A Far Cry-széria igen kedves a szívemnek. A legelső részt akciósan vettem, még sok-sok éve, lemezes formában, és emlékszem, hogy bár lenyűgözött a trópusi szigetvilág hangulata, sosem vittem végig. Valahol a háromnegyedénél, mikor már különféle tápos mutánsok szabadulnak ki a laborból, és azok is megnehezítik a dolgunkat, feladtam. Lehet, jobb is, mert sokak szerint addig a pontig volt élvezhető a játék. Aztán jött a Far Cry 2, ami új helyszínként behozta a polgárháborúk szaggatta Afrikát, és bár ezzel is eljátszogattam, számomra sajnos több volt benne a kellemetlen játékelem (malária, beragadó fegyverek, újratermelődő őrposztok stb.), mintsem az élvezetes. Az áttörés 2012-ben jött el, mikor megjelent a Far Cry 3, és én már az első trailerek láttán oda meg vissza voltam érte. Ki is maxoltam, annak rendje s módja szerint (pedig konzolon a co-op missziókban néha vért kellett izzadni), és kíváncsi voltam, hogy merre viszik tovább a sorozatot. Jött a Far Cry 4, Pagan Minnel, zsarnoksággal, elnyomással és lázadók nem is egy, de mindjárt két csoportjával. Jó volt, jó volt, de semmi extra – legalábbis nálam. A Primal ellenben iszonyúan bejött, imádtam az őskori settinget, a sűrű dzsungeleket és a jópofa easter eggeket (pl. a Flinstone-család kocsija egy tó mélyén), ahogy abszolút le tudott kötni a vallási fanatistákkal tömött Far Cry 5 és ennek a tulajdonképp sequelként is felfogható folytatása, az önállóan is játszható New Dawn – utóbbi zenéit mind a mai napig hallgatom.
Last minute utazás a pokolba
Ezekkel az előzményekkel ültem neki a Ubisoft idei, exkluzív Far Cry 6-prezentációjának, melynek első fél órája a bemutató részre szorítkozott, majd kb. 3-4 órát hagytak nekünk, hogy szabadon ismerkedjünk a hamarosan érkező legújabb epizóddal. Az első fél óra eseményeit nem részletezem, mert egyrészt spoileres lenne, másrészt annyira intenzív, hogy érdemes lesz személyesen átélni! Annyit azért elárulok, hogy megvan a maga hangulata, amint az ember körül kisebb forradalom robban ki, és nekünk biztonságos helyre kell jutnunk az egyre kilátástalanabb helyzetben. Egy fontosabb közjáték után aztán Yara szigetének tengerpartján találjuk magunkat, és elindulhatunk felfedezni a környéket, illetve csatlakozni az ellenálláshoz, hogy megtörjük Antón Castillo (Giancarlo Esposito), azaz „El Presidente” rémuralmát, aki nehezen vergődik zöldágra fiával, Diego-val (Anthony Gonzalez). Kettejük konfliktusa, és Castillo zsarnoki, diktátor természete sok borsot fog törni az orrunk alá.
Megint szinte nulláról indulunk, megint fel kell küzdenünk magunkat fő- és mellékküldetések, komplett bázisok, checkpointok vagy egyéb ellenséges létesítmények elfoglalásával. Ezekhez specifikus feladatok tartoznak (például lődd szét Castillo képmását az óriásplakáton, vagy iktasd ki a rádiótornyot), de a vége általában mindig az, hogy ha sikerrel járunk, akkor jönnek az ellenállás tagjai, és „átvesszük” a helyet – igen, pont, mint a Far Cry 5-ben, vagy a New Dawnban. Amin meglepődtem, az az, hogy a gerillák (rossz nyelvek szerint terroristák) táboraiba beérkezve a játék TPS-nézetbe vált, amivel egy kicsit felerősödik a Ghost Recon Wildlands/Breakpoint (vagy akár a Destiny) utánérzés. Itt találhatunk mellékküldetéseket, behívhatunk járműveket, de akár dominózhatunk is.
A lovakat kikerülik, ugye?
