek techdemónak indult alkotását.
Akkoriban viszont még sem a minimumra lehúzott látvány, sem pedig a forint stabilitásával bíró képkockaszám nem tudott megakadályozni abban, hogy élvezzek egy játékot, így felettébb nagy elánnal vetettem bele magam Jack Carver trópusi kiruccanásába. Első körben egyébként a PC Guru CD mellékletén található demo keretében, amiben (ha jól emlékszem) a harmadik pályát (Fort) lehetett megnézni – nem véletlen, hogy máig ez az egyik kedvenc terepem, hiszen rongyosra játszottam a kipróbálható verziót. Születésnaposunknak amúgy rendkívül könnyű dolga volt velem, mivel valósággal kenyérre lehet kenni ezzel a környezettel, így vélhetően még közepes játékmenet mellett is be tudott volna rántani – szerencsére azonban ezen a téren sem érhette szó a ház elejét. Maga a nyitány pedig egy kész csoda, én legalábbis soha nem fogom elfelejteni azt a látványt, ami a kezdő bunkerből való kilépés után tárult elém (lásd fent) – ennél jobban talán csak a The Elder Scrolls 4: Oblivion tudott letaglózni, miután kiértem a csatornából.
A letaglózó látvány mellett a fizika és a részletgazdagság volt a másik olyan szegmens, ami miatt sikerült a dzsungelben felejtenem az állam, arra például máig emlékszem, hogy percekig szórakoztam a felkötött cápatetem lökdösésével, valamint az égen repkedő, vagy épp a fán üldögélő papagájok lövöldözésével – mindezt természetesen a tudomány nevében, amúgy nagyon is állatbarát vagyok! Ugyancsak sokat kapkodtam a fejem az FPS-ekben korábban még nem tapasztalt szabadság láttán, a Far Cry-ban ugyanis szinte minden esetben több útvonal tartozott egy-egy célpont eléréshez, kivéve persze a lineáris pályákat, amiket én – a többséggel ellentétben – kifejezetten szerettem. Sokat kísérleteztem azzal is, hogy megnéztem, meddig mehetek el az adott szakaszon, szóval a kelleténél ugyan „pár” fokkal többször találkoztam a halált hozó helikopterrel, de legalább sikerült bőven túlhúznom a normál játékidőt – elvan a gyerek, ha játszik, nemde? Ha engem kérdeztek, szerintem egyébként messze az első négy pálya a legjobb a programban, valahogy a kezdő küldetések során éreztem át a legjobban a hangulatot, na meg ezeken még nem nagyon lehetett összefutni a Far Cry legnagyobb rákfenéivel, avagy a szörnyekkel.
Talán mindenki nevében mondhatom, hogy a Dr. Kreiger által „kotyvasztott” mutánsok implementálása lett az ünnepeltünk leggyengébb pontja, éppen ezért nem igazán kedveltem azokat a részeket, ahol ellenük kellett küzdeni – márpedig ilyenből volt több. A kis jószágok egyszerűen túl gyorsak voltak az én ízlésemnek (valamint az akkori tudásomnak), emellett pedig a sebzésük terén is elszalad picit a ló a fejlesztőkkel, szóval kifejezetten sokszor haraptam fűbe miattuk – bár nemrégiben Xbox Series X-en is elővettem a játékot, és most már azért kevésbé izzadt a tenyerem. A nagyobb monstrumok kicselezése szerintem egy fokkal könnyebben ment, csak azok meg úgy nyelték az ólmot, mintha nem lenne holnap, így velük sem volt túl élvezetes összeakasztani az M4-et – pláne a végjátékban, ami azért eléggé embert próbálóra sikeredett. Öröm az ürömben, hogy később is voltak olyan pályák (bár nem sok), ahol kizárólag emberek ellen kellett küzdeni, de én szívem szerint a teljes kísérletezős-szörnyes vonalat kivettem volna az egyenletből – mondjuk lényegében a Far Cry 3 is ezt tette, csak az játékmenet terén közelebb állt az Assassin’s Creed-szériához, mint ehhez.
Alapesetben én nem igazán vagyok ellene a különféle remastereknek és remake-eknek (pláne, ha azok minőségiek), a Far Cry pedig egy olyan remekmű, melynek felújításáért akár még a teljes árat is hajlandó lennék kifizetni. Persze tény, hogy sok szempontból nem öregedett túl jól (a mutánsok megvalósítása mellett a sztori sem túl acélos, az MI pedig hajlamos elhagyni a beszélgetést), de a hamar unalomba fulladó nyílt világú folytatások után szívesen megnézném mai köntösben, a kor igényeihez igazított mechanikákkal – lehetőleg a Ubisoftra jellemző gyűjtögetés-fesztivál nélkül. Hosszasan értekezhetnék még arról, hogy mi mindent köszönhetek 2004 egyik legjobb FPS-ének, ám úgy éreztem, hogy ez a kis gyöngyszem külön videót érdemel, amelyben részletesebben is belemegyek az egyes játékelemekbe. A napokban tehát nem árthat meglátogatni néha a PC Guru YouTube csatornáját, addig pedig irány a sziget, hiszen van egy őrült tudós, akit illő lenne nyugdíjba küldeni!
A rovat korábbi darabjait IDE kattintva tudjátok elérni!