Ismét elköthetünk járgányokat, sőt most már lóhátra is pattanhatunk, hogy úgy vágtázzuk körbe a környéket. Még később kitérek rá, de amikor kooperatívban játszottunk egy másik magyar játékossal, direkt említettem is, hogy ezekkel a lovakkal a teljes verzióban még biztos lesznek problémák. Nem a mesterséges intelligenciájuk miatt, hanem mert minden harmadik ember lóháton közlekedik az út közepén is, és éjszaka, a sötétben nem egyszer hajtottam át rajtuk teljesen véletlenül, hiszen a lovakon ugyebár nincs fényszóró. Jópofa, hogy saját, fejleszthető (oké, tuningolható) járművünk nekünk is lehet, amit a legördülő menüből lehet hívni, és egy jótét lélek pár másodpercen belül már ki is szállítja nekünk. A játék általam játszott szakaszában egy igazi, ’60-as évekbeli old school verdával csapathattam, aminek még saját lőtornya is volt. Hallgathatunk rádiót, és igen kellemes nóták csendülnek fel, kvázi mindenféle zenei stílusból. Hallottam rap, pop, de helyi spanyol folkzenéket is, és persze a licencelt dalok ezúttal sem maradhattak ki. Klassz kis apróság, hogy főszereplőnk néha dúdolja is az éppen játszott dalt, ezzel emelve a jókedvet.
Látványban én nem láttam annyira nagy léptékű előrelépést. Inkább olyan volt az egész, mintha a Far Cry 5-re ráhúzták volna a Wildlands dzsungeles, kisebb falvakkal megpakolt környezetét, tömve mellék feladatokkal. Itt már tényleg minden méteren akad valami érdekesség, úgyhogy biztos nem fogunk nyugodtan végigkocsikázni egyik küldetéstől a másikig – pláne, ha egy checkpointnál a kerekünket is kiszúrják. Igen, amíg ezeket az útmenti ellenőrző pontokat nem foglaljuk el, sajnos szöges akadályokkal is szembe kell néznünk. A fegyverek jópofák és fejleszthetőek (vizuálisan is!), ahogy karakterünkre is szerezhetünk mindenféle klassz ruhát vagy kiegészítőt. Ami látványos újdonság volt, az a főszereplőnk, Dani Rojas (lehet férfi vagy nő egyaránt) hátára szerelt, jetpack-szerű rakétakilövő cucc, amivel gombnyomásra kilőhettem egy sorozat rakétát az ellenfelekre. Ez amolyan speciális támadás-szerűség, de jól jön néha. Már csak azért is, mert a Far Cry 6 egyáltalán nem könnyű. Legalábbis én már egy lángszórós ellenféllel is több percet szenvedtem, mondjuk lehet, ez betudható annak, hogy Story Mode helyett Action Mode-ban indítottam a játékot.
Társas móka
Nagyon beharangozták a kooperatív módot is, úgyhogy természetesen ezt is kipróbálhattam, közösen egy GameStar-os kollégával. Itt azért már akadtak furcsaságok. Mivel nem én voltam a host, az egyik mellékküldetésnél például a karakter, akit kísérnünk kellett, nálam nem volt megkötözve és vígan szaladgált jobbra-balra, néha 50 métert előre teleportálva. Ettől függetlenül a co-op teljesen jól használható és szórakoztató, de én a Far Cry-játékokat mindig is egyedül toltam (kivéve, mikor egy trófea/achievement megkövetelte a közös mókát), úgyhogy én ezt biztosan nem fogom erőltetni a teljes verzióban sem. Kiemelném még, hogy ismét visszatérek az állatkák. Én egy kedves kis aranyfogú krokodilt ereszthettem rá a gyanútlan ellenfelekre, de épp megszereztük volna az anarchista punk pulykát (!!!), amikor letelt a játékra szánt idő – sajnos a kerekeken guruló kis tacskót, Chorizo-t sem láthattuk már.
Összességében a Far Cry 6 az eddig látottak alapján korrekt lesz, de alig valamivel több, mint az ezt megelőző részek. Akadnak benne újdonságok, kapunk ismét egy karakteres főgonoszt, de alapjaiban ugyanazt fogjuk csinálni most is, mint eddig: bázisokat és őrposztokat foglalunk el, fő- és mellék küldetések rengetegén vágjuk át magunkat, hogy egyre táposabbak, egyúttal népszerűbbek és elismertebbek is legyünk, valamint rendelkezésünkre áll egy teljes, hatalmas sziget, amit töviről hegyire bejárhatunk (próbáltam easter eggeket keresni, de csak egy arcade játékgépet találtam). Az, hogy a ló képében visszatért a hátas, nem újdonság, a Primalben kardfogú tigrisen is szaladgálhattunk, ahogy az ellenfelekre uszítható állataink is ugyanúgy megvoltak eddig is. Akinek bejöttek az eddigi részek, az most sem fog csalódni, ebben biztos vagyok. A Far Cry egy jól bejáratott név lett, amin a Ubisoft csak mértékkel változtat, és ez így is van rendjén. Biztos vagyok benne, hogy a rajongóknak már ez is bőven elég az előrendeléshez.
